Édes otthon – Karácsonyi hangulat a lakásban

Javában benne vagyunk az adventi időszakban, a karácsonyi dísztárgyaink ilyentájt kerülnek elő, hogy segítsenek minket az ünnepi ráhangolódásban. Ezek a tárgyak ugyanis olyan benyomást, érzetet keltenek, amik számunkra az ünnepet képileg megjelenítik, és azt is szimbolizálják, hogy mit várunk el tőle. A karácsonyi dísztárgyaink arról árulkodnak, hogy milyen szerintünk egy jó karácsony… A dekorációra fordított idő- és energiabefektetés általában visszajelzi, hogy mennyire fontos nekünk egy-egy ünnep.

karácsonyi dekoráció
Kép: Freepik

Egy jó dísztárgy általában formavilágával (pl. angyalka, karácsonyfa, rénszarvas, hóember, csengő alakú tárgyak) vagy fényeivel (fényfüzérek, égősorok, gyertyák) éri el a kívánt ünnepi hatást. A magam részéről általában nem szoktam túldíszíteni a lakást, de karácsonykor szeretem feltüntetni ezeket a motívumokat, így a bejárati ajtónál egy hóember strázsál, egy fém karácsonyfa díszíti a nappali komódját, az ebédlőasztalon pedig az adventi koszorú hirdeti, hogy közeledik az ünnep. Ezen kívül szeretek az ablakok kilincseire vagy egyéb szekrényfogantyúkra is egy-egy karácsonyfadíszt akasztani. Akinek gyereke van, az tudja, hogy számtalan műalkotás is születik az ünnepi témában, így azokból is lehet „kiállítást rendezni”. Így került idén rengeteg papírhópehely az ablakokra és az üvegajtókra. 

Közösen is készíthetünk a gyerekkel díszeket vagy apróbb ajándékokat, jól jön ilyenkor némi kézügyesség (nekem viszonylag korlátozott), de egy kis kutakodással „kezdő díszkészítők” is találhatnak jól bevált „klasszikus” recepteket:

- Egy fehér gyertyát körbevehetünk fahéj-rudakkal, amiket aztán átkötünk egy szép masnival;
- narancsba szegfűszegeket szúrunk;
- arany, ezüst vagy hó-spray-vel lefújhatunk tobozokat, diókat, amiket aztán egy szép üvegtálba teszünk;
- kiszárított narancs- és almahéjakat felfűzünk egy spárgára;
- zöld papírból karácsonyfaformákat vágunk ki, amelyeket aztán a bejárati ajtóra, tükörre, bútorok oldalára felragaszthatunk (színes papírból vagy filctollal karácsonyfa-díszeket is rajzolhatunk/ragaszthatunk rá, amelyekbe beleírhatjuk a család tagjainak nevét).

Az ünnepi dekoráció elkészítése előhangol minket érzelmileg, azt az üzenetet közvetíti felénk, hogy az ünnep a miénk is, hiszen tettünk érte valamit: felkészítettük a lakást és lélekben magunkat is.

A dekorálás alatt már átéljük a vallási tartalmat, az adventet, a tél örömeit, és szánkban érezzük a várva várt ünnepi menü ízeit is.

Érdemes azt is megfigyelni, hogy a lakás szokásos fókuszpontjairól az új ünnepi dísztárgyakra kerül át a hangsúly, és szemünk önkéntelenül is az újonnan kitett díszeket csodálja. Ezek az új dísztárgyak azonnal hatni kezdenek – újraértelmezik a teret –, és szép lassan átszövik a lakást ünnepi hangulatot varázsolva.

A beszerezhető ünnepi dísztárgyak széles kínálatban elérhetők, de sok darab túlzó, giccses, szinte egymásra licitálnak, hogy melyik tud „nagyobb hatást” elérni. A szerényebb, letisztultabb, természetes anyagokból álló darabok is jól megállják a helyüket, és talán kevésbé ununk rájuk az évek alatt.

Kép
karácsonyi dekor
Kép: Jason Leung

Dísztárgyainkat évről évre elrakom, a készletet évente maximum egy darabbal növelem (idén természetesen nem), de vannak örök nagy kedvencek, mint a bádogmikulás, a zenélő doboz vagy a világítós mézeskalács-fenyőfa-ajándék csendélet, amelyek már több éve szolgálnak nálunk. Apropó mézeskalács!

Nemcsak a dísztárgyak, de bizonyos tevékenységek is hangolnak az ünnepre, mint a mézeskalács- vagy bejglisütés, karácsonyi dalok hallgatása, a gyertyagyújtás, az ajándékcsomagolás vagy a házi gyártású ajándékok készítése (idén a gyömbérszörp lett nálunk a befutó, de volt már citruslekvár, házi tojáslikőr vagy mézes dió is üvegekben).

A boltokba rohangálás, tülekedés viszont nem annyira lélekemelő, különösen mostanában, ezért lehet egyéb kreatív ötleteket is bevetni szeretetünk kifejezésére (pl. levelet írni szeretteinknek és azt betenni a fa alá, fotókönyvet készíteni vagy a mézeskalácsokból és egyéb apró süteményekből egy kis csomagot összeállítani stb.). A futárok jóvoltából a gyerekeknek persze lesznek meglepetések a fa alatt, de a felnőttek inkább csak jelképes ajándékokat kapnak.
A dekoráción kívül a nagytakarítás is fontos „kelléke” az ünnepnek, de idén ezt sem fogom túlzásba vinni, ha már minden tekintetben rendhagyó karácsonyunk lesz.

Az angolszász országokban bevett szokás a család évének főbb eseményeit összefoglaló levél írása néhány fotóval fűszerezve, amelyet aztán karácsonyi üdvözletként elküldenek barátoknak, ismerősöknek. Ez egy nagyon kedves gesztus, és 20-30 év távlatából mi magunk vagy gyerekeink is szívesen fogják olvasgatni a családi „évértékelőket”. December 24-én reggel menetrendszerűen érkezik kaliforniai ismerősünktől egy ilyen gondosan megírt üdvözlőlap, amire általában csak annyi energiám van válaszolni, hogy Merry Xmas!, de a nagy sütés-főzés közben azért ott motoszkál bennem a gondolat, hogy idén is elmaradt a családi összegző... Kesergésre nincs már idő, egyébként is 24-e van, inkább kiteszem a kristálytálkákba a díszes szaloncukrokat, apróra vágott magvakat, asztalt gyümölcsöket és bejelentem, hogy a féltve őrzött mézeskalácsokat innentől ér enni. A várakozásnak  vége, eljött a karácsony!

A karácsony legtöbbünk kedvenc ünnepe, ami nem is csoda, mert minden érzékszervünkre hat: illatával, ízeivel, fényeivel, hangjaival, formáival könnyen elvarázsol minket.

A dekoráció ugyan mindig máshogy sikerül, de minden esetben eléri a célját, azaz hogy az érzékszerveinken keresztül a szívünkbe is beköltözzön az ünnepi hangulat.

Kellemes készülődést mindenkinek!

Kedves Olvasó, ha cikksorozatom felkeltette az érdeklődését, szívesen adok tanácsot home-coach-ként a következő témákban: 
Hogyan találjuk meg a hozzánk illő lakásstílust?
Hogyan alakítsunk ki támogató, inspiráló otthont?
Belső változásunkat hogyan segítsük elő külső környezetünkkel?
Elérhetőségeim: Fliegh Andrea [email protected] 0620-3998-140

Kérjük, támogasson, hogy otthonába vihessük az értéket!

A Képmás magyar magazin és vállalkozás, nincs mögötte nagy, külföldi médiabirodalom. Csupa családos, értékes és jó ember, akiknek nem csak munkahelye, szívügye is a Képmás. Fontosnak tartjuk, hogy a kepmas.hu által közvetített értékek továbbra is ingyenesen juthassanak el minden olvasóhoz. Kérjük, ha örömmel olvassa cikkeinket, hallgatja és nézi felvételeinket, támogassa Ön is a kepmas.hu-t!

Támogatom a kepmas.hu-t>>

Ez is érdekelheti