Lebontható életek a bűz és a bűn árnyékában – Ilyenek voltak London nyomornegyedei
Az ipari forradalom Angliájának említésére gépek zakatolása, szmoglepte sáros utcák és megtört arcok sokasága sejlik fel előttünk. A nagyrészt munkások lakta nyomornegyedeket a nagyvárosi lakosság idegen testként szemlélte, egyszerre taszította és hívogatta őket ez a rejtelmes, bűnnel teli világ. A könyvek és újságok lapjain keveredett a valóság és a fikció, a leírtak felkavarták az indulatokat, párbeszédet generáltak, s útjára indították a kíváncsi, bámészkodni vágyó városi tömegeket ezekre a helyszínekre – Henry Mayhew újságíró fogalmával élve az „ismeretlen ország” irányába.
A nyomornegyedek túltelítődése
Angliában a 18-19. században óriási gazdasági és társadalmi változások mentek végbe. Az ország lakossága az 1800-as évek első felében megduplázódott, részben a javuló közegészségügyi viszonyoknak és élelmiszerellátásnak, részben a migrációnak köszönhetően. Az akkor 8 milliós Írországban ugyanis burgonyavész söpört végig, az éhínség milliók halálát és Angliába való elvándorlását okozta. Ezzel párhuzamosan a földművelők nagy számban özönlöttek a nagy ipari városokba – főként Londonba – gyári munkát vállalni.
A századközépre az Egyesült Királyság lett az első ország világszinten, ahol a lakosság többsége már városokban élt.
Londonban ekkorra nagyjából 2,5 millió fő zsúfolódott be egy 316 km²-es területre. Összehasonlításképpen Budapesten ma megközelítőleg 1,6 millió fő él 525 km²-en.
Az angliai nagyvárosok tehát hihetetlen nyomás alá kerültek: a 18. századi embermennyiség befogadására alkalmas településeknek akár másfélszer annyi embernek kellett szállást adniuk.
Korábban a gazdagabb lakosság a főutcákat foglalta el a városközpont környékén, míg a szegényebbek a külsőbb utcákban rendezkedtek be. A pompa és a nyomorgás megfért egymás szomszédságában. Az új társadalmi réteggel, az ipari munkássággal való túltelítődéssel párhuzamosan megindult a vasútvonalak és -állomások kiépítése. Ahhoz, hogy ezeknek teret csináljanak, a gazdagabbak közül sokan új külvárosokba költöztek.
Eközben megkezdődtek a lakáslebontások, és a kártérítések sem maradtak el. A tulajdonosok jól jártak, a bérlők azonban hoppon maradtak, s kénytelenek voltak új, olcsóbb lakhelyek után nézni. A már 18. században is létező „sötét negyedek” zsúfolásig teltek a szegény, bérlakásukat vesztett emberekkel. Ahogy a helyzet egyre súlyosbodott, a bűnnel teli utcasorokról szóló történetek napi témáivá lettek a közbeszédnek.
Embertelen állapotok
A nyomornegyedek Anglia-szerte hasonló jellemzőkkel bírtak: a város külvárosi részein egyemeletes vagy földszintes épületekből álltak össze, szabálytalan, labirintusszerű sikátorokat létrehozva. Az olcsó bérlakásoknak gyakran csak egyik oldalon voltak ablakaik, a sötét, szűk szobák azonban megteltek bérlőkkel. A legszegényebbek a potom összegekért kiadott pincehelyiségekbe költözhettek be. Ezekbe a folyékony hulladéktól, föld alól felszivárgó szennyvíztől nedves apró helyiségekbe akár 5-6 fős családok is bepréselődtek, sőt nem volt ritka, hogy még az albérlők is fogadtak albérlőket, hogy csökkentsék a kiadásokat.
A negyedekben lakók életében nagy problémát jelentett a víz- és csatornarendszer hiánya. A csővezetékeket csak olyan városrészekben rakták le, ahol meg is tudták azt fizetni a lakosok. A gyárak által szennyezett folyók viszont tisztálkodásra alkalmatlanok voltak, az utcákon pedig állati és emberi szenny folyt.
1858 nyarán a London utcáit elárasztó szagok a meleg időjárás hatására egészen elviselhetetlenné váltak. Ez a két hónap a „Great Stink” (Nagy Bűz) időszakaként vonult be a történelembe.
Nem csoda, hogy a nyomornegyedek számos járvány okozói voltak abban a korban: a tífusz, a skarlát és a kolera egyaránt pusztított a nagyvárosokban. Igen elterjedt volt a tuberkulózis. A 19. század közepén Anglia-szerte Londonban volt a legalacsonyabb a születéskor várható élettartam.
Rémtörténetek tárháza
A brit középosztályt nagy izgalomban tartotta a városi szegények világa, amit idegen kulturális jelenségként fogtak fel. Egyszerre tartottak a nincstelen tömegektől és akarták megismerni azok életformáját.
A nyomornegyedekre igen jellemző volt a prostitúció, a bűnözés, a rendbontás, a hajléktalanság és az alkoholizmus (akár fél liter gin elfogyasztása naponta). A rengeteg embert egybetömörítő lakóövezetben a szűkösség, a közös terek használatának kérdése számos konfliktust szült. A hihetetlenül alacsony bérek és a különféle betegségek okozta munkaképtelenség miatt jellemző volt a fizetésképtelenség, a kikötői szénlopás. A rendőrség nem szívesen lépett be a negyedek területére, rendszeresen felügyelet nélkül hagyta a lakosokat azok veszélyességére hivatkozva.
Számos hiteles, az írók saját tapasztalatai alapján készült realista szépirodalmi mű született az időszakban – elég csak Charles Dickens munkásságára (Twist Olivér, Örökösök) gondolni.
A szegénynegyedekről szóló regények hatalmas közönségsikert értek el: kielégítették az olvasótábor mohóságát az „ismeretlen kultúra” irányába, miközben a szerzők felhívták a figyelmet a veszélyekre és a tarthatatlan állapotokra.
Noha a negyedek szinte élhetetlenek voltak, számos alkotás azoknak egy még könyörtelenebb, kiszínezett verzióját tárta az olvasók elé. Megszületett a „nyomornegyed-fikció”, illetve a „penny dreadful” műfaja. Utóbbi könnyen fogyasztható krimitörténeteket takart, melyek fő célja az olvasó riogatása volt. E ponyvák nagyban hozzájárultak a nyomornegyedekkel kapcsolatos rémhírek és negatív mítoszok terjedéséhez.
A sajtóban is vegyesen jelentek meg a komoly hangvételű, megoldásorientált írások és a szenzációhajhász cikkek. Az újságírók minden bírósági ügyre ráharaptak, amiknek köze volt a szegénynegyedekhez. A sajtó célja az eladott példányszámok növelése lett, a borzongásra vágyó vevők pedig előszeretettel vetették bele magukat az erőszaktevésektől, emberrablásoktól, gyilkosságoktól és erkölcstelenségtől hemzsegő történetekbe.
A cikkek éhes, elvadult gyermekeket és részegeskedő, gyilkosságra bármikor képes férfiakat vonultattak fel. Az elbeszélések központi szereplői nők voltak: gyermekeikkel nem törődő, pletykás, nőietlen karakterek, vagy ártatlan, nem egyszer bántalmazott figurák. Az írások egyeseket eleve megvetésre méltó kreatúrákként mutattak be, másokat viszont a nyomornegyed megrontottjaiként szerepeltettek. Az erőszakra fókuszáló beszámolók a bűnözés okainak feltárásával ritkán foglalkoztak. Amikor viszont igen, akkor azt betudták az egyéni tulajdonságoknak (erkölcstelen, dologkerülő természet) vagy a környezeti hatásoknak (közeg negatív ereje), a társadalmi okokat azonban nem vizsgálták.
Nem minden olvasó elégedett meg azzal, hogy az otthona biztonságából, a fantáziájára hagyatkozva élje át a rémes kalandokat.
Megindult az izgalmakat keresők beszállingózása – szegényöltözetben – a nyomornegyedekbe, hogy testközelből láthassák az addig csak papíron megelevenedett állapotokat.
Ez volt az úgynevezett “nyomornegyed-turizmus” (slumming; az angol slum, azaz nyomornegyed kifejezésből). Felkapott célállomásnak számítottak a különféle gyilkosságok, botrányos esetek tetthelyei.
Rombolás vagy fejlesztés?
Egyes negyedekben maguk a lakók elégelték meg a borzalmas lakhatási körülményeket, követelték a lakástulajdonosoktól az állapotok javítását, beszámolót írtak az újságoknak, petíciókat indítottak, a városi tanács elé tárták helyzetüket. A probléma elhatalmasodásával politikusok, írók és újságírók cikkekben, szociográfiákban kezdték meg feltárni a megoldási lehetőségeket. A két domináns megközelítés az „erős kéz” politikája és a modernista álláspont volt. Előbbi célja a bűnesetek ritkítása volt fegyelmezés útján, míg utóbbi a környezet átalakításának erkölcsformáló hatása mellett érvelt.
Számos szerző a közegészségügyi viszonyok javítását sürgette. A városok polgárai megoldást követeltek, a megjelenő munkák egyszerre tükrözték és befolyásolták a közvéleményt, illetve a városi vezetést, aminek eredményeként a döntéshozók végül számos esetben felszámolták a nyomornegyedeket. Ez azon a fent említett elven alapult, miszerint a szegénynegyed egy idegen test a városban, tehát szabadon lebontható, eltüntethető. Teljes utcákat számoltak fel, helyükre impozáns épületek vagy vasútvonalak, pályaudvarok kerültek.
Az erről szóló tudósítások csupán az átépítések előnyeiről és a fejlesztések történelmi jelentőségéről számoltak be, és nem foglalkoztak a hajléktalanná váló negyedlakók további sorsával.
Századokon átívelő probléma
A munkáscsaládok számára – állami kezdeményezésre – már a 19. század közepén hatalmas méretű lakóházakat építettek. Vallási szervezetek, közép- és felsőosztálybeli polgárok is segédkeztek, főleg ételosztás és szállásnyújtás révén. A század második felének építésügyi szabályozásaiban megállapították a maximum laksűrűséget, az utcaszélesség-minimum meghatározása pedig biztosította a közterületek átszellőzését. A pincelakások építése is tiltott lett. Eredményként javultak a lakhatási körülmények, kevésbé terjedtek a különféle járványok, csökkent a halálozások mértéke.
A munkásmozgalmak hatására segélyegyletek, szakszervezetek jöttek lére, melyek hatására javultak a munkakörülmények, s így a dolgozók egészségi állapota is. Az infrastrukturális fejlesztéseknek (például csatornaépítések) köszönhetően jobbak lettek a közegészségügyi viszonyok, a növekvő ipari termelés pedig új munkahelyeket teremtett. A helyzet tehát javult, ám a szegényövezetek a századfordulót követően is megmaradtak – a 19. századi ember által oly rettegve fürkészett nyomornegyedek problémája tehát nem tűnt el, csupán átalakult.
Források:
Dr. Andrzej Diniejko, D. Litt: Slums and slumming in late-victorian London.
Judith Flanders: Slums.
Kovács Zoltán: Népesség- és településföldrajz.
Múlt-kor: A bűnözésről híres nyomornegyedek voltak a viktoriánus Anglia „vadnyugata”.
Nagy-Csere Áron: Nyomortelepből mintalakótelep.
KAPCSOLÓDÓ TARTALOM
A viktoriánus tisztaságmánia rejtett buktatói – A fejlődés áldozatokkal is jár
Kérjük, támogasson, hogy otthonába vihessük az értéket!
Fontosnak tartjuk, hogy a kepmas.hu által közvetített értékek továbbra is ingyenesen juthassanak el minden olvasóhoz. Kérjük, ha örömmel olvassa cikkeinket, hallgatja és nézi felvételeinket, támogassa Ön is a kepmas.hu-t!
Támogatom a kepmas.hu-t>>
