Ilyen ismerkedés járna mindenkinek – A „303” című filmről pszichológusszemmel
Honnan jövünk, hová tartunk? Van-e recept a boldog, kiegyensúlyozott párkapcsolatra? Az életleckék és a váratlan felismerések néha útközben találnak ránk, mint ahogyan az a 303 című film főhőseivel is történik.
A történet
Jan és Jule, két huszonéves szinte egyszerre vág neki a nagyvilágnak, és közben sorsuk összefonódik. Jule a bátyjától örökölt régi lakókocsival indul útnak Portugáliába, hogy fontos kérdéseket tisztázzon kint tanuló barátjával. Jan pedig azért veszi nyakába a világot, hogy eljusson Spanyolországba az édesapjához, abban reménykedve, hogy régi sebei behegednek.
Nagyon jó elmerülni ebben a közös utazásban, olyan, mintha mi is a szereplők mögött ülnénk a kocsiban, szinte lubickolunk az egymásra hangolódásban, amit nem szakít meg az okostelefonok és mindenféle kütyük babrálása.
Amikor két ember valamilyen formában hosszabb-rövidebb időre össze van zárva, akkor óhatatlanul előkerülnek a lét nagy kérdései: Mi az élet értelme? A harc vagy az együttműködés viszi előre a társadalmat?
Mit akar a férfi, mire vágyik a nő? Van-e recept a boldogságra, hogyan kell jól élni az életet?
Jannak és Jule-nak pedig mindenről van véleménye, nem is akármilyen, sokszor teljesen ellentétes oldalról indulnak, de képesek konstruktív, már-már játékosan évődő vitát folytatni, és nem akarják mindenáron meggyőzni a másikat az igazukról. Nemcsak beszélgetnek és figyelnek, hanem tudnak csendben együtt hallgatni is, és a nehéz pillanatokban támaszként jelen lenni.
Ismerkedés álomkivitelben
Ilyen ismerkedés járna minden embernek: lassú, komótos, egyáltalán nem kapkodó. A beszélgetés közben világnézetek sejlenek fel, álláspontok ütköznek, a felek óhatatlanul formálják is egymást, elindul egy összehangolódási folyamat, ami vagy sikeres, vagy nem, de legalább nyílt lapokkal történik.
Jan és Jule nem mindenáron párt keresnek, így az ismerkedésük teret ad a vonzalom lassú fejlődésének, hogy a másik személyiségét, gondolkodásmódját és viselkedését felfedezzék, és ezáltal lassan elkezdjék vonzóbbnak látni egymást. Talán leginkább ez hiányzik a mai, népszerű ismerkedési mód, az online randizás világából.
Ha az első üzenetváltást követően nem érzi a felhasználó azt a bizonyos szikrát, akkor továbblép a következő lehetőségre, és a valódi megismerés elmarad. Így viszont lehetetlen a másik embert a maga természetes közegében, spontán történéseken és élményeken keresztül megismerni.
Dan Ariely, a pszichológia és a viselkedési közgazdaságtan professzora szerint az online randiappok abbéli igyekezetükben, hogy az embereket adatbázisokba illeszthessék, azt várják a felhasználóktól, hogy számszerűsíthető tulajdonságokban határozzák meg önmagukat és a számukra ideális társat. Frappáns hasonlatával élve mindez pont annyira kudarcra ítélt próbálkozás, mint ha a teasütemény ízét a tápértékcímke alapján próbálnánk megítélni. A „humoros” címke keveset mond a tulajdonosáról, hiszen fogalmunk sincs arról, hogy ez valójában milyen embert takar. Arra számítsunk, hogy kifigurázza a hibáinkat, és folyamatosan ugrat bennünket? Vagy odafigyel arra, hogy a tréfálkozásával ne gázoljon a másik önbecsülésébe? Esetleg a humor segítségével küzd meg a nehéz élethelyzetekkel? Ez a tulajdonság azt sem mondja el nekünk, hogy miként csillog a szeme, hogyan túr a hajába vagy kapja a szája elé a kezét, amikor nevet, pedig pont ezek a megfoghatatlan minőségek, és a közös nevetéseken keresztül szerzett tapasztalatok döntenék el, hogy szeretnénk-e vele mélyebb kapcsolatba kerülni.
A társadalomtudós ezért azt javasolja, hogy már az online ismerkedés során tegyük a beszélgetéshelyzeteket a klasszikus ismerkedéshez hasonlóvá, például azzal, hogy nemcsak önmagunkról mesélünk, hanem belopjuk a közös tapasztalatszerzés lehetőségét az interakciós folyamatba. A közös online játék, beszélgetés egy weboldal tartalmáról, egy számunkra izgalmas cikkről vagy könyvről, többet árul el a másik személyéről, mint azok a tények, hogy „magas, sportos és szeret kirándulni.” Az online ismerkedést követően nem érdemes sokáig várni a találkozással és a valódi közös élmények megtapasztalásával, ami lehetőséget ad az eszmecserére, a másik gondolkodásmódjának, viselkedésének és reakcióinak a megismerésére.
KAPCSOLÓDÓ TARTALOM
A társ, aki mellett jó lehetek – Pszichológusszemmel a „Kaliforniai álom” című filmről
Megnyílni a kapcsolatokban
„A sebezhetőség se nem győzelem, se nem vereség. Bátorság, hogy megmutassuk magunkat, akkor is, ha nem tudjuk befolyásolni a következményeket.” (Brené Brown: Bátraké az erő)
A film megerősít minket abban, hogy az ember társas lény, a terheinket nem cipelhetjük folyton egyedül, nem lehet a traumákat és a sérüléseket állandóan a víz alá nyomni, mert az igazság előbb vagy utóbb utat tör magának, olyankor pedig jó, ha van mellettünk valaki, akinél támaszra lelhetünk.
Jan és Jule története rámutat arra is, hogy az emberi kapcsolatok és a szerelem válhatnak rettentően bonyolulttá, de mi magunk tesszük őket azzá. Nem attól leszünk pozitív és vonzó személyiségek, hogy a sebeinkre és a hibáinkra fátylat borítunk, hanem hogy képesek vagyunk ezeket úgy beleszőni az élettörténetünkbe, hogy a megbénító értelmezési keret helyett előremutató kimenetelt adjunk az életmesénknek. Brené Brown így ír erről: „A sors iróniája, hogy megpróbálunk megszabadulni a nehézségekről szóló történeteinktől, hogy teljesebbnek, elfogadhatóbbnak tűnjünk, de teljességünk – még teljes szívűségünk is – valójában az összes élmény integrációjától függ – beleértve a bukásainkat is.”
Az igazi megélésekhez ki kell lépnünk a komfortzónánkból, önmagunk megmutatásával pedig felvállaljuk sebezhetőségünket is, megkockáztatva ezzel a kudarcot.
Cserébe viszont rokonlelkekre találhatunk, akik képesek megérteni és elfogadni bennünket, ehhez azonban idő kell, például egy Spanyolországig tartó út hossza.
A film mintát mutat arra, hogy milyen jó egy olyan ember előtt megnyílni, aki nem ítélkezik, bármit mondhatunk, nem dől össze benne a világ, és minden lényeges esemény itt és most történik. A kívülálló perspektívája pedig sokat segíthet abban, hogy helyrepakoljuk életünk kirakósának kallódó darabjait. Az ilyen gyógyító kapcsolatokban megtapasztalhatjuk, hogy a traumák és sérülések bár formálnak bennünket, de nem határozzák meg teljes egészében az életünket, van lehetőségünk arra, hogy kilépjünk az ördögi körökből, és olyan új életteret teremtsünk magunknak, amelyben könnyebb levegőt venni.
Lehet tartós a szenvedély a házasságban?
Jan és Jule egyik központi témája és vitájuk tárgya, hogy hosszú távon fennmaradhat-e a kezdeti szenvedély a kapcsolatokban.
Jan szerint mivel a szenvedélyhez ellentét kell, a hosszú távú együttléthez pedig harmónia, a szenvedélyes szex és a kiegyensúlyozott párkapcsolat kizárják egymást.
Hasonlóan gondolkozik Esther Perel pszichoterapeuta is, aki éppen ezért azt mondja, hogy a párunkkal töltött idő mellett nagyfokú elkülönültségre is szükség van, hogy legyen időnk saját magunkra is, amikor eltávolodhatunk, hogy utána visszatérhessünk, és újra izgalmassá válhassunk egymás számára. Perel szerint a vágy válsága tulajdonképpen a képzelet válsága, ezért érdemes fenntartani a kíváncsiságot egymás iránt.
Ezzel szemben Jule gondolatai a szenvedélyes szerelemről inkább John Gottman vagy Sue Johnson elméletével hozhatók összefüggésbe, akik a megoldást nem az eltávolodásban és elkülönülésben, hanem a távolság áthidalásában és az egymáshoz való közeledésben látják. Sue Johnson szerint az eszményi szexben egyszerre van jelen az érzelmi nyitottság, az egymásra hangolódás, a válaszkészség, a gyengéd érintés és az erotikus felfedezés. Gottman úgy gondolja, hogy a mély, szeretetteljes és szenvedélyes kapcsolat feltétele, hogy a pár tagjai képesek legyenek őszintén beavatni a másikat az intim titkaikba, és nyíltan kifejezni az igényeiket. Szerinte, ha összeadjuk a szerelem és a szenvedély definícióját, akkor nem a személytelen kalandozások lehetőségét, hanem a bensőséges bizalmat kapjuk meg.
Ez a cikk a Képmás magazinban jelent meg. A lapra előfizethet itt>>
KAPCSOLÓDÓ TARTALOM
Körbevesznek jó barátok… vagy mégsem? – A Teljesen idegenek filmről pszichológusszemmel
Kérjük, támogasson, hogy otthonába vihessük az értéket!
A Képmás magyar magazin és vállalkozás, nincs mögötte nagy, külföldi médiabirodalom. Csupa családos, értékes és jó ember, akiknek nem csak munkahelye, szívügye is a Képmás. Fontosnak tartjuk, hogy a kepmas.hu által közvetített értékek továbbra is ingyenesen juthassanak el minden olvasóhoz. Kérjük, ha örömmel olvassa cikkeinket, hallgatja és nézi felvételeinket, támogassa Ön is a kepmas.hu-t!
Támogatom a kepmas.hu-t>>
