A hetvenes évek animációja kortárs ruhákon köszön vissza

Amennyire megosztó volt a bemutatásakor, annyira kultuszfilm kezd válni belőle. Kovásznai György Habfürdő című animációs filmje 1980-ban került a hazai mozik műsorára. Az egyedülálló képi világú és szokatlan műfaji összetételű alkotás az első egész estés magyar rajzfilm, ami eredeti forgatókönyv alapján, felnőtteknek készült. Látványvilága és animált karakterei az ARTISTA márka ruhadarabjain is új életre keltek.

A Habfürdő animációs film egyik filmkockája
A Habfürdő egyik filmkockája – Forrás: Pannonia Entertainment

A Habfürdő reneszánsza

„Zenés trükkfilm szívdobbanásra” – így határozta meg társadalmi, lélektani kérdéseket boncolgató, első és egyetlen egész estés rajzfilmjét Kovásznai György (1934–1983) festő, animációs rendező és író.

„Zsolt, a kirakatrendező és meg nem értett művész az esküvője napján menyasszonya kolléganőjéhez, Annihoz menekül, aki épp az ötödik orvosi felvételijére készül albérleti szobájában. Zsolt ráveszi Annit, hogy hívja fel aráját, és közölje vele, meggondolta magát, mégsem veszi el…” – áll a rövid szinopszis a Nemzeti Filmintézet leírásában. A film a hetvenes évek fiatal nemzedékének dilemmáit szórakoztató, ugyanakkor groteszk módon jelenítette meg, amihez az alkotó szociográfiai igényű, dokumentarista elemeket is társított. A valós interjúfelvételeken alapuló, animált szocioriportokat egy anya- és csecsemőgondozó várótermében készítették. Kovásznai a karaktereket korábbi munkáihoz hasonlóan valós személyek alapján alkotta meg, mozgatásukban a realizmustól, a divatrajzos megoldásokon át a teljes absztrakcióig terjedő ábrázolásmód érvényesül.

A 15 éves kora óta festőnek készülő Kovásznai korábbi rövidfilmjeiben érlelte ki azt az egyedi stílust, ami a Habfürdőt rendhagyóvá tette. 1963 óta készített rajz-, illetve festményfilmeket.

Merészen expresszív grafikájú és kísérleti hangmegoldásokkal dolgozó stílusa teljesen új volt a hazai kikapcsolódást szolgáló mesefilmek és karikatúra jellegű gegfilmek között.

Az általa anima veritének keresztelt módszerrel a környező valóságot dokumentáló, élőfilmes kamerakezelést a képzőművészet eszközeire fordította át.

A Habfürdő történetének kibontásában is a dalok és párbeszédek mellett óriási szerepe van a képi elemeknek. A karakterek egymáshoz való kapcsolódását méret- és stílusváltakozásaik, illetve az erősen karikírozott, jellegzetes pózok mondják el. Amikor például a szereplők flörtölnek, figurájuk megnyúlik, hajladozik, átalakul. A folyamatosan torzuló, billegő, átváltozó figurák és helyszínek különleges vizualitása nagy bravúrral ível át festői korszakokat. Kovásznai páratlan érzékenységgel vált a kubizmus, a fauvizmus, a szürrealizmus, a pop-art és a geometrikus absztrakció fázisai között úgy, hogy közben végig felismerhetőek maradnak a karakterek. A divatgrafikai ábrázolásra is emlékeztető, nyújtott alakok átváltozásai a hatvanas évek Yellow Submarine Beatles-klip hangulatától Van Gogh és Chagall festői látványán át Andy Warhol kézjegyéig sok mindent felidéznek. A látványkavalkádhoz Kovásznai korát megelőző animációs technikákat alkalmaz: kollázsolt fotóelemei és az animációs cellákra vetülő, szűrt fénysugarai egészen egyedi világot eredményeznek.

A film műfajához hasonlóan hibrid a fanyar humorú filmzene is, amelyeknek szövegeit szintén Kovásznai György írta; a zenét Másik János jegyzi, aki ezzel debütált filmzeneszerzőként. A jelenben játszódó történet radikálisan szembement az addigi klasszikus irodalmi alapanyagokból, elsősorban gyerekeknek készült hazai rajzfilmekkel. Megjelenésekor a nézők értetlenül fogadták a felnőtteknek szóló animációt; a szakmát is megosztotta; pár hét alatt lekerült a mozik műsoráról.

A napjainkra egyre nagyobb rajongótáborral rendelkező és nemzetközi sikerekkel újra vetített film 4K felbontású restaurálását a Nemzeti Filmintézet Filmarchívum és Filmlabor igazgatóságainak mintegy harminc munkatársa készítette el négy hónap alatt. A munkálatokban részt vett a film egykori operatőre, Lossonczy Árpád is. A hazai mozik tavaly mutatták be, idén nyártól pedig egy művészfilmeket tömörítő, nemzetközi online szolgáltató (mubi.com) felületén érhető el, angol felirattal.

Átjárás a művészetek között

A művészeti együttműködéseiről ismert ruhamárka, az ARTISTA a 2022-es őszi divathéten mutatta be azt a kollekciót, aminek ihletője Kovásznai György munkássága, ezen belül nagy hangsúllyal a Habfürdő képei lettek.

Kép
ARTISTA Habfürdő
Fotók: zsibi.com

Az ARTISTA márka mögött három tervező gondolkodik együtt: Imre Katalin, Rácz Nóra és Stampf Katalin. A több mint 25 éves brand kollekcióit a kényelmes, eleganciát sugárzó, ugyanakkor extravagáns, mindennapi öltözékek jellemzik, amelyek könnyedén alakíthatóak át alkalmi darabokká. Egyedi esztétikájuk szokatlan anyagtársításaiknak is köszönhető, amit tovább fokoznak az ARTISTA darabok formai bravúrjai. Öltözékeik összeállításában mindig van egy erős művészi attitűd, ami azonban soha nem megy a viselhetőség rovására. Rendszeresen működnek együtt más művészeti ágak alkotóival, képzőművészeti elemeket vonnak be a ruhák mintázatába; zenészeket, előadóművészeket kérnek fel a bemutatóik felvezetésére. Ezúttal azonban nem ők keresték a témát, hanem felkérésként érkezett a lehetőség.

Kovásznai György sajnos korán elhunyt egy betegség miatt, lánya, Kovásznai Dóra kereste meg az ARTISTA tervezőit az együttműködés ötletével. Imre Katalin, Rácz Nóra és Stampf Katalin azonnal magukénak érezték a koncepciót: „Kovásznai György művészetét finom ironikus humor, vizuális sokszínűség és zenei eklektika jellemzi, ami nagyon közel áll hozzánk. A Habfürdőt annyira megszerettük, hogy a kollekció fő motívumának a rajzfilm hangulati elemeit tettük meg.”

Az ARTISTA vibráló formai világához zseniálisan illeszkednek Kovásznai György alakjai, akik az öltözékek változatos mozgásához hasonlóan pulzálnak az animáció világában. Az ARTISTA alkotói könnyen azonosultak a humorral és az abszurditással: „Kifejező jellemábrázolása gyakran szürreális asszociációkká változtatja a figurákat. A divat hasonlóan működik, hiszen az is arányok változásáról szól.

„A printek többnyire a filmkockákból készültek, léptékváltásokkal, de vannak benne absztrakt grafikai nyomatok is.”

A karakterekben és jelmezes struktúrákban gondolkodó tervezők a női szerepek változatosságából kiindulva alkották meg légies, látványos, ugyanakkor funkcionális darabjaikat. A film képeit a márkára jellemző színvilágra adaptálva köszönnek vissza a szereplők arcai felsőkön, ruhákon, szoknyákon, festői printekkel és csíkokkal vegyítve. A tavaszi–nyári szezonra szánt ARTISTA öltözéksor a művészetek közötti átjárás izgalmas példája. 

Ez a cikk eredetileg a Képmás magazin 2022/12-es számában jelent meg. A Képmás magazinra előfizethet itt>>

Kérjük, támogasson, hogy otthonába vihessük az értéket!

A Képmás magyar magazin és vállalkozás, nincs mögötte nagy, külföldi médiabirodalom. Csupa családos, értékes és jó ember, akiknek nem csak munkahelye, szívügye is a Képmás. Fontosnak tartjuk, hogy a kepmas.hu által közvetített értékek továbbra is ingyenesen juthassanak el minden olvasóhoz. Kérjük, ha örömmel olvassa cikkeinket, hallgatja és nézi felvételeinket, támogassa Ön is a kepmas.hu-t!

Támogatom a kepmas.hu-t>>

Ez is érdekelheti