Hazudós, kreatív vagy elhagyatott?

Mikor minősítsük hazugságnak a gyermekek valóságtól eltérő állításait, és mit tehetünk, hogy mindig őszinték legyenek velünk?

Nagyotmondó kicsik

A kisgyermek emlékezete bizonytalan. Hangulata vagy a számára fontos személyek hatása könnyen módosítja a valóságot, de előfordulhat, hogy tévesen értelmezhetik azt, vagy másfajta összefüggéseket vélnek felfedezni, mint a felnőttek.

A gyermek tévedéseinek több oka lehet. Nincs kialakult időérzéke. Képtelen még megkülönböztetni, hogy valamely eseményt tegnap vagy egy hete élt át. Ezért a régen elmúlt élményről úgy számol be, mintha éppen akkor történt volna.

Megfigyelései pontatlanok, amiből szintén emlékezeti tévedések következhetnek. Nem tud pontos beszámolót adni, mert számára olyasmi is jelentéktelen, amit a felnőtt rendkívül fontosnak tart. Gyakran keverik össze az álmaikat is a valósággal, s előfordul, hogy az álmukban beteljesedett kívánságokat kérik számon környezetükön.

Óvodáskorú gyermekeknél gyakran tapasztaljuk a nagyotmondást. Kiszínezik, megszépítik az eseményeket, az abban játszott szerepüket felnagyítják. A fantáziahazugság hátterében az a vágy áll, hogy a gyermek fontosnak, figyelemreméltónak szeretné érezni magát a környezetében. Élénk fantáziájú, nyílt eszű gyermekek csupán a történetszövögetés kedvéért is mesélnek színes históriákat. A füllentésekben gyakran tetten érhető a vágyfantázia. Legalább a képzeletében megvalósuljon az, ami után annyira áhítozik.

Öt éves korig nem beszélhetünk hazugságról a gyermekekkel kapcsolatban, mert még képtelenek különbséget tenni a valóság és képzeletük között. Ezeket a módosított történeteket nevelési hiba hazugságnak minősíteni. Fontos, hogy a szülő ne büntesse, szégyenítse meg a kisgyermeket ezekben az esetekben. Ehelyett kérdéseinkkel befolyásolhatjuk, szájukba adhatjuk az elvárt válaszokat. Visszakérdezéssel: „Tényleg pontosan akkora volt, mint ez a ház?”, vagy felkínálva a korrekció lehetőségét: „Biztosan tudod, vagy csak úgy gondolod?” legtöbbször elérhető, hogy a gyermek önmaga helyesbíti túlzásait. Bele is mehetünk a játékba: „Legközelebb, ha arra járunk, mutasd meg nekem.”

Figyelemfelhívó hazugságok

Idősebb korban a hazugság a gyermek és a környezete közötti bizalmi kapcsolat sérülését jelzi. Az iskolás, ha úgy érzi, túl magas követelményeket állítanak föl vele szemben, nem értik meg elutasítják őt, elzárkózik, nem beszél magáról, kudarcait letagadja. Hazugságaival, elhallgatásaival kicsalja azt, ami a számára kívánatos, hogy elhagyatottságát valamiképpen orvosolja.

Az elvált szülők gyermekei gyakran kerülnek a hazugság csapdájába. A felnőttek az érzelmileg lezáratlan helyzetekben a gyermeken keresztül egymás életét próbálják kontrollálni. Faggatják, üzengetnek vele, bevonva öt kettőjük csatározásába. Ilyenkor a kicsi önvédelemből elhallgathat dolgokat, vagy kitalál az egyik felnőtt szája íze szerinti történeteket, melyekhez makacsul ragaszkodik. A szülők indulatuktól elvakulva képtelenek belátni, hogy ezekben az akciókban gyermekük apát és anyát veszít.

Amikor egy gyermek hazudik, el kell gondolkozni azon, vajon miért nincs bátorsága elmondani az igazságot? Milyen magatartásunk kényszeríttette őt taktikázásra, ravaszkodásra?

A mindennapi életben mennyire tartjuk be mi a feléje hangoztatott elvárásainkat? Esetleg átcímkézzük azokat tapintatnak, ügyességnek, furfangnak?

Szülőknek nincs kibúvó!

Gyermek-szülő relációban nem tudok olyan helyzetet elképzelni, ami a felnőttet felmenti az igazmondás felelőssége alól. Természetesen figyelembe kell venni a gyerek gyermeki létét, és megtalálni az életkorának megfelelő szavakat és formát. A borzasztó, a nehezen elfogadható is kíméletesebben hangzik az érzelmileg egymáshoz közel állók szájából. Nehéz erről általánosságban nyilatkozni, mert az emberi képzelet szűkebb határok között mozog, mint az élet. Az azonban biztos, hogy az őszinteség hiánya minden kapcsolatot kikezd előbb vagy utóbb.

Huzamosabb nevelési anomáliák során jellembeli változások jöhetnek létre. A megelégedett, érzelmileg biztonságban élő gyermek könnyen alkalmazkodik. A felnőtt kapcsolataiban csalódott, sok kudarcot megélt gyermek elutasítja az együttműködést. Szenvedését aktívba fordítja, kialakul egy lezáró reakcióra irányuló készség, ami meghatározza majd a viselkedését akkor is, ha az eredeti helyzet már nem áll fenn. Irányíthatóságukkal együtt csökken a hangulati, lelkiismereti megközelíthetőségük. Nem csak kapcsolaton kívülinek, hanem a szabályok, a normák, az erkölcsi követelményeken kívülinek is érzi magát. Csak egy szabályt érez majd érvényesnek: nem szabad, hogy lebukjon.