Egy-egy teniszdélután igazi kis majálisnak számított – Királyok sportja, sportok királya

A játék elődjei 

Bárminek a történetéről is legyen szó, érdemes az ókorig visszatekinteni. Így van ez a tenisszel is, amelynek távoli őse lehet a Római Birodalomban nagy népszerűségnek örvendő trigon nevű játék. Hárman, háromszög alakban állva játszották, több labdát dobáltak ütő nélkül, és meglepő módon egy labdaszedőre is szükség volt. 

A XIV. században egy hasonló labdajáték bukkant fel az észak-franciaországi kolostorokban, a jeu de paume, vagyis játék a tenyérrel. Ez a játék eleinte csupasz kézzel zajlott, később már vastag kesztyűt húztak a labdák ütögetéséhez. Nem kellett hozzá sok idő, a XV. században Angliában is megjelent a sport, ekkor már rövid nyelű, fából vagy csontból készült ütőket is használtak. Hamarosan megjelentek a labdaházak is, ahol a térfeleket csípőmagasságban kifeszített kötéllel és arra rögzített hálóval választották el − az 1830-as évektől jöttek újra divatba a szabadtéri füves pályák. A tenisz gyorsan elterjedt a francia és angol királyi udvarban, így nem meglepő, hogy az arisztokrácia közkedvelt játékává vált. 

A világ első teniszklubját 1874-ben alapították meg, és ugyanebben az évben Walter Clopton Wingfield őrnagy szabadalmaztatta a teniszt szfairisztiké néven, amely görögül annyit tesz, „levegőben lévő labdával történő játék”. 

A köznyelvben azonban a lawn tennis elnevezés terjedt el. A tennis szó eredete egyes források szerint a francia tenir igére vezethető vissza, ugyanis a szerva fogadásakor ennek felszólító alakját, a tenezt kiabálták egymásnak a játékosok, amit az angol közönség tennisnek hallott. 

Kép

Walter Clopton Wingfield egy illusztráción − forrás: Profimedia − Red Dot

Szerva itt! 

Hazánkban az első paume játékra tett utalások Mátyás király korából maradtak fenn, az esztergomi érsek és édesanyja közötti levelezésben olvashatunk utalásokat a csontból készült ütőkre és a labdákra. Bár Miksa császár már a XVI. században építtetett Pozsonyban labdaházat, a tenisz még évszázadokig az arisztokraták kiváltsága maradt. Az élet minden területén újítónak számító gróf Széchenyi István és báró Wesselényi Miklós is előszeretettel forgatta az ütőt a bécsi, illetve sárospataki labdaházakban, gróf Zichy Rezső pedig nem sokat teketóriázott, 1883-ban megalapította a Budapesti Lawn Tennis Clubot. 

Az időzítés tökéletes volt, ugyanis a XIX. század végén új korszak köszöntött be: a sportok és a test nevelése fontosabb lett, mint valaha. A Budapesti-Budai Torna Egylet (BBTE) Kollár Lajos elnöklése alatt legfontosabb céljaként a szabadtéri sportok fellendítését tűzte ki, kezdve azzal, hogy minden kerületben létesítsenek legalább egy játékteret. 

Az egylet 1892-ben három pályát alakított ki a mai Széna tér helyén, így a tenisz a fővárosi polgárság számára is elérhetővé vált. 

Korábban az arisztokrata réteg működtetett magánpályákat − az elsőt Zsigmondy Pál építtette a Városligetben 1881-ben −, azonban a Pesti Napló 1897-es száma szerint „akinek saját háza, kertje van, nagyon kevés költséggel csináltathat groundot, amely nem romlik meg és évekig is megteszi kötelességét, úgy, hogyha egyszer megszerezték a szükséges teret és eszközöket, a tennis igen olcsó mulatság”. A századfordulóra már a „kevésbbé tehetős osztálynak a nyilvános tennis-pályák állanak rendelkezésükre. Budapesten is alakult már tíz-tizenkét nyilvános pálya, sőt a Tisztviselő-telepen lawn-tennis egyesület, amely mindenkinek hozzáférhetővé teszi a kedves és egészséges játékot”. A tenisz népszerűségének növekedését jól mutatja, hogy míg 1902-ben tíz, harminc évvel később már 126 egyesület foglalkozott ezzel a sporttal. 

Telente korcsolyázók élvezhették a kialakított sportpályákat, tavasszal pedig minden visszaállt a megszokott kerékvágásba. Az 1894-es tavaszi újranyitásról így számolt be a Buda és vidéke lap áprilisi száma: „nagy volt a viszonlátás öröme és oly hévvel vette kezdetét a Lawn-tennis játék, hogy számosaknál el nem maradt az érzékeny tornaláz. Ennek leküzdésével azonban annál kellemesebb lesz a játék és naponkint fog folyni a nemes mérkőzés.” „Egy-egy ilyen teniszdélután igazi kis majálisnak számított, ahol az arisztokrácia és a polgárság összegyűlve ünnepelt a szabadban. A játékosoknak nevezniük kellett, de a nézőseregnek csak a szórakozás maradt” − egészítette ki a gondolatot a Hegylakó Magazin oldalán 2023 májusában megjelent cikk. 

Kép

Teniszütős nő Otto H. Bacher festményén; The Cleveland Museum of Art

Nők az élvonalban 

Az első teniszversenyt 1887-ben rendezte meg a Stefánia Yacht Egylet Balatonfüreden, de ezen csak a klub tagjai indulhattak. Az első nyílt bajnokságra 1894-ben került sor, nyolc indulóval. 

Akkoriban a tenisz azon kevés sportok közé tartozott, amelyben a nők és a férfiak egymás ellen játszhattak. Ezt a lehetőséget kihasználva számos nő ragadott ütőt, köztük Pálffy Paulina grófnő is, aki egyedüli női indulóként megnyerte az első magyar teniszbajnokságot. 

„Pálffy Lincsi comtesse volt a teniszélet központja, mert nemcsak igen jól és erősen játszott és becsületére vált angol trénerének – aki mellesleg mondva sánta volt, de fürgébben mozgott a groundon, mint bármely ép lábú –, hanem mert rendkívül kedves és jóságos egyénisége miatt (játék után mindig szvettert és harisnyát kötött a klub matrózainak!) valósággal körülrajongták” − idézték a grófnő egyik legnagyobb riválisa, Demény Károly gondolatait a Magyar Hírlap 2020. márciusi számában. 

Milyen női ruha dukált a teniszhez? 
„A lawn-tennis ruha igen egyszerű. Bokáig érő harangalaku alj divatos, könnyű szövetből, egyszerű, könnyű és kényelmes derék, amelyet a szoknyával öv foglal össze. A derék rendszerint más színű, mint a szoknya. A tennis-ruhának kiegészítő részei még a gummitalpú cipő és a rendszerint fehér szinű matróz-szalmakalap” – olvasható a Pesti Napló 1897-es számában. 

Szövetségben az erő 

A Magyar Országos Lawn Tenisz Szövetség 1907-ben alakult meg, ekkor már tizenöt egyesület negyven pálya állt a sportolni vágyók rendelkezésére, a Széna tér mellett többek között a Margitszigeten, a Böszörményi úton, a Feneketlen-tónál és a Városmajorban, ahol komolyabb nemzetközi megmérettetésekre is sor került. 

A Böszörményi úton 1948-ban Teniszke néven presszót nyitott Asbóth József, a magyar teniszélet kiemelkedő alakja. A hely hamar a sportoló- és művészvilág törzshelye lett, többek között Puskás Öcsi is gyakran megfordult itt. 

Az I. világháborúig virágzott a hazai teniszélet, ekkor pár év szünet következett, de 1920-tól ismét visszatért a játékos kedv. A II. világháborút követő években számos pályát államosítottak, „1945 előtt háromezer pálya volt Magyarországon, ebből a kluboké volt négyszáz, a többi magántulajdon. Jelenleg magánpálya nincs, sportköri viszont mindössze hatszáz” − olvasható az Élet és Irodalom 1967. novemberi számában. Lázár Ervin interjújából, amely Gulyás István teniszbajnokkal készült, az is kiderül, hogy akkoriban négyezer igazolt magyar versenyző volt, akik előtt olyan példák álltak, mint Gulyás István, Kehrling Béla, Asbóth József és Körmöczy Zsuzsa. És bár a tenisz azóta sem lett a tömegek sportja, számtalan kiemelkedő teniszező született az elmúlt évtizedekben, a teljesség igénye nélkül: Taróczy Balázs, Temesvári Andrea, Köves Gábor, Markovits László, Noszály Sándor, Sávolt Attila, Csurgó Virág, Mandula Petra, Szávay Ágnes, Babos Tímea, Czink Melinda és Fucsovics Márton.  

Ez a cikk eredetileg a Képmás magazinban jelent meg. A magazinra előfizethet itt.