Kudarc vagy lehetőség?

A legtöbb ember életében előfordul, hogy valami nagyon vágyott, eltervezett dologban sikertelennek bizonyul. Ilyenkor elkeseredik, úgy érzi az élet igazságtalanul elbánt vele, mert ami rajta múlt, azt megtette a megvalósulás érdekében. Sokszor azért is nehéz elengedni ezt a célt, mert élete következő lépéseit is erre építette.

A példák

Henrietta már apró lányként vonzódott a klasszikus baletthez. Ha zenét hallott azonnal kecsesen hajladozni kezdett, átszellemült arccal pörgött-forgott.. Vonzalma tartósnak bizonyult, ezért szülei elvitték felvételizni a Balettintézetbe. Szinte az első rostán kiesett. Akkor nagyon el volt keseredve. Később elfogadta ezt a döntést, de nem volt olyan jelentős bemutató, amit ne nézett volna meg. Amatőr együttesekben táncolt is. Ott szembesült azzal, hogy tehetsége jóval kisebb lelkesedésénél. Évtizedekkel később derült ki, hogy rejtett fejlődési rendellenességgel született, melyek következményeivel keményen meg kell most harcolnia. A hosszú tünetmentes periódus nem adatott volna meg számára, ha korábbi vágyainak megfelelően alakul az élete.

Edina mindig kiválóan tanult. Sikeresen érettségizett, azonnal felvették a kiválasztott egyetemre. Szorgalmasan járt előadásokra, igyekezett aktív lenni a szemináriumokon, de nem érezte igazán jól magát az egyetemi közegben. Az első vizsgaidőszak váratlan kudarcsorozatot hozott. Évet kellett halasztania, de újra nekirugaszkodott. Ismét elbukott. Rövid időre leterítette a depresszió is. Később a terápiás órákon kezdett rátalálni azokra a dolgokra melyek számára igazán fontosak. Már nem az volt a célja, hogy olyannak láttassa önmagát, amilyennek elvárja a környezete, saját útját akarja járni. Választásai valódiak voltak, így a következményeikkel is kész volt számolni.

András elkötelezett híve volt a földrajznak. Ebben nagy szerepe volt tanárának, aki emberként is példa volt előtte. Az első nekifutásnál, néhány ponttal maradt le a felvételiről. Ahogy teltek a hónapok rájött, hogy nem földrajztudomány művelésében, hanem emberként akar hasonlítani egykori tanárára. Önmagának bizonyítva, újra jelentkezett földrajz szakra, sikerült is a felvételije, de mégsem ment arra az egyetemre, már tudta, hogy neki más pályán kell teljesítenie.

„Te csak tanulj!”

Sokszor talán nem is annyira a saját vágyunk, hanem a környezet hatása az, ami sürgetően hat ránk. Időnként nehéz elválasztani a lehetőségeket szívbéli irányultságunktól. A „Ha lehetőséged van rá, meg kell tenned”, elvárás elterelhet a valódi önismerettől, melynek mentén az igazi választások megszületnek. Trendek, biztos sikerekkel kecsegtető, szülői jó szándékkal ajánlott életpályák a legjobb akarat mellett is szűkítik a lehetőségeket. Úgy látom, kevés fiatalnak adatik meg az esély, hogy gyakorlati tapasztalatokat kapjon az élettől. A „Te csak tanulj!” felszólítás, azt a hamis látszatot keltheti, hogy így majd valódi tapasztalatokat szerezhetnek az életről, ezzel minden közösségi elvárást teljesítenek. Mások által biztosított lehetőségeiket gyakran saját erényeikként kezelik, mert gyakorlat hiányában nincsenek tudatában a bennük rejlő teremtő erőknek. Meghatározott körökben mozognak, ebből néha az a hamis látszat kerekedik ki, hogy mindenki így él, és ha az nem így van, akkor az csak az egyén hibája lehet. Ritkán vannak kötelezettségeik a család, a közösségeik, a társadalom irányában. Több alkalomra volna szükségük, hogy aktívan, önzetlenül részt vállaljanak a gyakorlati életben. Önkéntesként dolgozzanak, tegyenek valamit másokért. Kevés iskola viszi diákjait idősek otthonába, kórházba, fogyatékkal élők közé, ahol ki-ki a saját személyes adottságait felfedezve aktívan hozzájárulhatna más ember életének megkönnyítéséhez. Közben azt is megtanulhatná, hogy mindenkinek jut hely a Nap alatt, nem az a megoldás, hogy optimális körülményeket teremtve, de elzárjunk másokat a társadalom többi tagjától, vagy úgy tegyünk, mintha nem is léteznének. Úgy látom, hogy sokszor az aktivitások révén megszerezhető önmegtapasztalások hiánya teremti meg azt az űrt, ami a legtöbb ma élő fiatalt kínozza. Mi az én feladatom? Mivel járulhatok hozzá egy közös jobb élethez? Szükség van-e rám? Felfedeznék-e a hiányomat? A készen kapott dolgokkal gyakran pazarlóan bánunk. Értékrendünkben hátul foglalnak helyet azok az előnyök melyekért nem küzdöttünk meg. Így fordulhat elő, hogy tudatosan romboljuk egészségünket, környezetünket, kapcsolatainkat. A „számítunk rád, fontos szereped van közösségünk életében” felelősségteljesebb, megtartó, értékteremtő életre ösztönözne.