Aranykezű Szonja, a tolvajok fejedelemnője, akinek szentélyt állítottak a szélhámosok

Csehov tollával megörökítve 

A harmincesztendős Anton Pavlovics Csehov 1890-ben elunta a kényelmes városi életet, az üres csevegéseket a társadalom elitjével, és elhatározta, hogy megtapasztalja az orosz valóságot. Hosszú és veszélyes utazást tett: keresztülutazott Oroszországon egészen a távol-keleti partokig, majd áthajózott a Szahalin-szigetre is. Itt volt az Orosz Birodalom „Ausztráliája”: ide deportálták a bűnözőket és politikai foglyokat. A büntetőtelep éppen olyan kegyetlen hely volt, mint bármely nagy ország börtönszigete. A rabok kényszermunkát végeztek, többnyire szenet bányásztak, rendszeresek voltak a súlyos büntetések: a renitens foglyokat vasra verték, megkorbácsolták, a nőket prostitúcióra kényszerítették, a szigeten született gyerekek pedig kis vadakként éltek. 

Csehovot elborzasztotta az a nyomor és elképzelhetetlen megaláztatás, amit látott. Három hónapos tartózkodása alatt interjúkat készített a rabokkal és a szabad telepesekkel, majd amikor hazaért, könyvformában is kiadta ezeket. Az egyik legnagyobb sikert aratott beszélgetést egy negyvenes éveiben járó, megnyomorodott, őszülő hajú nővel, Aranykezű Szonjával készítette. 

Szonja a korabeli Oroszország leghírhedtebb, tömegek által imádott rablónője volt, aki hosszú és fordulatos bűnözői karrier után bukott le. 

Csehov leírásából egy egész világ tudhatta meg, mivé lett a legendás szépségű, csábító, szuperintelligens tolvaj és maffiavezér. 

Az első nagy szökés 

Szonja pontos születési ideje ismeretlen, talán 1846-ban vagy valamikor az 1850-es évek elején jöhetett a világra. Még a valódi neve sem egészen biztos, talán Szofja Ivanovna Bljuvstejnnek hívták – de lehet, hogy ez csak egyik felvett vagy férjezett neve a sok közül. 
Az Orosz Birodalomba beolvasztott Lengyelországban, Varsó egyik elővárosában, Powązkiben látta meg a napvilágot egy szegény kereskedőcsalád gyermekeként, más források szerint a szülei tolvajok, csempészek és orgazdák voltak. Gyermekkora egy részét Odesszában töltötte. Szonja már egészen fiatalon belemerült a helyi alvilág életmódjába. Bár kifejezetten okos kislány volt, az iskolából nagyon hamar kitették, mivel többször is lopáson kapták. 

Gyönyörű volt, törekvő és értelmes, ami kreativitással és gátlástalansággal is párosult. Mindez később megteremtette számára a kívánt megélhetést, de a szülei úgy gondolták, hogy a legjobb üzlet számára a házasság. Amint a lányuk eladósorba került, kerítettek egy jómódú férfit – egy bizonyos Rosenbad urat –, aki a vagyonát örömmel használta fel egy ragyogó szépségű, fiatal feleség megszerzésére. Az esküvő után kilenc hónappal meg is érkezett a baba, aki rövidesen anya nélkül maradt, ugyanis Szonja szinte azonnal megszökött. A férje vagyonának minden mozdítható részét magával vitte. 

Az utazás alatt is szorgalmasan gyakorolta a mesterségét, bőven összelopott annyit, amennyiből kényelmesen megélhetett. Gyakran vonatokon és szállodákban lakott. Erre az időszakra már azt is elsajátította, hogyan kell viselkedni a társadalom legfelsőbb köreiben. 

Több nyelven beszélt – jiddisül, oroszul, lengyelül, németül, franciául –. és kiválóan tudta utánozni az előkelők szokásos manírjait. Gyakran lopnia sem kellett: a férfiak megőrültek érte, és elhalmozták ajándékokkal. 

Kép

Aranykezű Szonja fotója

Kreatív ékszerrablások 

Szentpéterváron rendezte be a főhadiszállását, gazdag és előkelő férfiakkal ismerkedett, akiket elbájolt a szépségével, majd gátlástalanul meglopta őket. Elcsábított bárkit egy-egy komolyabb ékszer vagy pénztárca megszerzése érdekében. A kedvenc eljárása az úgynevezett Guten Morgen-módszer volt. Elegáns öltözetben – és persze álnéven – bejelentkezett egy szállodába, majd az átmulatott éjszaka reggelén egyszerűen belépett a kiszemelt gazdag, másnaposan alvó úr szobájába. Itt összeszedett minden értéket, amit csak talált, és távozott. Ha az áldozat felébredt, Szonja egy jól begyakorolt rutin alapján alázatosan és zavarodottan elrebegte, hogy véletlenül rossz szobába nyitott be, és töredelmesen bocsánatot kért, de ha a helyzet úgy hozta, további értékek megszerzése érdekében el is csábította az illető urat. 

Állandóan mozgásban volt, számos városban megfordult, rengeteg nevet, öltözéket, sokféle frizurát és sminket használt. Amikor forró lett a talaj a lába alatt, lelépett. A legváltozatosabb álruhákban olvadt bele az utcai járókelők tömegébe. Általában férfinak öltözött, a legtöbbször utcai árusként tűnt el üldözői szeme elől. Mindig előre gondoskodott biztonságos menekülőútról, és mindenütt megvoltak a segítői, a szövetségesei. Megismerkedett az orosz alvilággal, és hamar kivívta a tiszteletüket. Hamarosan zsebtolvaj- és orgazdahálózatot kezdett működtetni, néhány év alatt komoly pozíciót vívott ki magának. 

Egy-egy komolyabb fogás érdekében Szonja bonyolult forgatókönyveket dolgozott ki, amelyeket aztán óraműpontossággal hajtott végre. Egy jó nevű ékszerboltot például igen szemtelen trükkel rabolt ki. Elegáns ruhába öltözve, előkelő nemes hölgyként lépett be az üzletbe, mégpedig nem is egyedül: vele tartott egy tiszteletre méltó, ősz hajú férfi, valamint egy csecsemő a dadájával együtt. Szonja mosolyával és tökéletes modorával néhány pillanat alatt elbűvölte a tulajdonost. Ezek után kiváló ízléssel kezdett válogatni, és hamar összeszedett több tízezer rubelnyi ékszert. 

Ekkor hirtelen „eszébe jutott”, hogy sajnos otthon felejtette a pénzét. Biztosítékként otthagyta a három „rokonát”, és megígérte, hogy rövidesen visszatér a pontos összeggel. 

Természetesen sem őt, sem az ékszereket soha többé nem látták a környéken. Az idős úrról és a nevelőnőről kiderült, hogy színészek, akiket már napokkal korábban felbérelt egy újsághirdetés segítségével. 

Másik arcátlan rablásának áldozata egy Karl von Mel nevű ékszerész lett. Szonja ellenállhatatlan megjelenésével meghódította a tulajdonost, így kedvére válogathatott a drága ékszerek között. Az árut becsomagoltatta, majd azt kérte von Meltől, hogy személyesen vigye a házukhoz, ahol a gazdag férje – egy nagy hírű pszichológus – kiegyenlíti a számlát. Amikor az ékszerész megérkezett a megadott címre, Szonja fogadta. Átvette tőle a csomagot, közölte, hogy a férje máris hozza a pénzt, majd távozott. 

Amikor a pszichológus belépett a szobába, kérdőre vonta von Melt, hogy mit keres ott. Az ékszerész előadta a történetét a hölgyről és a nagy összegű vásárlásról. Erre a pszichológus csengetett, mire ápolók léptek be, és erőszakkal elvitték a szerencsétlen áldozatot. A mit sem sejtő pszichológus is Szofja egyik csodálója volt, mint áldozatai többsége. A nő ugyanis a rablást megelőzően azt mondta neki, hogy a „férje” megbolondult, mániákusan valamiféle ékszereket keres rajta, neki pedig segítségre van szüksége ebben a fenyegető helyzetben. 

A tolvajkirálynő legendája 

A köznép Szofját Aranykezű Szonjának nevezte. Mivel kizárólag arisztokratáktól és gazdag üzletemberektől lopott, egyfajta női Robin Hoodként tekintettek rá. Az is előfordult, hogy az őt üldöző rendőröket egész tömeg tartotta föl. Azt is megengedhette magának, hogy bizonyos esetekben nagylelkű legyen. Például amikor nagy összeget lopott egy magányos nőtől, majd másnap az újságokból értesült a háttértörténetről. Kiderült ugyanis, hogy a hölgy özvegyasszony volt, aki a gyerekeinek gyűjtötte össze a pénzt hosszú évek alatt. 

Szonja haladéktalanul visszajuttatta neki az ellopott összeget, és még egy nyilvános bocsánatkérésre is futotta tőle, miközben Szentpétervár legkiterjedtebb és legjobban szervezett bűnszövetkezetét működtette.  

Műkörmöket csináltatott magának, hogy azok alá rejthesse a kisebb ellopott ékköveket, és állítólag egy betanított majom beleiben csempészte ki a nagyobb darabokat. Senki nem tudja, pontosan hányszor ment férjhez, de az biztos, hogy a behálózott férfiakat egytől egyig megszabadította a vagyonuk jelentős részétől. Egyes források szerint három házasságot kötött, más becslések szerint tizenhatot. Két lánya született még: őket is magukra hagyta, de komoly összegeket fordított a taníttatásukra. Az általa működtetett alvilági hálózat kárvallottjait is támogatta, alapítványt hozott létre a bebörtönzött vagy kivégzett bűnözők családtagjainak megsegítésére. 

Végül a bukását is az okozta, hogy alapvetően érzelmes lélek volt. Beleszeretett egy Wolf Bromberg nevű jóképű, de romlott szerencsejátékosba. A férfi egyre több pénzt szórt el, Szonja pedig biztosította számára az anyagi fedezetet. Egyre több akcióba ment bele, és egyre több fölösleges kockázatot vállalt. Végül lebukott, Wolf pedig mindent elárult róla a nyomozóknak, amit csak tudott. Aranykezű Szonját elítélték, és 1880-ban Szibériába küldték egy büntetőtelepre. 

Kép

Aranykezű Szonja megláncolva a szahalini börtöntáborban 1888-ban – Fotó forrása: Profimedia

A tolvajok zarándokhelye 

Ő persze nem adta fel, elcsábította az egyik őrt, és együtt megszöktek. A szerencséje azonban elfogyott. Hamar elfogták, és ezúttal a Szahalin-szigetre küldték. A harcot azonban még itt sem adta fel. Három ízben szökött meg és háromszor fogták el. 

A büntetések egyre keményebbek lettek: majdnem három évig láncra verve tartották. 

A bilincsbe vert Aranykezű Szonjáról készült fényképet képeslapként terjesztették egész Oroszországban. Az utolsó szökési kísérlet után brutálisan megkorbácsolták, de nem tudjuk, hány éves korában és hogyan halt meg, ahogyan azt sem, hogy hol nyugszik. A hivatalos változat szerint 1902-ben kihűlés következtében hunyt el Szahalinon, ott is temették el. De a legendák szövői tudni vélték, hogy eljutott Moszkvába, és ott halt meg, mások pedig azt terjesztették, hogy Amerikába szökött, és még jónéhány évig a szervezett alvilág vezetőjeként működött. A hírneve ma is töretlen. Életéről már 1915-ben elkészült a világ talán első, hatrészes némafilmsorozata, és azóta is filmek sora dolgozza fel a történetét. 

Moszkvában, a Vagankovo nevű temetőben, a borogyinói és a moszkvai csata tömegsírjai tőszomszédságában áll egy ismeretlen eredetű szobor. Sem feje, sem karja nincs már, de sokan a mai napig Aranykezű Szonja Bljuvstejn emlékműveként tisztelik. A tolvajok sok évtizede járnak ide, mint afféle szentélybe, és fohászkodnak hozzá. Időről időre egy-egy papírdarab tűnik fel a szobor tövében: „Szonja, segíts nekünk, hogy jó tolvajok lehessünk!”  

Ez a cikk eredetileg a Képmás magazinban jelent meg. A Képmás magazinra előfizethet itt>>.