Mészöly Dezső, a százéves gavallér

„És ha a Kiskunság Pestre szakadt fiait / hallom a villamoson dörmögve, hibátlanul őzni: / szentmiklósi tanyánk s nagypapa árnya kísért.” (Függőkert)

Mészöly Dezső 1918. augusztus 27-én Budapesten született, ám gyermekkorának nagy részét vidéken töltötte, Petőfi kedvelt tájain, anyai nagyapjánál. Bár az anyanyelv iránti vonzalmát elsődlegesen édesanyjának tulajdonította, az apai vonal is nagyban hozzájárult, hogy ez a vonzalom tehetséggé és hivatássá váljon. Nagyapja, Mészöly Pál a koszorús költőtől, Arany Jánostól – akinek tanítványa volt Nagykőrösön – méltatást kapott egyik versére, édesapja, Mészöly Gedeon pedig híres nyelvészprofesszor volt, aki finnugor–magyar összehasonlító nyelvészetet tanított, és műfordítóként, íróként is tevékenykedett.

„Ugy bánt, hogy mindezt csak én láthatom, / Rossz piktor-féle, aki – meglehet – /Azért ír csak, mert festő nem lehet.” (Festő húgom nevére)

Felmenői között találjuk az elismert tájképfestőt, Mészöly Gézát is, édesapja unokatestvérét, akihez hasonlóan sikeres képzőművészeti pályát futhatott volna be a későbbi irodalmár is, ha végül, talán túlzott önkritikája miatt, nem teszi félre az ecsetet. Járt a Török Pál utcai Iparrajziskolába, három éven át a Képzőművészeti Főiskola hallgatója volt, ám végül kolozsvári bölcsészettudományi és párizsi irodalmi tanulmányai meggyőzték arról, hogy másfelé folytassa művészi útját. Első verseskötete 57 éves korában jelent csak meg, az „Önarckép retus nélkül” címet viseli, s három grafikát is tartalmaz a szerzőtől.

„…mert nem látszott a túlsó part soha, / csak éreztem, hogy ott lehet, ködön túl, / s minden kacattal és minden csodával, / szeszélyes rajzú fával és csigával titokban Ő jelez, hogy vár oda.” (Parton)

A képek és szavak világa mellé sok éven át a teológia is társult. Több református lelkész felmenővel is büszkélkedhetett a Mészöly família, Dezsőt is papnak szánták: a szegedi piaristáknál és a Sárospataki Református Kollégiumban tanult, majd a budapesti Református Teológiai Akadémián szerzett papi oklevelet. „Délelőtt teológus, délután akt. Szép kis tudathasadás” – így fogalmazta meg igen találóan ezt a kettősséget, amit sehogy sem sikerült összehangolnia, helyette inkább az irodalom világát választotta. Tanulmányai mellett neveltetése, édesanyja mély vallásossága is erősítették hitét, amelyet mély meggyőződéssel vallott.

„Én nem szidlak, Könnyű Műfaj! / Vonz a műhely, vonz a műfaj, / Vonz a kosztüm, vonz a szín: / Vonz a színpad, mint a Kínpad / Vonzza testét vén fakírnak, / Mert még húzza-vonja kín, / Túljut földi gondjain.” (Shakespeare a Nagymező utcában)

A színház világa is beszippantotta a fiatal művészlelket, segédszínészi végzettséget szerzett (Csehov: „A dohányzás ártalmasságáról” című monológjának előadásával), Major Tamás segédrendezői poszttal is megkínálta. Végül Shakespeare és Molière műveit ültette át magyar nyelvre, a színészek gondolkodásmódját, a színészi nyelvet alapul véve, amely egyértelműen megkülönböztette műfordításait nagy elődeitől. Bajor Gizi annak idején ragaszkodott a fiatal Mészöly Antonius és Kleopátra-fordításához, s végül ez indította el számára a dramaturgi és műfordítói megbízatásokat. A Magyar Televízió is munkatársai között tudhatta, számos színdarab, tévéjáték és film fordítója és forgatókönyvírója volt, így az ő nevéhez köthető többek között a Liliomfi is.

„Hányszor a felbolydult eszmék buborék-seregétől / zúg-búg, forr a fejem hasztalanul s makacsul. / Ám ha az eszme-zavart melegében versbe szorítom, / menten gyógyul a fő, seprüje ülepedik, / s az, mi gomolygó volt, ritmusban rendbe szedődik: / forma varázsától tisztul a gondolat is.” (Forma)

Sokféle utat bejárva talált rá végül a lírára. Mészöly Dezső univerzális tudását meghatározta, hogy gyermek- és ifjú éveiben számos idegen nyelvet sajátított el, így a latint, a görögöt, az olaszt, a németet, az angolt, az Ószövetség hiteles tanulmányozása miatt még a hébert is. Franciául Faludy György ál-Villon-kötete miatt kezdett el tanulni, s akkor még nem sejthette, hogy ez a motiváció egy életre meghatározó szerelemmé válik, s Villon-fordításai és -tanulmányai adják majd a későbbiekben munkásságának fő motívumát (doktori értekezését is Villon művészetéről írta Kolozsvárott). Saját verseit Babitsnak is elküldte, aki személyesen fogadta, és azt mondta, hogy „jók a versei, ha van hibájuk, akkor az, hogy túlságosan jók”. Bár első költeményét hétévesen írta, fél évszázadot kellett várnia, hogy önálló verseskötete megjelenhessen, a már említett „Önarckép retus nélkül” című könyv, amely végre a világhírű alkotások tolmácsának személyes világába is betekintést engedett.

„Már-már azt érzem olykor, hogy játékötletem s lyukasórás szereplésem egyfajta »pedagógiai siker«.” (Lyukasóráim c. könyv)

Az általa kitalált és meghonosított verskitalálósdit 1991-ben sugározta először a Duna Televízió, s egy csapásra országos népszerűséget szerzett, mert valóban visszaadta a kötetlen beszélgetések varázsát, és visszacsempészte a lírát az emberek hétköznapjaiba. Az irodalmi kávéházak hangulatát idéző rejtvényfejtő műsor szinte mozgalommá vált, klubok alakultak (még Dublinban is), amelyek a televízión kívül teremtették meg a versek világát. A mai napig élő „Lyukasóra” azóta a színpadokra költözött, és ma már prózai feladványokkal is várja az irodalomkedvelőket.

„Csak hagyjátok az ajtót nyitva rám és beszélgessetek / tovább nyugodtan, jó fiúk, leányok. / Valami hirtelen álmosság szállt meg, hadd nyújtózzam el / a ruhatár-szobában, itt a bundák közt, a jó / meleg sötétben. / Ne is vegyétek észre majd hajnal felé, / ha a rövidke zeneszünetekben / nem halljátok többé az ismerős, / hullámzó horkolást. A zsivajos, / zajló, kavargó világbuliról / angolosan távozni ősi jog.”  (Exitus)

Mészöly Dezső 2011 októberéről is írhatta volna e sorokat, amikor a József Attila-, Kossuth-, Alternatív Kossuth- és Magyar Örökség-díjjal kitüntetett költő itt hagyott bennünket. Majdnem negyedszázada, a „Lyukasóra” című műsor kapcsán egyik osztálytársammal kitaláltuk, hogy meghívjuk Mészöly Dezsőt egy rendhagyó irodalomórára, ahol Ady verseit fogjuk feladványok formájában tanulmányozni kávéházzá átrendezett osztálytermünkben. Azonnal igent mondott, és egy életre szóló élménnyel ajándékozott meg bennünket. Hálás vagyok, hogy személyes varázsából is részesülhettem.