Nem ment hozzá az erőszaktevőjéhez – A nő, akinek bátorsága megváltoztatta az olasz jogot

Karácsony másnapján rabolták el

Egy szicíliai parasztcsalád legidősebb gyermekeként látta meg a napvilágot 1948 telén. Franca Viola a dél-olasz vidéki Alcamo városában nevelkedett. Alig volt 18 éves, amikor megtámadták. Onnantól a korabeli nőellenes hagyományok és társadalmi elvárások kereszttüzében harcolt az igazáért. 

De hogyan kezdődött a története? Dél-Olaszországban, Szicíliában járunk, a 20. század közepén. Franca mindössze 15 éves volt, amikor eljegyezte egy helyi fiú, a nála nyolc évvel idősebb, Filippo Melodia. A férfi a maffia egyik tagjának unokaöccse volt, és amikor lopás miatt letartóztatták, a lány felbontotta a jegyességet. 

Melodia egy időre külföldre távozott, és csak két évvel később, 1965-ben tért vissza Szicíliába, ám Franca ekkor már egy másik fiatalemberrel, Giuseppe Ruisival randevúzott. 

Ennek ellenére Melodia hol könyörgött, hol követte és fenyegette a gyönyörű lányt, hogy őt válassza. Franca továbbra is nemet mondott neki, ám a dühös férfi nem tágított: több mint egy tucat honfitársával karácsony másnapján kora reggel berontott a Viola család házába, súlyosan megverte Franca anyját, és elvonszolta a fiatal nőt, valamint annak nyolcéves testvérét.

Öccsét elengedték, de Francát egy távoli tanyára vitték, ahol nyolc napon át fogva tartották. Ez idő alatt Melodia többször megerőszakolta, majd azt mondta neki, hogy hozzá kell mennie feleségül, hogy ne hozzon szégyent a családjára.

Nemet mondott a helyreállító házasságra

Alig több mint hatvan éve ugyanis még érvényben volt az olasz büntető törvénykönyv 544. cikke, amely lehetővé tette, hogy egy erőszaktevő a sértett nővel kötött házasság révén mentesüljön a felelősségrevonás alól. Ez volt az úgynevezett helyreállító házasság (olaszul matrimonio riparatore). 

Franca Viola volt az első nő, aki nyilvánosan visszautasította a helyreállító házasságot. Sok mindent kockáztatott azzal, hogy szembement a hagyománnyal: donna svergognata-nak, azaz „becsület nélküli nőnek” tartották, családja halálos fenyegetéseket kapott, szőlőültetvényeiket és vidéki házukat felgyújtották.

Az 1960-as évek Szicíliájában bizonyos körökben ismert gyakorlatnak számított, hogy egy fiatal nőt elraboltak abból a célból, hogy házasságra kényszerítsék. 

Az ilyen emberrablások mögött az a társadalmi felfogás állt, hogy egy nő becsületét elsősorban a szüzessége határozza meg. Ha egy nő becsülete sérült – akár már azáltal is, hogy egy férfival kettesben töltött időt –, azt a közvélekedés szerint csak úgy lehetett helyreállítani, ha hozzáment az illető férfihoz. Bár az ilyen esetekben a nemi erőszak gyakori volt, a korabeli társadalom sokszor másodlagos jelentőséget tulajdonított neki a „becsület elvesztéséhez” képest.

Ez nemcsak az áldozatot, hanem az egész családját érintette, ezért a szülők és testvérek rendszerint szintén érdekeltek voltak abban, hogy megkössék a házasságot.

Egy család magányügye vs. társadalmi kérdés 

A korabeli Szicíliában gyakoriak voltak a becsület nevében elkövetett gyilkosságok is – amelyek általában azt jelentették, hogy egy férj, apa vagy fiútestvér megölte egy nő szeretőjét vagy partnerét. Az olasz jogrendszer ugyan enyhébben kezelte ezeket az ügyeket, mint más emberölési eseteket, az elkövetők általában mégis bíróság elé kerültek. Egyes történészek szerint a maffia időnként ilyen indokkal próbálhatott leplezni bizonyos gyilkosságokat, hogy az elkövetők enyhébb büntetésben részesüljenek.

Ezzel szemben a kényszerházasság céljából végrehajtott emberrablások többnyire a családok magánügyének számítottak, és rendszerint nem a hatóságok, hanem az érintett családok közötti megállapodások révén rendeződtek. 

Az ilyen esetek végkifejlete szinte mindig ugyanaz volt: a büntetőeljárást megszüntették, és az emberrabló házasságot ígért az áldozatnak. 

Franca Viola elrablásának heteiben egy helyi szicíliai napilap több más fiatal nő elrablásáról is beszámolt. Ezek az ügyek kivétel nélkül a vádak ejtésével és a házasság kilátásba helyezésével zárultak. Valószínű, hogy az ilyen esetek túlnyomó többsége még a sajtóig sem jutott el, hanem csendben, a családok és a helyi közösségek keretein belül rendeződött – erre a Franca Viola-ügy kutatói világítanak rá a tanulmányukban.

A lányt kiszabadították, elrablóit letartóztatták

Franca Viola története éppen azért vált rendkívülivé, mert ő és a családja megtörte ezt a hallgatást, és nem fogadta el azt a társadalmi elvárást, amely szerint az igazságtalanságot házassággal kell „helyrehozni”. Nemcsak a fiatal lány döntött a feljelentés mellett, hanem a családja is mellé állt.  

A lány elrablása után, december 31-én Melodia felvette a kapcsolatot Viola apjával, Bernardóval, aki úgy tett, mintha tárgyalna az emberrablókkal: azt mondta, hogy beleegyezik a házasságba, miközben a rendőrséggel egy sikeres rajtaütésen dolgozott. 

Végül Francát 1966. január 2-án, hét nappal a tizennyolcadik születésnapja előtt kiszabadították, emberrablóit pedig letartóztatták.

Később elmondta, hogy az apja megkérdezte tőle, valóban hozzá akar-e menni Melodiához. Amikor ő azt válaszolta, hogy nem, az apja azt mondta neki, hogy mindent meg fog tenni azért, hogy segítsen.

„Ahhoz a férfihoz megyek feleségül, akit szeretek”

Az ügy a feljelentésük nyomán bíróságra került. A per 1966 decemberében kezdődött, és világszerte figyelmet kapott. Akkoriban Észak-Olaszország társadalmi és kulturális változásokon ment keresztül, Dél-Olaszországot viszont még mindig elmaradottnak tartották az egyenlőség modern eszméivel szemben. Tömegek követték a per körüli vitákat, amelyről még a The New York Times is beszámolt.

Melodia ügyvédei azt próbálták bizonyítani, hogy védencük egy szerelembe belebetegedett férfi, Viola pedig beleegyező fél volt; az ő verziójuk szerint a fiatalok kapcsolatát csak Viola apja hiúsította meg. Azt is állították, hogy Viola beleegyezett az úgynevezett fuitina nevű hagyományos „szöktetésbe”, vagyis önként szökött meg a férfival abból a célból, hogy titokban összeházasodjanak, és nem emberrablás történt.

Viola azonban csendes méltósággal cáfolta ezt, és hangsúlyozta: „Ahhoz a férfihoz megyek feleségül, akit szeretek”. Bátran szembeszállt a mélyen gyökerező hagyományokkal, ami a hatvanas évek közepének feminista ikonjává tette.

Filmek és regény is született róla

Franca Viola történetéről először 1970-ben készült el a The Most Beautiful Wife (A legszebb asszony) című film, a főszerepben Ornella Mutival. Később rövidfilm, majd 2022-ben The Girl from Tomorrow címmel újabb játékfilm jelent meg, bár a szereplők neveit és néhány részletet megváltoztattak. Magyarul is olvasható az olasz író, Viola Ardone 2021-ben megjelent regénye, az Oliva Denaro: a könyvben Franca Violát Oliva Denarónak hívják. 

A bíróságon a nőt zárt tárgyaláson hallgatták meg. Piros kendőbe burkolózva érkezett és távozott. Azt kérte, hogy ne fotózzák, a róla szóló leírások a visszafogott, szemérmes viselkedését is hangsúlyozták. Egy újságíró például „lehajtott szemű lánynak” nevezte. „Franca Viola a saját érzéseit követte, nem pedig a kényelmi szempontok vagy a városa hagyományai által kijelölt utat. Mindannyiunknak meg kell értenünk, hogy az ilyen körülmények között kötött házasság sérti a szerelmen alapuló házasság eszméjét” – hangzott el a vád záróbeszédében.

Mi lett a bántalmazó férfi sorsa? 1967 májusában Melodiát bűnösnek találták, és 11 év, míg hét társát négy év börtönre ítélték. A férfi 1976-ban szabadult, majd maffiakapcsolatai miatt ki is tiltották Szicíliából. Két évvel később, Modenában maffiaszerű kivégzés áldozata lett.

A pápa is fogadta

Franca Viola feleségül ment Giuseppe Ruisihoz, aki a megpróbáltatások alatt végig mellette maradt. 

A fiatal nő bátor kiállásának elismeréseként az akkori olasz államfő mai értéken körülbelül 300 dollárt küldött nekik nászajándékként. Az ország közlekedési minisztere egyhónapnyi ingyenes vasúti utazást ajándékozott az ifjú párnak. 

VI. Pál pápa az esküvő után magánkihallgatáson fogadta őket. Úgy tudni, a házaspár később két fiút és egy lánygyermeket nevelt fel. Napjainkban visszavonultan élnek, állítólag soha nem költöztek el a szülővárosukból, Alcamóból.

Kiállása jelentős szerepet játszott abban, hogy Olaszországban megkérdőjelezzék, és végül eltöröljék azokat a jogi és társadalmi normákat, amelyek az áldozatok helyett gyakran az elkövetők érdekeit szolgálták. A „helyreállító házasság” intézményét 1981-ben szüntették meg, a szexuális erőszak azonban csak 1996-ban vált személy elleni bűncselekménnyé Olaszországban.