„Az általam imádott Balaton neki dögunalom volt” – avagy nyaraláskor is mindenki hozza a temperamentumát
Tudom, a gyerekes nyaralás nehézségeiről és örömeiről már sok cikk született. Nem is erről szeretnék írni, hanem azokról a dolgokról, amiért jónak vagy rossznak éljük meg a családi nyaralásainkat. Szeretek a családommal nyaralni, ez viszont nem azt jelenti, hogy a mi nyaralásaink tökéletesek. Azt sem, hogy elsöprő hurrá optimizmusunk teszi lendületessé és széppé az együtt töltött időt. Ha valaki tudja, hol lehet ilyen lelkületet beszerezni, szóljon, mert titkon igényem lenne rá!
Számos balul sikerült nyaralós emlékem van. Gyerekként például átéltem, amikor elvitte a vihar a Balatont. Nem viccelek, tényleg elvitte a vizet a szél. Végre bejutottunk a nagyon tuti, csak jó kapcsolatokkal rendelkezők számára fenntartott vállalati üdülőbe, Balatonalmádiba. Alig vártuk, hogy belecsobbanjunk a vízbe. De hirtelen vihar támadt, amely egész éjjel tombolt, és másnap csalódottan láttuk, hogy az erős szél egész egyszerűen elvitte a vizet. Nem is jött vissza, csak napok múlva, és akkor is hideg és esős maradt az idő.
Libby Purves írja valamelyik könyvében, hogy az ő gyerekeinek az első repülőgépes külföldi nyaralásról a legszebb emléke az volt, amikor apa a repülőtérre menet a szakadó esőben szitkozódva kereket cserélt az autóút szélén.
Hát ez van. A legmaradandóbb emlékeink nem mindig azok, amiket csodásnak gondolunk az átélés pillanatában. Ráadásul ami nekünk kellemetlen, az a másiknak lehet fergeteges élmény.
A gyerekek pedig abban mindig nagyon jók, hogy meglássák a felnőttek bénázásaiban a szórakozás lehetőségét.
Az első pár évünk nyaralásai azért tartogattak kihívásokat anyaként. Egész egyszerűen nem értettem, hogy miért nem vagyunk jobbak, lazábbak, szervezettebbek, miért nem élvezzük a nyaralásunk minden pillanatát. Volt valami halovány emlékképem arról, hogy a saját – amúgy rendkívül békés természetű – szüleim is ilyenkor kaptak hajba egymással az átlagnál többször, de ezeket az emlékeket megszépítette a gyerekkor felszabadult öröme. Így aztán alaposan meglepett az a sok konfliktus, ami köztem és a férjem között nyaralás alatt váratlanul felszínre tört.
Először is értetlenül álltam a tény előtt, hogy a férjem nem szereti a vízpartot. Korábban voltunk mi fürödni együtt, de mindig kirándulással, városnézéssel egybekötve. Pici gyerekekkel viszont ezek a programok abban a mennyiségben már nem kivitelezhetők.
Az általam imádott Balaton neki dögunalom volt.
Én élveztem, hogy végre egész nap felnőtt társaságban (is) lehetek, és a gyerekekkel kapcsolatos feladatok is megoszlanak köztünk. Ő viszont nehezen lassult le a babás életritmusunkhoz, ami számomra természetes volt.
Aztán nőttek a gyerekeink, és kitágultak a lehetőségek. Ma már olyan helyet választunk a nyaraláshoz, ami mindenkinek tartogat pihenési-szórakozási lehetőségeket, és nem mindenkinek ugyanazt. Ráadásul fontos volt megtanulnom a következőket: kell legalább két nap mindenkinek az átállásra. A gyerekeknek, hogy felfedezzék a lehetőségeiket, és ne folyton engem nyaggassanak szórakoztatásért. A férjemnek és most már dolgozó jómagamnak is, hogy az agyunk átkapcsoljon pörgős-szorongós üzemmódból pihenős-lazítósra. Én még így is hajlamos vagyok túlpörögni a lazítást is. Annyi programot zsúfolok be időnként, amennyit csak lehet, szerencsére ezeknek a felét a családom mindig keresztülhúzza.
Mert mindenki igényekkel érkezik, és saját temperamentumát sem szokta senki otthon hagyni.
Kis családunk minden egyes szereplője ki akarja hozni a legjobbat a közös időből – ez óhatatlanul ütközésekhez, súrlódásokhoz vezet. Amióta tudom, hogy a dolog elkerülhetetlen, és megengedem a feszültséget és a rosszkedvet magamnak és a családtagjaimnak nyaralás alatt is, és nem pörgök ezerrel azon, hogy jó hangulatot teremtsek mindenáron, valahogy kevésbé hatalmasodnak el rajtunk és kevésbé robbannak az indulatok.
A másik, amivel számolni érdemes, hogy ami év közben történt velünk, az is mind velünk jön. Nem marad otthon a bezárt lakásban és hagy minket lábat lógatva kikapcsolódni. Minden meg nem beszélt probléma hirtelen időt és lehetőséget kap az átbeszélésre, olyanok is, amit már régen sikerült visszagyömöszölnünk a tudatalattink legmélyére. Annak ellenére, hogy nem teszi kellemesebbé az együtt töltött időt, de hatalmas lehetőségeket rejt magában minden ilyen felbukkanó történet. Segít minden családtagunkat egy kicsit jobban megismernem a nyaralás alatt, olyan oldaláról is, amit addig nem láttam meg benne.
A harmadik és egyben legnehezebben kontrollálható tényező, amin a nyaralás minősége múlik, az bizony én magam vagyok.
Én is emberből vagyok, szükségem van a kikapcsolódásra. Sokszor nem egyszerű megtalálni ennek a formáját, de mindenképp érdemes figyelmet fordítani rá. Ha én végigmártírkodom a nyaralást, akkor az nem lesz élvezetes senki számára sem. Viszont, ha úszom egyet, amíg a gyerekek homokvárat építenek a parton, vagy olvasok a hintában elnyúlva, amíg ők fociznak, akkor mindenki kap egy használhatóbb anyát. Nem kell minden áron együtt játszanom a gyerekekkel a nyaralás minden percében. Akkor sem, ha igény látszólag lenne rá. Ahogy Vekerdy Tamás pszichológus megfogalmazta: „… a gyerek iszonyatosan fárasztó, kiszívja a vérünket, lerágja a húsunkat. Élni kell néha, hogy utána egy jól szívható-rágható anyát kapjanak vissza.”
Nyaralni mindig érdemes, akkor is, ha pont olyan mértékben lesz tökéletlen a nyaralás, mint amilyenek mi magunk vagyunk.
KAPCSOLÓDÓ TARTALOM
Próbálj meg lazítani! – A pihenés pszichológiája
Kérjük, támogasson, hogy otthonába vihessük az értéket!
A Képmás magyar magazin és vállalkozás, nincs mögötte nagy, külföldi médiabirodalom. Csupa családos, értékes és jó ember, akiknek nem csak munkahelye, szívügye is a Képmás. Fontosnak tartjuk, hogy a kepmas.hu által közvetített értékek továbbra is ingyenesen juthassanak el minden olvasóhoz. Kérjük, ha örömmel olvassa cikkeinket, hallgatja és nézi felvételeinket, támogassa Ön is a kepmas.hu-t!
Támogatom a kepmas.hu-t>>
