“Áldott csendben közösségre találni”

A siketekért és nagyothallókért hív összefogásra a Fiatal Családosok Klubja: idén a Jel Alapítvány számára gyűjtenek immár hagyományos adventi jótékonysági vásárukon. A Millenárison december 1-jén megrendezésre kerülő eseményről Király Nórát, a Fiatal Családosok Klubjának alapítóját kérdeztük.

Kép: FICSAK
Kép: FICSAK

Kép: FICSAK

– Az adventi hangulathoz egyre inkább hozzátartoznak a vásárok is. Miben más az Önök vására, mint a többi?
– A mi vásárunk csupán egynapos, különlegessége, hogy minden hazai családszervezet összefogásával valósul meg, ami egyedülálló a civil szférán belül. A vásárban csak petákkal lehet majd fizetni és minden eladott termék után a bevétel száz százalékban kerül majd a támogatott szervezethez.

– Három éve hogy fogalmazódott meg a jótékonysági vásár gondolata?
– Gyermekkoromban minden karácsonykor átéltem azt a csodát, hogy édesanyám különböző jótékonysági eseményekre készült, otthon tele volt a lakás szép és finom karácsonyi apróságokkal, amelyeket erre a célra készített. Így nőttem fel, mindig kötődött a karácsonyhoz a jótékonyság a szívemben. Régóta terveztem, hogy összefogva a hazai családos civil szervezeteket, megvalósítsunk egy jótékonysági eseményt. Három évvel ezelőtt felkerestem a szervezeteket, amelyek egytől egyig igent mondtak. Ez hatalmas erő!

– A vásár fővédnöke a köztársasági elnök felesége. Ő miként vesz részt a jótékonysági eseményen?
– Hálás vagyok Herczegh Anita asszonynak, hogy minden évben számíthatunk a jelenlétére és a támogatására. Ő ilyenkor reggeltől ott van velünk és saját kézzel készít adventi koszorúkat. Lehet közösen is alkotni vele, ez tavaly is nagyon népszerű volt!

– Számtalan csoportja van a szükséget szenvedőknek. Idén a Jel Alapítvány számára gyűjtenek. Miért érzi fontosnak, hogy a siket és nagyothalló gyermekekre irányítsa a figyelmet?
– Minden évben más célt támogatunk, első alkalommal a Tűzoltó utcai klinikán gyógyuló daganatos gyerekeket és családjaikat segítő Őrzők Alapítványnak, tavaly a koraszülött kisbabák és családjaik segítését szolgáló Melletted a Helyem Egyesületnek gyűjtöttünk.

Minden alkalommal olyan nehéz helyzetben lévő társadalmi csoportokat szeretnénk támogatni, ahol egyszerre jelent segítséget kicsinek és nagynak a befolyt összeg – ez a jótékonysági vásár központi gondolata. Nem is lehetne másképp, hisz családszervezetek vagyunk itt így együtt, mindig a család egészére kell, hogy tekintsünk.

Kép: FICSAK

 

Egy siket vagy nagyothalló családtag számára a jelnyelv jelenti a legfontosabb kapcsolatot a rokonok és a külvilág felé, ennek elsajátítása hatalmas segítség a mindennapjaikban. Kevés szó esik ezekről az emberekről, az ő küzdelmeikről, idén rájuk szeretnénk irányítani a közfigyelmet. Akinek van füle a néma kiáltást is meghallani, átérzi a téma fontosságát.

– Mi az üzenete annak, hogy épp a családok fognak össze, hogy segítsenek?
– Mindig a családok jelentik az elsődleges segítséget, ha valaki bajba jut, ezt számtalanszor megtapasztalhatjuk életünk során, pici gyerekkorunktól kezdve. Mi ezt a vásárral szeretnénk kicsit kiszélesíteni, tágabban értelmezni és megmutatni, hogy nemcsak a szűk családért, de a nemzet elesettjeiért is képesek vagyunk összefogásra.

Ha a jó cselekvéséről van szó, mindig érdemes feszegetni a határainkat, és még egy lépést tenni a szükséget szenvedők felé. A családszervezetek harmadik alkalommal mutatnak példát ebben, amivel azt is üzenik a társadalomnak, hogy a család a legfontosabb megtartó közösségünk, sok minden változhat körülöttünk, de a családok harmóniáját óvnunk, erősítenünk szükséges.

– S fordítva: mit üzenhetnek a világnak – különösen az ünnep közeledtével - a csend gyermekei?
– Talán ráirányíthatják a figyelmünket arra, hogy milyen zajban éljük az életünket, mennyi olyan hallható inger ér bennünket, ami eltereli a figyelmünket a fontosabb dolgokról. Az adventi nyüzsgés mellett meg kellene próbáljunk elcsendesedni, és befelé, a hallóban és süketben ugyanúgy megszólaló belső hangokra figyelni. Ebben az áldott csendben találhatunk valódi közösséget embertársainkkal, legyenek bármilyen élethelyzetben is.

A 2015-ben alapított FICSAK alapvetően a fiatalokra, a családalapítás előtt álló és a már kisgyermekes ifjabb generációkra fókuszál. Egyik fő feladata a gyermekes édesanyák, édesapák és nagyszülők tapasztalatain, hiányérzetein alapuló kezdeményezések csatornázása, legyen szó az egészséges életmód kapcsán felmerült problémákról (Egészségfalók), a média esetleges káros gyakorlatai elleni tiltakozásról (legutóbb az egyik kereskedelmi adó műsorával kapcsolatban tettek panaszt a médiahatóságnál), vagy mondjuk az ünnepeink kereskedelmi célú devalválására való figyelemfelhívásról (Ünnepvédők). Az ország több pontján konzorciumi partnerként ott vannak a kisgyermekes édesanyák helybeli, rugalmas foglalkoztatását segítő Család és Karrier Pontokban, egyik kiemelt célkitűzésük a gyermekvállalási kedvvel is szoros összefüggést mutató munka-magánélet egyensúlyának hatékony szolgálata.

Kérjük, támogasson, hogy otthonába vihessük az értéket!

A Képmás magyar magazin és vállalkozás, nincs mögötte nagy, külföldi médiabirodalom. Csupa családos, értékes és jó ember, akiknek nem csak munkahelye, szívügye is a Képmás. Fontosnak tartjuk, hogy a kepmas.hu által közvetített értékek továbbra is ingyenesen juthassanak el minden olvasóhoz. Kérjük, ha örömmel olvassa cikkeinket, hallgatja és nézi felvételeinket, támogassa Ön is a kepmas.hu-t!

Támogatom a kepmas.hu-t>>

Ez is érdekelheti