Kádár Annamária: Mindenkinek el kell indulnia

Kádár Annamária – Kép: Zunkó Barnabás

– Annamária, szerinted mi a különbség az apai és az anyai szerepek között? Mit tud mást/másképp tenni egy apa?

– A lányom tavaly lett óvodás, és a beszoktatásnál végignéztem, hogyan válik le a gyermek a szüleiről. Ebben a leválási folyamatban az anya az, aki a biztonságot, a féltést, az óvást jelenti, míg az apa az, aki megmutatja a gyermeknek a világot, a kihívásokat, az elvárásokat.

Nagyon szépen lehetett látni, hogy azoknál a gyermekeknél, akiket az édesapjuk szoktatott be az oviba, sokkal könnyebben ment az el- és leválás, mint akiket az édesanyjuk vitt először az óvodába.

Jól leválni pedig csak egy biztonságosan kötődő gyermek tud.

Vannak életciklusok, amikor egyik vagy másik szülőé a főszerep, de ezek a szerepek szépen váltják és kiegészítik egymást. A gyermek pici korában az anyáé a főszerep, de utána egyre fontosabb az apa is.

– Hogyan alakulnak ezek az anyai és apai szerepek a mesékben? Kiből lesznek a legkisebb királyfiak és a rá váró királylányok?

– A mesében minden szereplő mi vagyunk. Nemcsak a legkisebb, hanem a nagy és a középső fiú is – azok is, akik elbuknak.

Sok mindennek meg kell történnie az életünkben – krízishelyzeteknek, kudarcoknak is – ahhoz, hogy végül legkisebb királyfiként vagy szegénylegényként készen álljunk az elindulásra.

– A mesében jellemzően a királyfiak indulnak útnak…

– Igen, de ez nem jelenti azt, hogy ezt az utat csak a férfiak tehetik, teszik meg! Hiszen a saját élettörténetében, életmeséjében mindenkinek el kell indulnia: ki kell lépnie a saját komfortzónájából, el kell vinnie a maga hamuba sült pogácsáját, és meg kell küzdenie a saját különböző sárkányaival, és el kell nyernie a királykisasszony kezét. A mesei szereposztásban pedig ez utóbbi akár a saját jobbik belső énünk megtestesítője is lehet.

– Egyszeri elindulás, út ez?

– Nem, minden egyes életciklusban újrakezdődik. Nézzük az egyes életszakaszokat például a gyermeknevelés szempontjából. Az első krízishelyzet az, amikor megérkezik a pár életében a gyerek, aztán amikor először el kell engedniük a kezét, mert kezdődik az óvoda, az iskola, majd jön a végeláthatatlan kamaszkor, végül a kirepülés, amikor a gyermek már nincs ott, de a helye még ott megvan, és a családnak újra kell szerveződnie ebben az új helyzetben.

A mese mindig újrakezdődik, és benne mi vagyunk a királyfiak, királylányok és a sárkányok is.

Ki ne fedezné fel magában időnként a hétfejű sárkányt – a saját félelmeinek, szorongásainak vagy akár saját belső boszorkányainak megtestesítőjét? A mesék szereplői tehát a saját életünk, belső lelki terünk szereplői; különböző személyiségrészeinket vagy különböző élethelyzeteinkben betöltött szerepeinket is jelenthetik.

– Említetted, hogy gyermek pici korában az anyáké a főszerep. Hogyan tudnánk az apákat segíteni abban, hogy aktívabban részt vegyenek gyermekük életében már ekkor is?

– Azt látom, hogy az apáknak akkor a legnehezebb, amikor az anyának sem könnyű: az első pár hónapban. Akkor mindkettőjüknek meg kell tanulniuk, hogyan bánjanak a babával, egyáltalán hogyan fogják meg, mit szeret, mi a jó neki, miért sír, és így tovább. És bár az anya az, aki ilyenkor állandóan elérhető, övé a „főszerep”, de az első gyermeknél általában a szülők együtt szorongják végig azt az első időszakot. Pár hónaposan viszont már lehet a babát dögönyözni, hancúrozni, és ekkor válik különösen fontossá az apáknak az a szerepköre, ami ezekhez a fizikai, játékos tevékenységekhez kapcsolódik. Nagyon sok kutatás igazolja azt, hogy ezek a testi, az anya szemében „veszélyesnek” tűnő játékok nagyon erősen fejlesztik a gyermekek érzelmi intelligenciáját.És ami még nagyon fontos ebben az időszakban: az apák érzelemszabályozása; azaz annak megtapasztalása a gyermek által, hogy apja hogyan kezeli a saját érzéseit a különböző élethelyzetekben. Ebből rengeteget tanul ő is.

– És hogyan alakulnak az anyai, apai szerepek a későbbiekben?

– Ahogy a gyermek nő, úgy nő bele az anya és az apa is a saját szülői szerepkörébe. És nagyon jól lehet látni, hogy ugyanez a tanulási, fejlődési folyamat a második, harmadik gyermeknél sokkal könnyebben, lazábban, természetesebben zajlik. Mindenestre minden életszakaszban – nemcsak az elején – nagyon fontos, hogy az apa a kezdetektől fogva részt vegyen a gyermekek életében és a gyermekek körüli teendőkben, hogy a szülők megosszák egymást között a különböző ilyen jellegű feladatokat. Mi például egy utazó család vagyunk, ahol mindketten csinálunk mindent, amire a másik éppen nem ér rá. A férjem is pelenkáz, etet, csomagol, stb.

Nem hiszek abban, hogy vannak külön anyai és apai feladatok. Rengeteg olyan feladat van, ami közös energiát erőfeszítést igényel.

 

– Ez azt is jelenti, hogy nincsenek női és férfi szerepek sem a családban?

– Nem. A közös feladatoknál, munkamegosztásnál a különböző mindennapi teendők megosztására gondoltam. De még ezeknek az elvégzésében is van különbség, hiszen az anya és az apa sokszor egészen más eszközökkel csinálja ugyanazt a feladatot. Az apának és az anyának viszont vannak nagyon különböző életfeladatai is: az apa feladata meghúzni a határokat, felállítani a szabályokat, kereteket, ismertetni a teljesítményelvárást, igényszintet. Az anya feladata elkészíteni és odaadni a hamuba sült pogácsát. Míg az anya a feltétel nélküli szeretet megtestesítője, az apa a feltételes elfogadásé. Ezeket nem érdemes összemosni.

Kádár Annamária előadása után kerekasztal-beszélgetés következik, amelyen Vig Balázs kortárs gyermekkönyv-írót kérdezi majd Tibenszky Moni Lisa, a program háziasszonya.

Információ és regisztráció az Apasorozattal kapcsolatban itt.