Magyar siker Cannes-ban – Ábel és generációja átírhatják a filmkészítés szabályait

Tizennégy éves magyar fiú kisfilmjét választották a legjobbnak két, Cannes-ban megrendezett filmfesztiválon. Százados Ábelt „Soha” című, mobillal rögzített alkotásáért először a World Peace and Tolerance Institute Awards-on, majd a Global Short Film Awards-on díjazták, mindkét alkalommal a legjobb fiatal filmes kategóriájában. Az ötven másodperces videó az öngyilkosságra kívánja felhívni a figyelmet.

Százados Ábel és családja a Global Short Film Awards-on
Százados Ábel és családja a Global Short Film Awards-on

Százados Ábel és családja a Global Short Film Awards-on (balról jobbra: Ábel, Százados Miklós, Százados Éva, Százados Olivér) Kép forrása: Százados Éva

Ábel kisfilmjével márciusban a Magyar Telefonfilmes Fesztiválon ért el szép eredményt, ezt követően kapott meghívást a VIII. World Peace and Tolerance Institute Awards-ra, ahol a mezőny legfiatalabbjaként, egyedüli kamaszként szállt versenybe. A hétfős, többek közt hollywoodi, bollywoodi és nollywoodi (vagyis az indiai és a nigériai filmiparban dolgozó) szakemberekből álló zsűriben olyan személyek foglaltak helyet, mint Lawrence David Foldes, aki a Diák Oscar-díj bizottságának vezetője.

„Nagyon izgultam, mielőtt átvettem a díjat, és az érzés utána sem múlt el, de természetesen örülök, hogy én kaptam” – emlékezett vissza az eredményhirdetés utáni percekre Ábel, aki öccsével együtt sétált ki a színpadra. A tízesztendős Olivér játssza ugyanis a kisfilm főszereplőjét, aki az ablakpárkányról a mélybe veti magát.

Ábel sokat olvasott az öngyilkosságról az interneten, és felkavarta, hogy a tavalyi évben közel 2000 magyar menekült problémái elől a halálba.

A téma választásakor nem az önmegvalósítás volt a célja, hanem hogy szembesítse az embereket a megrázó tényekkel, ugyanakkor jobban örülne, ha nem lenne szükség erre: a jövőben szívesebben készítene ennél könnyedebb filmeket, például thrillert és akciót.

A másik filmfesztiválra, a IV. Global Short Film Awards-ra a már említett hazai telefonos verseny döntőseként jutott tovább, ahol hét ország hetven képviselője közül ő vehette át a Legfiatalabb tehetséges filmes díjat. A zsűri elnöke, Karl Bardosh filmrendező, a New York-i Egyetem professzora több okból is jelentősnek tartja a videót. „Figyelemre méltó, hogy Ábel tizenhárom évesen forgatta a kisfilmet, amely nemcsak fontos üzenetet közvetít, de technikailag is rendben van: a fekete-fehér képekkel még erősebb hatást gyakorol a nézőre.”

Cannes-ban idén először rendeztek mobillal készített filmeknek fesztivált, amely a szakma változását vetíti előre: ma már nem szükséges beruházni sokmilliós kamerára, a zsebünkben lapuló készülékek mindenki számára lehetővé teszik a filmgyártást. „Az okostelefonok technológiája olyan fejlett, hogy az azokkal felvett videók a szélesvásznon is megállják a helyüket, egészestés mozit is forgattak már mobillal. Sőt, a filmtörténet kezdetén használt kamerákkal ellentétben nem 2K-ban, hanem 4K-ban rögzítik a képeket” – mutat rá Bardosh.

Mobiltelefonnal szeret dolgozni Ábel is, aki díjnyertes videóját egy délután alatt rögzítette a tanulmányi ösztöndíjából vett Samsung telefonnal, ahogyan az utómunkálatokat is azon végezte.

Bár rendezőnek készül, egyelőre nem tervezi, hogy komolyabb gépre vált. „Jobban kedvelem a telefont, mint a kamerát, mert kompakt és bárhová magammal tudom vinni, emellett gyorsabban is lehet vele dolgozni.”

A kezdőkép Százados Ábel kisfilmjéből

 

Ábel három évvel ezelőtt döntötte el, hogy rendező lesz. A filmkészítés alapjait autodidakta módon, idegen nyelvű YouTube-videókat nézve sajátította el, emellett olyan alkotók műveiből inspirálódott, mint Martin Scorsese, Quentin Tarantino és Lars von Trier. A filmeket tekintve a vígjátékok kivételével mindenevő, kedvenc műfajai pedig a thriller, az életrajzi film, a dráma és az akció. Nyáron újabb filmet forgat néhány barátjával, illetve függetlenfilmesként is dolgozó nagybátyja készülő projektjében is részt vesz. „Amikor pár hónappal ezelőtt megkérdezte, segíthet-e az új filmem felvételeiben, viccesen azt válaszoltam neki, persze, majd hozhatod nekünk a kávét. Most viszont azt kell mondanom, mi érezzük megtiszteltetésnek, hogy mobiloperatőrként megosztja velünk az elképzeléseit. Tizennégy évesen előrébb jár, mint amiről kollégáimmal valaha is álmodtunk” – méltatta unokaöccsét Százados Miklós, aki úgy véli, a fiatal generáció egyszerű eszközökkel megvalósított kreatív ötletei nagymértékben átírhatják a filmkészítés szabályait.

Ábelnek talán a két díjnál is többet jelentett, hogy eljuthatott Cannes-ba, ahol egy karnyújtásnyira került példaképeitől, akik az esemény ideje alatt tartott 72. Cannes-i Filmfesztiválra érkeztek a városba.

Édesanyja egyedül neveli őt és testvérét, ezért nagy összefogásra volt szükség, hogy kiutazhassanak Franciaországba.

„Szuper érzés volt hallani, hogy Tarantino nevét kiabálják. Szívesen találkoznék vele vagy Brad Pitt-tel, Leonardo DiCaprióval és Sylvester Stallone-val, de nehéz összefutni a hírességekkel, mert csak végisétálnak a vörös szőnyegen, aztán már pattannak is be az autóba.”

A dupla siker ellenére Ábel családja egyelőre a tanulást tartja a fiú legfontosabb feladatának. Ahogy nagybátyja mondja: „A Cannes-ban szerzett élményeket higgadtsággal és önkritikával kell kezelnie, és nem szabad azt hinnie, hogy ezentúl minden alanyi jogon jár neki. A két díj önmagában nem fogja megváltoztatni a jövőjét; csak akkor juthat még közelebb az álmaihoz, ha tovább képezi magát”

Kérjük, támogasson, hogy otthonába vihessük az értéket!

A Képmás magyar magazin és vállalkozás, nincs mögötte nagy, külföldi médiabirodalom. Csupa családos, értékes és jó ember, akiknek nem csak munkahelye, szívügye is a Képmás. Fontosnak tartjuk, hogy a kepmas.hu által közvetített értékek továbbra is ingyenesen juthassanak el minden olvasóhoz. Kérjük, ha örömmel olvassa cikkeinket, hallgatja és nézi felvételeinket, támogassa Ön is a kepmas.hu-t!

Támogatom a kepmas.hu-t>>

Ez is érdekelheti