Budapest a kulisszák mögött: „titkos”, „rejtett”, „eldugott” kincsek nyomában

Hányszor megesett már velem, hogy az 5-ös busz ablakán kinézve tátott szájjal csodálkoztam rá a Kossuth Lajos utca egykor szebb napokat látott épületeinek fenséges és dekoratív homlokzataira. Akinek ismerős ez az érzés, az biztos eljátszott már a gondolattal, hogy milyen jó lenne többet megtudni ezekről az épületekről, a mesterekről, akik megtervezték őket, a történetekről, amelyeket köveik magukban hordoznak. Sőt, merészebb pillanatainkban talán az is megkísért minket, hogy besurranjunk egy nyitva felejtett kovácsoltvas kapun a Palotanegyedben, vagy belessünk egy ékszerdoboz-kertet rejtő kapun a budai oldalon.

városi séták
Kép: Hosszúlépés

A jó hír az, hogy az információk hozzáférhetőségével együtt megnőtt az igény környezetünk alaposabb megismerésére is, így egy rövid otthoni kutatómunkával gyorsan kiválaszthatjuk a nekünk tetsző városi sétát, amelynek keretében közelebbről megismerhetjük környezetünk (jelen esetben Budapest) egy aprócska szeletét. A városi séták népszerűségének okai között szerepelhet az is, hogy a globalizációval párhuzamosan, vagy éppen ennek ellenhatásaként a helyi sajátosságok is felértékelődtek.

A világ múzeumaiban már régóta bevett és egyre népszerűbb szokás tárlatvezetéseken részt venni, vagy legalábbis audio guide kalauzolását igénybe venni, hogy a látvány élvezetén és a gyönyörködésen túl megismerhessük a műalkotások hátterét, így megértve azok mélyebb rétegeit is. Hasonló elv alapján miért is ne járhatnánk be fővárosunk ismeretlen, vagy éppen már jól ismert helyszíneit, hogy új perspektívából ismerjük meg azokat?

A városi sétáknak számtalan formája létezik, amelyek során negyedeket, utcákat vagy konkrét épületeket járhatunk be, de egyre népszerűbbek a tematikus útvonalak is.

Utóbbiak között a lehetőségek tárháza gyakorlatilag végtelen, hiszen irodalmi alakokra (Pál utcai fiúk) épített sétáktól elkezdve építészeti stílusokon keresztül (szecesszió, Bauhaus) a gasztronómiai tematikáig (kávé, sör, kenyér) bármire felfűzhető egy adott környék megismerése. Híres és kevésbé ismert épületek bejárására is lehetőség nyílik, így például beleshetünk a Gellért Szálló kulisszatitkaiba, vagy a frissen felújított Párisi Udvar belső tereibe is. A „titkos”, „rejtett” vagy az „eldugott” jelzők is gyakran szerepelnek hívószóként a séták leírásában, hiszen mindenki fantáziáját megpiszkálja, ha olyan helyekre juthat be, ahová egyébként nem tehetné be a lábát. A bőség zavara fogadja tehát a városi séták között válogató érdeklődőt, így először is érdemes a célcsoport alapján leszűkíteni a keresést. Vannak gyerekbarát opciók, családi séták és csapatépítőként működő, nyomozással egybekötött kalandok is éppúgy, mint romantikusabb hangulatú vagy éppen a történelem egyik korszakában betekintő alternatívák. Sőt, lehetőség van sétavezető nélküli városi játékokra is benevezni, ahol kis csapatokban ismerhetjük meg a várost különböző nyomokat keresve és követve.

Kép
városi séták
Kép: Hosszúlépés

A kellően izgalmas helyszín mellé természetesen elengedhetetlen egy alapos és felkészült túravezető, aki kellő karizmával tudja átadni ismereteit.

Általánosságban elmondható, hogy aki városi séták levezénylésére adja a fejét, az legtöbbször szerencsére a megszállottak nyitottságával és lelkesedésével igyekszik elvarázsolni a rábízottakat, bevezetve őket az adott helyszín rejtelmeibe. Egy-egy ilyen séta közösségi élményként sem utolsó, hiszen többnyire vadidegen emberekkel töltjük el ezt az egy-két órát, akikkel egyetlen közös nevezőnk az, hogy ugyanarra váltottunk jegyet, mégis elkerülhetetlen, hogy a program végére legalább benyomás szintjén megismerjük egymást.

A vezetett városi séták az elmúlt években reneszánszukat élték.

Egy darabig úgy tűnt, hogy jellegüknél fogva ezek a programok lesznek 2020 nagy túlélői is, hiszen legtöbbször szabadtéren zajlanak és a távolságtartás is megoldható, tehát teljességgel vírusbiztos közösségi élményt és kikapcsolódást nyújtanak. És bár a közelmúltban meghozott korlátozó intézkedések sajnos megálljt parancsoltak a sétáknak is, mégis reményre ad okot, hogy amint elkezd visszaállni a rend, ezek vélhetően az elsők között fognak visszatérni a megtartható kulturális programok sorába. A járványhelyzetre reagálva több sétaszervező cég is hibrid programokkal jelentkezett zenészekkel, művészekkel vagy éppen színészekkel összefogva, ezzel is színesítve a szabadtéri kulturális programok palettáját. Ez a példaértékű összefogás mindenki számára előnyös, hiszen a fellépések nélkül maradó előadókat éppúgy segíti, mint amennyire kielégíti a kulturális programra szomjazó közönség igényeit. Ráadásul a belföldi turizmus erősödése egyre több vidéki látogatót vonz a fővárosba, akik gyakran választják a vezetett sétákat az útikönyvek helyett.

Addig is, amíg csoportokba verődve újra nyakunkba vehetjük Budapest utcáit és házait, érdemes szétnézni a sétákat szervező cégek kínálatában, ugyanis itt akár utalvány formájában is beszerezhetjük a karácsonyi ajándékot az aktív kikapcsolódást kedvelő szeretteinknek. Íme néhány tipp, hogy hol érdemes böngészni a programok között:

www.budastep.hu
www.imaginebp.hu
https://hosszulepes.org/hu

Kérjük, támogasson, hogy otthonába vihessük az értéket!

A Képmás magyar magazin és vállalkozás, nincs mögötte nagy, külföldi médiabirodalom. Csupa családos, értékes és jó ember, akiknek nem csak munkahelye, szívügye is a Képmás. Fontosnak tartjuk, hogy a kepmas.hu által közvetített értékek továbbra is ingyenesen juthassanak el minden olvasóhoz. Kérjük, ha örömmel olvassa cikkeinket, hallgatja és nézi felvételeinket, támogassa Ön is a kepmas.hu-t!

Támogatom a kepmas.hu-t>>

Ez is érdekelheti