Keskeny mezsgye – Minden rendben

A szék, amin ülök. Az irodánkból került ide, haza, a home-office idejére, mert fájt az ebédlőszékeken a derekam. Jó szék, ergonomikus, gerinckímélő. Az asztal lapja, kicsit kopott, szétnyitható, belül filccel borított, valójában egy kártyaasztal. Tarokkozás a kártyaasztalon. Barátok, akikkel tarokkoztunk. Anyósom emléke, akitől kaptuk az asztalt. És a nénié, akitől anyósom kapta. A könyvespolc széle. Tompa Andrea, Szécsi Noémi, Dragomán György, Agatha Christie, Robert Galbraith.

Az ablakon beáramló napfény.

Az ablak maga, a függöny, a karnis – 18 éves „egyelőre jó lesz, majd lecseréljük” felkiáltással került fel ide. Nem cseréltük le. Virágláda, rózsaszín és fehér begóniák.

Az ablakon túl a kert.

Sok kicsi zöld szilva a legközelebbi gyümölcsfán. 14 éve ültettük, a két fiúnk akkor ki-be ugrált nyakig sárosan az ültetőgödörbe. Egy ág az ablak alatti rózsából. Egy részlet a levendulabokorból. A másik szilvafa, messzebb. Ennek a terméséből pálinka lesz minden évben. Barackfa, körtefa, gyepnek nem nevezhető fűfélék, a keresztbefutó slag, a mellette ugráló érdekes, fekete torkú madár, napok óta nézem, nem tudom, milyen fajta.

Vakondtúrás.

Az ismeretlen kommentelő, aki szerint szeretnem kellene a kertemet tönkretevő vakondot, a virtuális valóság első nyoma a valódi valóságban. Telefon, a telefon hangja, a kolléganőm, aki hív. A probléma, amiben segítségre van szüksége. A jegyzetfüzetem, kihúzott és átfirkált elvégzett feladatok, jegyzetek.

Vissza, vissza, vissza.

Tükör, szuszék, a lányom kinőtt ruhái nagy kupacban. A húgom mákszemkisasszony kislánya, aki kapni fogja. Vetett francia ágy. Húsz éve, nászajándékba kapott ágytakaró. Az unokatestvérem, akitől kaptuk, és akivel ma üzenetet váltottam, mert az ő fia is ma érettségizett le meg a miénk is. Régi, keleti szőnyeg a falon, itt-ott foldozva. A szülői ház, ahol ilyenek voltak, és ahonnan ez is származik.

Molylepke.

Molylepke pókhálóban – takarítanom kellene. A sarokban kicsit beázó plafon. A bádogos, akinek jönni kéne javítani a tetőt, hogy ne ázzon be a plafon ezután. A bádogos felesége, akit annyira szeretett a lányom, amikor még hozzá járt németórákra. Iskola, tanárok, szülők, gyerekek – digitális oktatás. Ezt a bugyrot visszazárjuk. Szemetes kosár, a szemetesben egy harisnya doboza, a bosszankodás a harisnyákon örökké felfutó szemek miatt. Ajtócsapódás, fiúk harsány nevetése, egymás húzása, visítás, csapkodás. Nevetés megint. Lábak dobogása, ajtó, kiabálás. Az óra a falon, ahogy ketyeg.

A múló idő.

Ahogy telnek a percek, az órák, a napok, a hetek a karanténban, itthon. A tudás, hogy ez van – nincs előtte és utána, nincs „elmúlik” meg „vége lesz”. Ez az életünk, az egy. Az állapotunk, a van. Hamis lenne várakozással tölteni azt. Élni kell, dolgozni, szeretni, tartalommal megtölteni ezeket a múló perceket. Úgy átmenet, ahogy az élet maga – átmenet az örök felé. Maga a valóság. Vakonddal, molylepkével, munkahelyi problémával. Rendben. Minden rendben.

Család, kultúra, zarándoklat, természetjárás, vállalkozás, kommunikáció - Molnár-Bánffy Kata Instagram posztjait is érdemes megnézni, a profilja ITT érhető el.