Pénz és egészség – Mennyit ér és mennyibe kerül az egészség?

Dr. Velkey György, a Magyar Kórházszövetség elnökhelyettese, a Magyar Gyermekorvosok Társaságának elnöke, a MRE Bethesda Gyermekkórház főigazgatója tartott előadást a magyarországi egészségügy égető kérdéseiről, helyzetéről, kilátásairól a „Pénzből érték” című Képmás-est sorozat keretében. Az általa felvázolt „diagnózist” dr. Gál Péter egészségpolitikai szakértő és Szám Kati, a Képmás főszerkesztője segítségével árnyalták tovább kötetlen beszélgetésben.

Életünk legfőbb erőforrásai között ott van a pénz is és az egészség is, és a társadalom életében is sarkalatos a pénzügy és az egészségügy. Hippokratész szavai szerint: „A beteg üdve a legfőbb törvény” – erre épül az orvosi gondolkodás, ad absurdum korlátok nélkül –, és a közgazdasági tényezők szabnak ennek határt. Két szélsőséges megközelítése lehet tehát az egészségügynek: az orvosi és a közgazdászi nézőpont. Mások a prioritásai a két oldalnak.

Velkey György autójelképek segítségével világította meg az anyagi és erkölcsi megbecsültség összefüggését: fiatal orvosként, amikor beállt a debreceni klinika parkolójába a Trabantjával, mellé parkolt egy Mercédesz. Amikor Velkey György dolgozott, a Mercédesz tulajdonosa úgy közelített hozzá, mintha az ő emberi-szakemberi értéke „Trabant-érték” lenne, míg a sajátja „Mercédesz-érték”. Ezzel a típusú szakmai „értékeléssel” mindvégig küzdenie kell a beteg üdvét a legfőbb törvénynek tekintő orvosi közegnek – az anyagi megbecsülés elmaradása jelentős társadalmi bizalomvesztéshez vezetett rendszerszinten is.

A statisztikák betegségről árulkodnak

Statisztikák, grafikonok segítségével szemléltette az egyes országok egészségügyre fordított kiadásait, a GDP-arányos, közösségi, illetve egyéni költéseket. Magyarországon nagyon alacsonyak ezek az állami ráfordítások, viszont a magánkiadások ehhez képest meglehetősen nagyok a szomszéd országokhoz képest. Itt nemcsak a paraszolvenciáról, hanem a gyógyszerkiadásokról és egyre inkább a magánellátásért fizetett díjakról van szó.

A 2015-ös „Jó Állam Jelentés” már kritikus megállapításokat is tartalmaz: kimondja, hogy a GDP-arányos egészségügyi közkiadások nagysága alapvetően meghatározza az egészségügyi szolgáltatások minőségét, statisztikailag kimutathatóan egyenes arányban állnak az állampolgárok egészségi állapotával, befolyásolják a várható élettartamot. Magyarország nagyon rosszul áll szív- és érrendszeri, valamint a daganatos betegségek túlélési arányaiban – az egészségügyi állami kiadások csökkentése tehát kritikus állapotokat teremtett. Ugyanaz fogalmazódik meg tehát, amit az orvosok a betegágyak mellett tapasztalnak. A gazdasági válság óta egyre több egészségügyi szolgáltatást finanszíroz magánzsebből a társadalom. Nincs vita afelett egyetlen társadalmi szervezet részéről sem, hogy a magyar állam nagyon keveset költ az egészségügyre. Sajnos nemcsak a nyugati, hanem még a szomszéd országokhoz képest is nagy a lemaradása Magyarországnak a várható élettartam szempontjából is: 75 év a férfiak esetében, míg pl. Szlovéniában 80. „Magyarország nagyon beteg ország, még a közvetlen szomszédainkhoz képest is – sajnos ezzel szembesülnünk kell” – mondta Velkey György.

A rendszerváltás óta az egészségügy folyamatosan vesztett megbecsültségéből és támogatottságából a politikai szereplők részéről. Lehet, hogy abszolút értékükben nőttek az ide fordított támogatások, de valójában arányaikban csökkentek.

A kórházak helyzete – tabuk nélkül

Állandó vitatéma, hogy hol „folyik el” a kórházaknak adott pénz. Velkey György szerint kevés pénzt kapnak a kórházak, tehát nincs nagyon minek „elvesznie” a rendszerből, bár elismeri, hogy lehetne a működésük több területen költséghatékonyabb. Tényleg sok kórház van Magyarországon – ennek megvan a történeti és helyi társadalompolitikai oka –, ezért folyton fölvetődik a számuk csökkentése mint hatékonyságnövelő tényező. De látnunk kell, hogy ez a kórházsűrűség megfelel azoknak az országokénak, ahol az egészségügy az elmúlt évtizedekben megfelelően fejlődött. Az összes egészségügyi kiadás 30 százalékát költi Magyarország a kórházakra – ez se sok a fejlettebb országok példája alapján. Valójában a számok egyáltalán nem bizonyítják, hogy a kórházak kiemelten felelősek lennének az egészségügy „pazarló” működéséért. Velkey György magát a „pazarlás” fogalmát is megkérdőjelezi. Ugyanakkor valóban igaz, hogy túl hosszú a betegek kórházi tartózkodása – amely a szociális ellátórendszer zavarára utal.

Alulfinanszírozott az egészségügy, alulfinanszírozottak a kórházak nagy terheléssel, ezért állandó, súlyos hiánygazdálkodás zajlik a kórházakban.

Mekkora az anyagi megbecsülés, és hányan vannak?

Hogyan állnak az ágazatok bérversenyében az egészségügyi dolgozók? A 18 ágazatból a 16. helyen, a végén állnak, míg Európában máshol általában az első 5 kategóriában vannak jövedelem szempontjából azok, akik embereket gyógyítanak. A magyar társadalom tehát méltánytalanul, súlyosan alulértékeli és alulfizeti őket. 2012-2013 után elindult a bérfelzárkóztatás, de ennek a léptéke alacsony.

A vetített grafikon még 30 000 orvosi pecséthasználót mutat – ez nem valós szám, sokan közülük is már külföldön dolgoznak. Két nagyon kritikus térség van ma munkaerőhiány szempontjából: az észak-közép- és az észak-nyugati térség. Elöregedett az orvosi gárda, és nagyon kevés az ápoló. Ugyanakkor a kezeléseken részt vevők 60 százaléka elégedett a kapott szolgáltatással – ez azt mutatja, hogy az egészségügy, ha döcögősen és egyenetlenül is, de még mindig teljesít. Az enyhébb betegségeknél viszont elfordulnak tőle, már a betegek 20 százaléka a magánegészségügyben kezelteti magát. Az esélyegyenlőtlenséget növeli a sok magánkiadás, amelyet az alulfinanszírozott egészségügy kiprovokál. Sok család emiatt teljesen elszegényedhet. Egy erőteljes pénzügyi beavatkozás az egészségügyben emberéleteket jelenthet.

Racionálisan pénzügyről és egészségügyről beszélünk – de amikor ott vagyunk az ágyban betegként vagy mellette orvosként, akkor egészen más síkon, más fogalmak szerint gondolkodunk. Ott a szeretet és az igazság számít.

Az est dr. Gál Péter egészségpolitikai szakértő bevonásával, beszélgetéssel folytatódott. Velkey György elmondta, hogy a járulékalapú egészségügy önmagában már régen működésképtelen, mivel a járulékbefizetések alig az egészségügyi költségek felét fedezik. Az állam kompenzálja a járulékbefizetési hiányt. Hibrid rendszer: biztosítási alapú és állami finanszírozású egyszerre. Gál Péter kiegészítette azzal, hogy a társadalombiztosítási járulék nagyobbik része a nyugdíj típusú kiadások fedezését szolgálja. Szerinte nincs jelentősége, hogy járulékból vagy adóból finanszírozzák az egészségügyet. Velkey György szerint a magyar társadalom többsége sokkal fontosabbnak érzi az egészségügyet, mint amennyire ezt az igényt a politikai vezetés a finanszírozás formájában megvalósítja. Gál Péter felhívta a figyelmet arra, hogy még új adók árán is hajlandók lennének áldozni erre a szektorra – ez nagyon erős üzenet a lakosság részéről, amit a kormány egyelőre nem vesz figyelembe. Az ún. népegészségügyi adó (chipsadó) is gond nélkül átment, és ez a rendszer tetszőlegesen bővíthető: a dohánytermékekre kivetett adók nagy részét is át lehetne csoportosítani az egészségügyre. Például a vágott dohány adóját is meg lehetne emelni, mert most a csomagolt termékekről a fogyasztók áttértek erre, ami semmiképp nem kívánatos. Velkey György szerint a magyar egészségügyben csak mélyen átgondolt, hosszú távú tervekkel lehetett nagy eredményeket elérni. Meg kell szabadulni a voks szemléletű politikai hozzáállástól, mert ezen a területen gyors javulást nem lehet elérni, csak módszeres, strukturális munkával. Legelső kérdés az emberi erőforrások rendezése: olyan képzés és anyagi megbecsültség kell – elsőként az ápolók tekintetében –, amely a mai óriási hiányt orvosolná. Ehhez azonban társadalmi és politikai konszenzus kell ezen a területen, amely egymás utáni kormányokon is átível – tette hozzá Gál Péter.