Elfogadtam és feladtam a kihívást: legyen műanyagmentes a július!
Bevallom, nem vagyok elvetemülten környezettudatos. Gyerekkoromban, a ’80-as, ’90-es években sajnos ez nem is volt ez téma. Amióta viszont az, igyekszem tőlem telhetően szelektíven gyűjteni a hulladékot: üveget, PET-palackot, nagyobb papírokat. Eddig. Most azonban belefutottam egy cikkbe, amit akkor nem mentettem el, most meg juszt sem találom sehol sem, hogy megosszam.
Nem kertelek, beijedtem. Olyan jövőképet, méghozzá közeli képet vázolt az a cikk, igen tárgyilagosan, amit nem hiszem, hogy csak én nem kívánok a gyerekeimnek. Gondoltam, itt a műanyagmentes július-akció. Vágjunk bele! Próbáljuk meg, hogy megy ez a „nagyontudatosság”. Előre a Földünkért, és utódaink jövőjéért! – gondoltam lelkesen.
Három nap telt el, s én lebiggyedő szájjal ülök a műanyagromjaim fölött. Pedig még a kihívás sem volt különösebben bátor, mert a gyerekek még a nagyi-táborban vannak.
Pedig nem vettem az égvilágon semmit. Gondoltam, elleszek az itthoni tartalékokkal. De nézzük csak sorban, mit műveltem én itthon egyedül, hogy most csalódottan és szégyenkezve kell ülnöm egy csinos zacskó szemét felett!
Megiszom a reggeli kávémat, icipici zacskóban van a por. Ehelyett lehet venni üvegeset, ha majd ez elfogy – ez még nem szegi a kedvemet. Az már kicsit jobban, hogy a gluténmentes kenyerem, amit pirítósnak sütök meg, sajnos csak műanyag-csomagolásban kapható. Persze erre mondhatná bárki, hogy lehet azt a kenyeret otthon megsütni… de ezt most elengedem. Még csak reggel 7 óra van.
Ezután berakok egy adag mosást, amikor a folyékony mosószer kileheli magából az utolsó cseppet is, s ugyan beleteszem a szelektív kukába, de már 8 óra 30-ra igen rosszul állt a mérlegem. S akkor még nem sejtem, hogy mohón kifalom a tejfölt a dobozból, s bár eszembe jut, hogy talán eljött az ideje a palántaültetésnek… ám akkor elfogy a sonka is. Ekkor már úgy érzem, jöjjön, aminek jönnie kell: megnézem, minek járt le a szavatossága a hűtőben. Aztán amikor kezet mosok, kifogy a folyékony szappan, és amint újratöltöm, egy borzadó pillantást vetek a kád szélén sorjázó samponos, balzsamos, tusfürdős flakonok garmadájára.
Lássuk be, ezek után nem meglepő, hogy halotti tort ülök a műanyagmentes júliusom felett, és bánatomban kieszem a mélyhűtőből a maradék fagylaltot.
Most itt ülök a nagy halom szemetem felett, és azon gondolkodom, hogy hol rontottam el. Hol rontjuk el? Mi, kicsi emberek sokat tehetünk. Próbálkozhatunk, igyekezhetünk. Válltáskánkba betárazott vászonszatyrokkal és cekkerekkel büszkén mondhatunk nemet a kérdésre a boltban, hogy kérünk-e nejlonzacskót. De mi van azzal, amit hazacipelünk benne? Még ha igyekszünk is a lehető legtudatosabban választani… Mikor lépnek majd a nagyok, akik igazán sokat tehetnek?
Mikor kapható majd a tej és a tejföl visszaválthatós üvegben? Vinném azonnal!
Kérjük, támogasson, hogy otthonába vihessük az értéket!
A Képmás magyar magazin és vállalkozás, nincs mögötte nagy, külföldi médiabirodalom. Csupa családos, értékes és jó ember, akiknek nem csak munkahelye, szívügye is a Képmás. Fontosnak tartjuk, hogy a kepmas.hu által közvetített értékek továbbra is ingyenesen juthassanak el minden olvasóhoz. Kérjük, ha örömmel olvassa cikkeinket, hallgatja és nézi felvételeinket, támogassa Ön is a kepmas.hu-t!
Támogatom a kepmas.hu-t>>
