„Az élet utat tör magának, a nehéz idők ellenére is” – Így védekeznek a járvány ellen a dunaszerdahelyi iskolákban

Én személy szerint lelkileg nagyon rosszul éltem meg az iskolabezárás tavaszi időszakát, de a tanári karunk nagyon jó közösség, szeretjük egymást, így kicsit ők is segítettek abban, hogy ne legyen rajtam úrrá az elkeseredés. Megbeszéltük, hogy mindent megteszünk majd azért, hogy a diákokat ezek a dolgok a lehető legkevésbé viseljék meg. Hiányoztak a diákok, a személyes kontatkus, mert bár néha kihívásokkal teli a pályám, főleg a tizenévesekkel, azt azért elmondhatom, hogy nagyon szeretem őket. Szép pillanatokat élek meg tanárként. A diákok is bizalommal vannak irántam, sokat beszélgetünk. Hiányzott, hogy fél évig nem mehettem közéjük.

Először kétségbe ejtett a hír, hogy a mi iskolánkban maszkban kell tanulniuk a felső tagozatos és középiskolás gyerekeknek, és maszkban vagy plexiben kell tanítanunk nekünk, pedagógusoknak.

A tanórákon és a közös helyiségekben is viselnünk kell, egész nap, csak étel-ital fogyasztása esetén vehetők le. Ez egyenlőre szeptember végéig van előírva, a továbbiakat még nem tudjuk. Először nem tudtam elképzelni, hogy ezt hogy fogjuk kivitelezni, az óráimnak ugyanis lényeges része az interakció, és a maszk viselése megnehezíti ezeknek a kivitelezését. A folyosókon, közös helyiségekben megértem, hogy használni kell, de a tanórákon nehezen viselem, hogy nem látom az arcokat.

Én plexit kaptam, mert kijelentettem az igazgatónőnek, hogy nem vagyok hajlandó maszkban tanítani, mert nyelvtanárként elengedhetetlen, hogy a diákok hallják és lássák az artikulációm. A plexi elviselhető, kapok benne levegőt, látszik az arcom, ki tudtam vele egyezni. Tettem egy próbát a maszkkal is, de ahogy beszéltem, rátapadt a számra, zavart, hogy forró alatta a levegő, és nem lehetett hallani rendesen, amit mondok.

Természetesen, hogy hol mekkora szigorral tartatják be a rendelkezéseket, azt iskolafüggő. Van, ahol megengedik a gyerekeknek, hogy az orrukat kidugják a maszkból, máshol ez nem engedélyezett. Valljuk be őszintén, kevés diák cseréli naponta többször a maszkját, nem viselik megfelelően, mi pedig nem tudjuk őket elégszer figyelmeztetni, hiába mondjuk nekik, hogy az egyhetes maszk inkább fertőz, semmint véd… A diákok többsége lazán veszi a járványt, mert ha el is kapják, nem viseli meg őket. Nekünk a szakközépiskolában szerencsénk van, hogy nagyobbak a gyerekek. A kisebb gyerekek nehezebben viselik a maszkot, megfigyeltük a kisebbeknél, akiket a nyelviskolában tanítunk, hogy fejfájósabbak, aluszékonyabbak. A kolléganőmnél egyszer rosszul lett egy tízéves diák. Ablakot nyitottunk, vizet kapott, és hazament.

Egyelőre szerencsére nincs semmi tragédia, a mi szakközépiskolánkban se tanár, se diák nem lett még beteg. Szlovákiában másutt már be kellett zárni pár iskolát, mert találtak korona-pozitívakat.

Számunkra, tanárok számára nehéz megítélni, mennyire veszélyes a mostani helyzet, mert lehet hallani, olvasni egymásnak ellentmondó véleményeket, értékeléseket. Látom, hogy szakmájukban elismert német orvosok, epidemiológusok tiltakoznak a kialakult helyzet ellen. Miért tiltakoznak? Gondolom, ők se őrültek meg… Azt sem értem, miért akarják őket lejáratni, ahelyett, hogy konstruktív szakmai vita alakulna ki, ami minden ember számára megnyugtató megoldást hozhatna. Sajnos mi, emberek is alakítottunk két tábort. Vannak a vírustól félők és a nem félők, akik vissza szeretnék kapni a régi életüket. A két tábor közé viszont nincs, aki hidat verjen.

Én sokat beszélek arról a diákjaimnak, hogy a megelőzés szempontjából is fontos a minőségi táplálkozás, a tartósítószer-mentes étel, friss zöldség és gyümölcs, napfény, mozgás, jókedv, vitaminok, szeretet…

Ezekkel kell élni, és akkor az ember nem lesz beteges, jobb eséllyel veszi fel a harcot a fertőzésekkel.

Magam is próbálom ezeket az elveket betartani. Most készülünk egy drogprevenciós programmal, mert az mindig időszerű, van iskolapszichológusunk és szociális pedagógusunk is. Szellőztetünk, a tantermek egyelőre napfényesek.

Én nagyon szeretem a virágos kertem, sokat gondozom, családommal aktív túrázók vagyunk. A természetjárás nekem mindig sokat segített. Nem vagyok biztos benne, hogy a járvány után minden újra a régi lesz, de az élet utat tör magának, és a hit ereje meg tud tartani, a nehéz idők ellenére is.