Balog Zoltán: „Kellenek politikamentes helyek és idők az életben”

– Azt mondta, futás közben szokta az igehirdetéseit átgondolni. Megvan már a jövő vasárnapi?

– Igen, tegnap is futottam, és a Lukács evangéliuma egyik történetén gondolkoztam közben. Jézus lecsendesíti a háborgó tengert, és megkérdezi kétségbeesett tanítványaitól: „Hol a ti hitetek?”. A hittel kapcsolatos kétségeinkről fogok beszélni.

– Lelkészként a miniszteri életéből is szokott politikai példákat hozni?

– Nagyon ritkán, és akkor is távolról. Szerintem Magyarországon a lelkipásztorok többsége a szószékről többet „politizál”, mint én. Nekem éppen elég jut belőle hétfőtől szombatig. Örülök, ha vasárnap nem muszáj. Kellenek politikamentes helyek és idők az ember életében.

– Mit ért politizálás alatt?

– Amikor konkrét politikai jelenségeket értelmezünk, minősítünk a prédikációban, szentbeszédben. Persze előfordul, hogy ez kikerülhetetlen. Például amikor élesben felmerült, hogy keresztényként mi a feladatunk a migrációval, a migránsokkal kapcsolatban.

Miközben a hatóságoknak, az államnak az volt a feladata, hogy kerítést építsen és elérje, hogy menjenek be a menekültszállásokra, ahol regisztrálják és ellátják őket, keresztényként bátorítottam a gyülekezetet, hogy vigyenek ennivalót, takarót, gyógyszert a Keleti pályaudvarhoz; hogy ne csak a nőkön, gyerekeken, betegeken segítsenek, hanem minden krízishelyzetben lévő manipulált, becsapott emberen.

Vagy legutóbb egy Helmut Kohl temetésén elhangzott mondatot illesztettem bele a prédikációba, amely ráadásul egy olyan ember szájából hangzott el, aki szerintem nagyon sokat ártott a világnak. Bill Clinton mondta, köszönjük Helmuth Kohlnak, hogy olyan dolgok részesévé tett bennünket, amelyek túlmutatnak rajtunk. A következő vasárnapon arról volt szó, mit jelent az, hogy „kiválasztott”. Nem azt jelenti, hogy mi olyan jók vagyunk, hogy kitüntettek minket, hanem azt, hogy Istennek terve van velünk, amelyet meg kell valósítanunk. S ez a terv túlmutat rajtunk. Politikusként kerültem Helmut Kohl közelébe, a nevemet húsz éven át nem tudta megjegyezni, de mindig azt a papot kérte tolmácsnak a miniszterelnök mellé, ezért lehettem ott a temetésén is.

– Az élete során megélt szerepek, a lelkész és a miniszter, sőt, a szülő és a pedagógus tapasztalatai és szándékai nem ütköznek néha? Hogyan lehet ezeknek egyszerre megfelelni, például a Nemzeti alaptanterv előkészületeinél?

– Sehogy. A családban sem várhat mindig az ember addig a döntéssel, amíg nem találunk olyat, ami mindenkinek jó. Olykor sok fontos dolog is elmarad, de vállalni kell a döntést. Ez a helyzet a Nemzeti alaptantervvel is. A NAT azért elég távol van a konkrét iskoláktól ahhoz, hogy nagyon közvetlenül befolyásolja az oktatást. Minden ellenkező híreszteléssel szemben a tanároknak Magyarországon is nagy szabadságuk van abban, hogy mit és hogyan tanítanak. Az egyéniségükön múlik, hogy sikerül-e izgalmas és hasznos órát tartani, erős osztályközösség kialakulását segíteni, jó iskolát működtetni. Mindez alapvetően azoknak a lehetősége és felelőssége, akik ott vannak a gyerekekkel. Az állam, a mi feladatunk pedig, hogy ne kössük gúzsba őket, de minden lehetőséget megadjunk a minőségi munkájukhoz. Versenyképes tudást kell adni, és nem visszanyesni azoknak a tehetségét, akik többet is tudnának teljesíteni.

A másik oldalon pedig nem szabad túl nagy terheket tenni a gyengébb képességűekre, a nehezebb helyzetben élőkre.

Ne kelljen trükközni, úgy tenni, mintha teljesítették volna az elvárásokat, miközben ez számukra lehetetlen. A NAT meghatározza azt a minimumot, amit mindenkinek tudnia kell. Közben majd lehetőséget kell adni ettől felfelé +20 százalékkal eltérni. Ahol meg a 100-at is nehéz elérni, oda tanulást segítő pedagógiai erőforrás kell.

– Néha nem olyan könnyű elválasztani a jobb képességű és kevésbé szerencsés hátterű gyerekeket, mint egy budai elit gimnáziumban, ahol már a felvételin kiválogathatják őket a sok jelentkezőből. Mit jelent a differenciált oktatás a gyakorlatban olyan helyen, ahol nem lehet válogatni iskolák és gyerekek között? Osztályonkénti különválogatást, eltérő módszereket? Mi a garancia arra, hogy az erősebbek húzzák fölfelé a gyengéket, és nem fordítva?

– A tapasztalat szerint, ha a hátrányos helyzetűek aránya több mint 10–20 százalék, már nem feltétlenül a pozitív hatás érvényesül.

Folytatás a Képmás magazin szeptemberi számában.