Nem halt bele a művészet a járványba, csak mesterséges lélegeztetésre szorul

Erre az apokaliptikusnak tűnő időszakra, amikor lassan már elviselhetetlenül tematizálja az egész világ mindennapjait a koronavírus-járvány, a művészek ugyanúgy reagálnak, mint más idők társadalmi jelenségeire. Az alkotók között vannak, akiket kifejezetten inspirál a helyzet. A művészet egy lett a válság sújtotta, megsegítendő területek közül, de nem haldoklik, csak nehéz helyzetben van.

Standby
Standby

Külföldön egyre több művész dönt úgy, hogy valamilyen módon felhívja a figyelmet a koronavírus-járvánnyal kapcsolatos legfontosabb tudnivalókra, s vannak, akik klasszikus festményeket gondolnak újra (Leány gyöngy fülbevalóval, Mona Lisa), belecsempészve mindegyikbe a jelenlegi vészterhes mindennapjainkat. Ami hazánkat illeti: a mindennapokban megélt társas magány és a közösségben létezés szükségének kontrasztja izgalmas kombinációkban jelenik meg Károlyi-kerthez költözött Standby szabadtéri galériában, ahol több mint ötven kép – fotográfiák és festményreprodukciók – reflektálnak a világjárványra, találkozásaink és az intimitásaink megszűnésére, természetélményünk felgyorsuló digitalizálódására. A rendhagyó helyzet szülte kortárs reflexiókból született válogatás izgalmas képet ad a művészek változatos alkotói tendenciáiról, és egyéni válaszokat keres gyorsan változó jelenünk legaktuálisabb jelenségére.

Szinte mindegyik alkotáson ott a járvány elleni védekezés legjellemzőbb, szimbolikus motívuma: az egészségügyi maszk.

„A kiállítás egy részét tavaly szeptemberben a Kodály köröndön és a MOM Kulturális Központban már láthatták, a mostani szabadtéri tárlat február 4-től mintegy két hónapon át tekinthető meg. Új alkotókat is buzdítottunk arra, hogy állítsanak ki, illetve néhány művész újabb képekkel csatlakozott. A kiállítást meghívták határainkon túlra, és ha minden jól megy, Nyugaton is látható lesz. A fotográfusok és a festőművészek egyszerre tanúi és hírvivői e rendhagyó időszaknak, a válogatás egyik fő célja a sokszínű, egyedi látásmód bemutatása. Az sem mellékes, hogy e tárlat egyfajta jótékonysági gesztus is, hiszen segíthet azoknak a kortárs művészeknek, akik képeik, alkotásaik eladásából élnének, de a járvány miatt nincs lehetőségük megmutatni alkotásaikat a közönségnek. Terjed a hírük, forog a nevük, a képeik értéke is növekszik, és vannak, akiknek alkotásai rajtunk keresztül kelnek el.”

„A tárlat keretében az autonóm művészi gondolatok közösségi erejükben átható kiáltássá nemesültek: itt vagyunk, együtt vagyunk, és közösen kell túlélnünk a világot rettegésben tartó kórt!”

– árulta el a projekt egyik gazdája, Szilléry Éva.

A kiállítás védnöke L. Simon László József Attila-díjas író, költő, politikus; a projekthez még halála előtt védnökként csatlakozott Szőcs Géza Kossuth-díjas költő, aki – súlyos betegsége miatt – a finisszázson már nem tudott részt venni. A kiállítással az ő emléke előtt tisztelegnek a szervezők. Az egészségvédelem és betegségmegelőzés egyik legfontosabb magyarországi szereplője, a Béres Alapítvány egyik legfőbb anyagi támogatója e művészi projektnek.

A Standby tárlat kiváló példája annak, hogy még a legkilátástalanabb helyzetből is lehetséges inspirációt meríteni.

Bizonyítja, hogy valóságunk bármennyire megváltozhat, a művészek és a művek szabadsága azonban továbbra is változatlan marad, és a vírus sem képes ezt megtépázni. Karantén idején is jusson eszünkbe, mi mindent túlélt már a művészet, s ne habozzunk felkerekedni és elsétálni a Károlyi-kerthez. Tiszteljük meg az alkotókat azzal, hogy megnézzük a képeiket, magunkat pedig azzal, hogy feltöltjük esztétikumra éhes lelki raktárainkat!

A tárlaton kiállítanak:
Ázbej Kristóf, Baksai József, Barakonyi Zsombor, Fehér László, Gesztelyi Nagy Zsuzsanna, Irina Drozd, Méhes Lóránt Zuzu, Mészáros Bori, Nagy Boglárka, Naomi Devil, Péterfy Ábel, Szabó Ábel, Szikra Ági, Végh Júlia, Verebics Ágnes, Verebics Kati, Zászkaliczky Ágnes, Weiler Péter, Wolf Eszter
Fotográfusok:
Bach Máté, Bácsi Róbert László, Bődey János, Csudai Sándor, Cedric af Geijersstam, Dobos Tamás, Gombkötő Emma, Gömör Tamás, Hajdú D. András, Hegedűs Róbert, Hirling Bálint, Kovalovszky Dániel, Kudász Gábor Arion, Mártonfai Dénes, Móricz -Sabján Simon, Olajos Ilka, Pályi Zsófia, Esteban Sanchez, Sághy Tímea, Stiller Ákos, SZIKO Szilágyi Gábor, Teknős Miklós, Urbán Ádám

Kérjük, támogasson, hogy otthonába vihessük az értéket!

A Képmás magyar magazin és vállalkozás, nincs mögötte nagy, külföldi médiabirodalom. Csupa családos, értékes és jó ember, akiknek nem csak munkahelye, szívügye is a Képmás. Fontosnak tartjuk, hogy a kepmas.hu által közvetített értékek továbbra is ingyenesen juthassanak el minden olvasóhoz. Kérjük, ha örömmel olvassa cikkeinket, hallgatja és nézi felvételeinket, támogassa Ön is a kepmas.hu-t!

Támogatom a kepmas.hu-t>>

Ez is érdekelheti