Húsvét titka és csodája

Szent Ágoston, az ókeresztény idők egyik legjelentősebb gondolkodója, aki a húsvétot a virrasztások virrasztásának, a várakozás, a gyász, a remény és az öröm idejének is nevezte, így fogalmazott az ünnep lényegéről: „Szenvedésével az Úr átment a halálból az életre és nekünk, hívőknek megnyitotta az utat feltámadásával, hogy mi is átléphessünk a halálból az életbe.”

Sokan lehetnek, akik számára ez az alkalom, akár a többi ünnep, nem más, mint munkaszüneti nap, jó alkalom evésre, ivásra, vásárlásra, ajándékozásra, a fogyasztás istenei előtt bemutatott áldozatra. Alighanem azok sincsenek kevesen, akik számára húsvét pusztán családi összejöveteleket, mókás szokásokat és jámbor hagyományokat jelent: ünnepeljük a tavaszt, a remélt napsütést, a nyuszit meg a barikát, a sonkavacsorát, annyit veszünk az egészből tudomásul, amit az ünnep magyar neve, a húsvét sugall a számunkra: a böjti idők után ismét húst veszünk magunkhoz. A néphagyományt ismerők ilyenkor hímes tojásokat is osztogatnak, és alig várják a hétfőt, hogy meglocsolhassák a lányokat.

Minden ünnepnek az a sorsa, hogy történelmileg gyakran átalakuló, a világ változásainak kitett külsőségek köntösébe csomagoljuk lényegét, üzenetét; ám ha a tartalom elillan, és csak a forma marad meg, akkor magát az ünnepet csúfoljuk meg. Ebből a szempontból a húsvét különösen kényes alkalom, hiszen eredeti jelentése szerint a legnagyobb titokkal és misztériummal szembesíti az embert.

Van azonban, aki nem tud, nem akar, nem mer hinni a megtisztulás és az újjászületés értelmében. Zsigerből utasítja vissza, hogy belegondoljon a húsvéti üzenet lényegébe, abba, amit már az egyiptomi kivonulás történetében is megfogalmazott a Biblia. Amit a zsidóság a rabságból és a bűnből való menekülésben új életként, páska-ünnepként, a kereszténység pedig Krisztusnak a halálban és a feltámadásban megvalósuló megváltó tetteként ünnepel.

Ez az ünnep sokaknak kellemetlen alkalom, hogy az ember élete értelmével, léte korlátaival és korlátlanságának lehetőségével szembesüljön.

A keresztény emberben ezeken a napokon hitének legmélyebb titka és legbiztatóbb üzenete elevenedik meg, amikor felidézi Jézus evangéliumi történetének drámáját, hogy az átélésben maga is részese legyen annak.

Nagyhét csütörtökén az utolsó vacsora adományán elmélkedhet, átélheti Jézus elfogásának döbbenetét. Ha mindezt kívülről figyeli is, átélheti azt, hogy a bűn és az igazságtalanság világában él, egy olyan világban, amelyet az ember formált ilyenné, megváltoztatásához azonban sem ereje, sem hatalma nincsen.

Nagypénteken szembesülhet a kereszt, a halál botrányával, azzal, hogy az ember önhibájából még a saját életének sem ura, hanem gyakran csak elszenvedője.

Nagyszombat gyászában a megbánás és a megbocsájtás gesztusaiban az evangéliumi dráma fordulóponthoz érkezik, mely arra kényszerít, hogy ki-ki újragondolja életét.

Végül pedig húsvét vasárnapjának hajnalán elérkezik a feltámadás.

Az ember, ha nem e titok mikéntjének reménytelen firtatásával vagy merev elutasításával van elfoglalva, új életre, derűre, reményre, megtisztulásra talál, léte évről évre újrafogalmazódó értelmére ismerhet. A lét értelmének keresése mindenkiben ott motoszkál, hiszen éppen ez a mindenkihez szóló, egyeseket megragadó, de a világot mindig formáló krisztusi üzenet lényege.

Óriásplakátokon gyakran tűnik fel – valamilyen árut vagy önkényeztetést reklámozva – az a felszólítás, hogy „élj a mának!”; húsvét zavarba hozó üzenete viszont az, hogy „élj örökké”, mert amit ezekben a napokban a hívő ember ünnepel, az a megváltás hite, a teljes élet reménye. Jézus a halál halálának hírét kínálja az embereknek; azt, amit titkon mindenki remél. A keresztények ilyenkor magukra is vonatkoztatják a jóhírt, amellyel köszöntik egymást: „Valóban feltámadt!”

Húsvét szent arroganciával azt üzeni, hogy a te életednek is van értelme, folytatása, hogy az élet nem halálra szánt tengődés egy értelem nélküli világban. Arra hív ma is, egy fásult és közönyös, boldogtalan jelenben mindenkit, hogy próbálja meg a saját életében bevállalni a szenvedés, a szabadulás, a feltámadás és újjászületés csodáját.