Kistestvér a nagycsaládban

Ilyenkor az sem zavar, hogy közben Dani már fél órája a fülembe kiabál, hogy „Boldizsár, alszol? Boldizsár, ugye, nem alszol? Boldizsár, gyere, legózzunk!” (Csak az, ha a fejemre dobja a párnát.) Sőt, még az sem, amikor Ágó leszól a felső ágyról, hogy „shut up”. Mert Ágónak mostanában egész hosszú haja van, és reggel mindig úgy néz ki a feje, mintha az éjszaka felrobbant volna. Ha mérges, akkor a legjobb. (Bár, ha sokat pattog, mégis a fejére dobhatom a párnát.) De igazából azért jó minden, mert úgyis mindjárt szaladok Anyáékhoz, hogy megnézzem, mit csinál Lenke.

Lenke a kishúgunk, és ilyenkor még általában alszik. Vagy szopizik. Vagy egyszerre mindkettőt. Mert olyan ügyes, hogy egyszerre tud enni, inni és aludni.

Régebben még morgott is közben, de azt egy ideje abbahagyta. Amikor az ismerősök kérdezik, milyen Lenke, Dani mindig azt mondja, hogy már beszél, fejen áll és repülni is tud. Az utolsók persze nem igazak, de beszél, az igaz. Valami fura nyelven, de Anya meg én azért általában tudjuk, miről van szó. Szerencsére mutogat is, ha nagyon értetlenkedünk.

Ágó szerint amióta megszületett, mindenki sokkal nyugodtabb. Például Apa. Hazaugrott az iskolából, elmesélte, milyen rosszak voltak a nagy gyerekek. Anya meg odaadta neki Lencit, hogy együtt nézzék az újságot, és Apa el is felejtette minden gondját. Sőt, még azt is, hogy vissza kell mennie az iskolába.

Apa azt mondja, Lenke olyan, mint egy macska, szinte még dorombol is az ember ölében. De szerintem inkább olyan, mint egy kíváncsi plébános, mert ilyenkor összekulcsolja a két kicsi kezét, és hangosan szuszog. Közben pedig nagy szemekkel nézi az újságban a képeket. Néha nevet is rajta.

Anya ritkábban süt süteményt és gyakrabban főz cumit. Nem olyan lelkiismeretes a mérgeskedésben, és sok régi történetet mesél arról, hogy milyen volt, amikor picik voltunk. Ő is boldog, hogy van egy kislányunk.

Lenke miatt találtunk megoldást az itthoni számítógépezésre is. Állandóan Anya nyakában van, onnan nézi, mint egy kis kenguru, hogy Anya főz, pakol vagy porszívózik. Meg azt, amikor felírja a hűtőajtóra, hogy milyen munkát nem tud megcsinálni Lenkével a nyakában. Aztán mi hazajövünk az iskolából, és kisegítjük. Kivisszük a szemetet, kipakoljuk a mosogatógépet, kiteregetünk. Ágó megtanult tojásrántottát sütni és pudingot főzni. Én zokniválogatásban vagyok jó. (Dani abban, hogy fehérneműket dobáljon a karnisra.)

Ha mindent szépen megcsinálunk, Anya megnyugszik, hogy már elég nagy fiúk vagyunk ahhoz is, hogy számítógépes idővel fizessen nekünk. (Kivéve, ha meglátja a karnist.)

Lenci karácsonykor született. Akkor még olyan sötét volt, hogy a függönyt se láttam meg az állatokat sem. Hazajött Apa, és elmondta, hogy Anya és a kisbaba jól vannak. Azóta egyre világosabb van, és sokkal jobb lett az életem. Tudom, hogy akármit csinálok, még mindig vár rám valami érdekes és jó. Mehetek Lenkéhez, aki a legaranyosabb a világon.

Ágó szerint olyan ez, mintha mindig lenne egy kis tartalék csokink a fiókban.