Életveszélyes is lehet a hidegallergia – Rá ne fázz!

Ha tíz-tizenöt évvel ezelőtt valaki azt merte mondani, hogy vegán, a többiek úgy néztek rá, mint egy földönkívülire. Tiborra is így néznek, csak nem a vegánsága, hanem a hidegallergiája miatt. Míg mások a melegre, egyes gyógyszerekre, ételekre vagy hajfestékre érzékenyek, ő a hidegre reagál rosszul, s tünetei is vannak. Az egész még gyerekkorában kezdődött, egy úszóedzés alkalmával…

sálat viselő férfi
A kép illusztráció – Forrás: Pixabay

„Egyik pillanatról a másikra tele lett a testem vörös, viszkető foltokkal. Anyukám szerint úgy néztem ki, mint aki beleesett a csalánosba. Szerencsére akkor egyetlen éjszaka alatt megszűntek a tüneteim, a szüleim azonban nem hagyták ennyiben a dolgot, és orvosi tanácsra elkezdtünk ételekkel „kísérletezni”, teszteltük és figyeltük, mitől jöhetnek elő a foltok. Amikor már szinte biztosak voltunk abban, hogy a tejmentes étrend lesz az, ami nekem beválik, a kiütések ismét előjöttek. Egy évbe telt, mire rájöttünk, hogy a hideg levegő a problémám forrása. Azóta több, mint 20 év telt el, de a hidegallergia velem maradt. A tüneteim akkor erősödnek fel, ha például télen meleg lakásból utcára, vagy utcáról a meleg irodába megyek – ilyenkor az arcomon, a nyakamon, a karomon, ritkábban a lábfejemen vagy a térdemnél jelentkeznek piros foltok, pörkök, apró hólyagok, amik olyannyira viszketnek, hogy úgy érzem, mintha az egész testem égne. Bőrgyógyásznál, immunológusnál és allergológusnál is jártam, de a válasz mindig ugyanaz volt: nem lehet ezzel mit kezdeni.

Ha Skóciában vagy Kanadában kellene tartósan élnem, talán bele is halnék.

Megtudtam ugyanis, hogy a hidegben való hosszas tartózkodás hatására erős fejfájás, szívritmuszavar, vérnyomás-ingadozás, légzési zavar is jelentkezhet, súlyos esetben pedig akár anafilaxiás sokk is bekövetkezhet, ami az allergiás reakció legsúlyosabb formája, és életveszélyes is lehet. Utóbbit egyetlenegyszer tapasztaltam meg: enyhe fulladást éreztem, az ujjaim kékeslilás színre váltottak, s ha hozzáértem a mellkasomhoz, olyan hangot hallottam, mintha nejlonzacskót morzsolgatnék az ujjaim között. Később tudtam meg, hogy ez ödéma – hidegallergia esetén a tüdő és a légutak is ödémásodhatnak, ami fulladást idézhet elő. Egy ideig allergiagyógyszert szedtem, de a tünetek éppen, hogy csak enyhültek, így nem láttam értelmét tovább szedni, inkább egy olyan kenőcsre váltottam, amely hidrokortizont és neomicint tartalmaz, és mostanra már – túl a sokadik angol nyelvű szakirodalmon – kiokosodtam annyira, hogy tudjam, az azonnali meleg vizes fürdő és a kalcium számomra életmentő.”

A hidegallergia speciális fajtája

Dr. Eli Silver, a Clevelandi Egyetemi Kórház allergológusa felhívja a figyelmet arra, hogy a hidegallergiának létezik egy speciális fajtája, amelyet öröklött gyulladásos hidegallergia szindrómának neveznek, és amelyért egy bizonyos fehérjét kódoló gén mutációja a felelős.

„Ha a szülő tudni szeretné, hogy gyermeke örökölte-e tőle ezt a típusú allergiát, tegyen gyermeke kézfejére jeget, tartsa rajta 5 percig, s ha a bőrfelület erősen viszketni kezd vagy bepirosodik, nagy valószínűséggel a hajlam öröklődött.”

Tanácsok a hidegallergia miatt kialakuló tünetek enyhítésére, megelőzésére

„A hidegallergiát onnan lehet felismerni, hogy valamilyen hideginger – hőmérséklet-változás, hógolyózás, hideg vízben való úszás vagy jeges szél – hatására hisztamin szabadul fel az érintett testrészen, amely heves bőrpírral, csalánkiütéses tünetekkel, erős viszketéssel, fájdalommal, duzzanattal és akár hólyagosodással is járhat. Az érintetteknek kifejezetten vigyázniuk kell a jeges, túlhűtött italokkal, ugyanis az allergiás panaszok nemcsak a bőrön, hanem a nyelőcső nyálkahártyáján is jelentkezhetnek, ahol a kialakult duzzanat fulladáshoz vezethet” – magyarázza Dr. Madarasi Anna, a Budai Egészségközpont tüdőgyógyásza, allergológusa, s hozzáteszi, hogy mint minden allergiás betegségre való hajlam, a hidegallergia is öröklődik.  A szakember szerint nagyon fontos, hogy a betegek kerüljék a hideg hőmérsékletet és a hirtelen hőmérséklet-változásokat, fokozottan figyeljenek a megfelelő öltözködésre, téli hidegben ne maradjon fedetlenül a fejük, arcuk, nyakuk, illetve használjanak kesztyűt, vigyázzanak lábuk melegen tartására, valamint védjék a bőrüket arc- és kézkrémmel. Jó, ha mindig tartanak maguknál antihisztamin-tartalmú gyógyszert, mert ez gátolja a tünettermelő hisztamin felszabadulását – így csillapíthatók a leggyorsabban a hevesen jelentkező tünetek.

Felhasznált forrás:
You Really Can Be Allergic To Cold Weather? In: https://www.uhhospitals.org/Healthy-at-UH/articles/2020/10/you-really-can-be-allergic-to-cold-weather

Kérjük, támogasson, hogy otthonába vihessük az értéket!

A Képmás magyar magazin és vállalkozás, nincs mögötte nagy, külföldi médiabirodalom. Csupa családos, értékes és jó ember, akiknek nem csak munkahelye, szívügye is a Képmás. Fontosnak tartjuk, hogy a kepmas.hu által közvetített értékek továbbra is ingyenesen juthassanak el minden olvasóhoz. Kérjük, ha örömmel olvassa cikkeinket, hallgatja és nézi felvételeinket, támogassa Ön is a kepmas.hu-t!

Támogatom a kepmas.hu-t>>

Ez is érdekelheti