Akinek a zenéjét ismered, de a nevét nem biztos – kicsoda Alan Silvestri?

„Ha jól csinálod, a közönség észre sem veszi a zenét”

Stúdiójában elindít egy jelenetet a Red 2 című akcióvígjátékból, majd ujjait a billentyűk fölé helyezi. A képernyőn egy rosszarcú férfi kiugrik egy autóból, miközben golyók süvítenek el mellette. „Itt őrületre van szükség, veszélyre” – magyarázza Alan Silvestri, a kétszeres Grammy-díjas filmzeneszerző, aki a székében ülve is együtt él a történettel: nem nézi, hanem hallja a filmet.

A jelenet egy pillanatra megáll: a gonosz két hatalmas fegyvert szegez egy sötét csatornanyílásra. „Bumm! Ide egy meglepetéshang kell. Veszély! Titokzatosság!” – mondja, miközben lenyomja a billentyűket, és sivító hang tölti be a teret.

A kép ezután John Malkovich-ra vált, aki egy aranyozott liftből lép ki egy fényűző előcsarnokba. Silvestri számítógépén több ezer zenei könyvtár sorakozik, ezekből válogatja ki azokat a hangokat, amelyekből végül egyetlen, pontosan eltalált zenei gesztus születik. Amikor Catherine Zeta-Jones jelenik meg egy lépcső tetején, megint váltani kell. „Most megszakítás jön, kell egy csattanás, egy nagy törés – pont itt” – folytatja.

„A történetet kell követni. Ha jól csinálod, a közönség észre sem veszi a zenét. Ha rosszul, akkor kilóg belőle, mint egy rossz nevetés a háttérben” – mutat rá a zeneszerző. 

Kubai családi zenekarban játszott

Silvestri felmenői az 1900-as évek elején vándoroltak ki egy Castell’ Alfero nevű olasz városkából. A család New Jersey államban, Teaneckben telepedett le – egy olyan kulturálisan sokszínű közegben, amely később Silvestri zenei világát is formálta. 

Alan Silvestri 1950-ben született, és autodidakta módon tanult meg zenélni a szomszédjukban lakó kubaiaktól, akik családi zenekarukba is bevonták őt. Klubokban léptek fel, így Silvestri már általános iskolás korára megismerte az éjszakai életet New Yorkban. Húszéves volt, amikor Los Angelesbe költözött, hogy zeneszerzővé válhasson.

„1970-ben teljesen nincstelenül érkeztem Hollywoodba… Nem voltak céljaim vagy terveim. Még moziba sem jártam, és semmit sem tudtam a zeneszerzőkről vagy a komponálásról” – mondta.

Kaliforniában először alkalmi stúdiógitárosként dolgozott, majd részt vett a korabeli diszkókirálynőként ismert Donna Summer egyik albumának rögzítésében. Filmes pályája egy kis költségvetésű produkcióval indult: a The Doberman Gang hat bankrabló kutyáról szólt. Silvestri annak ellenére vállalta el a munkát, hogy korábban még soha nem írt filmzenét. Az első feladat előtt külön könyvet vásárolt a filmzeneírásról, hogy felmérje, mire vállalkozik. A feladatot jól teljesítette, de az igazi áttörés még váratott magára.

Hollywoodi sikerfilmek egymás után

Amikor 1978-ban hawaii nászútjáról hazatért feleségével, Sandrával, egy üzenet várta az MGM filmstúdió zenei részlegének vezetőjétől. A két kaliforniai autópálya-rendőrről szóló, CHiPs című sorozat második évadába kerestek zeneszerzőt. Silvestri az első epizódot diszkóritmusra komponálta, elektromos dobokat és japán szintetizátorokat használt benne. 

A sorozat hatalmas siker lett, őt pedig négy évre leszerződtették. 

Hamarosan egy kollégája bemutatta őt Robert Zemeckis rendezőnek, aki A smaragd románca című filmhez keresett zeneszerzőt. Silvestri egy háromperces dobgépes részletet készített egy dzsungeles menekülésjelenethez. Néhány nappal később a főszereplő, Michael Douglas hívta fel, hogy megkapta a munkát. Az azóta eltelt több mint negyven évben Zemeckissel állandó alkotótársakká váltak. 

Vissza a jövőbe, Forrest Gump és Bosszúállók
A filmzeneszerző, karmester és zenei producer pályafutása során két Grammy-díjat és két Primetime Emmy-díjat nyert. Alan Silvestri több mint száz hollywoodi filmhez írt zenét, köztük a Forrest Gumphoz és a Vissza a jövőbe mindhárom részéhez. Négy Marvel-filmnek (Amerika Kapitány: Az első bosszúálló, Bosszúállók, Bosszúállók: Végtelen háború és Bosszúállók: Végjáték) is ő volt a zeneszerzője. De romantikus alkotások, például az Álmomban már láttalak vagy a Szerelem a végzeten dallamaiért is ő felelt. A Több mint testőr, a Tom Hanks főszereplésével készült Számkivetettés a Polar Expressz animációs film zenéi mind-mind Grammy-díjat nyertek. Kétszer jelölték Oscar-díjra, először 1994-ben a Forrest Gump zenéjért, illetve tíz évvel később a Polar Expresszért, de az aranyszobrot eddig egyszer sem tudta hazavinni. 

„Egy ponton túl az ember már az egész pályáját egyetlen életműként látja. Önálló életre kel, és már nem igazán te magad vagy” – fogalmazott a sokszorosan díjazott alkotó. 

A birtok, ahol a legendás filmzenék születtek

A Silvestri házaspár az 1980-as évek végén már elvágyódott Hollywoodból, és miután beleszerettek a térségbe, úgy döntöttek, hogy akkor ötéves kislányukkal a fehér homokkal és cédrusokkal szegélyezett kaliforniai partvidéki városba, Carmelbe költöznek, ahol szőlőtermesztésbe fogtak. 

„Teljesen lenyűgözött minket, mennyire gyönyörű volt – a levegő, az óceán, a vad természet, minden” – meséli a zeneszerző felesége, Sandra. Bár inspirálta őket a mesés környezet, a házaspár tartott attól, hogy Hollywoodtól távol Silvestri karrierje megtorpanhat. De félelmeik alaptalannak bizonyultak. „Az első megerősítés akkor jött, amikor A mélység titka zenéjét írtam a házban.” 

„Amikor megláttuk, hogy James Cameron rendező behajt az autójával, hajlandó idejönni, tudtuk: rendben lesz a dolog, talán működni fog” – emlékszik vissza a művész.  

A monumentális ingatlanegyüttest teljesen felújították. A főépület több mint 5600 négyzetméter, az óriási nappaliban egy Steinway zongora áll. A zenekari felvételek kivételével az utóbbi évtizedekben minden hang itt született, amit a híres zeneszerző komponált. A birtokhoz tartozik egy vendégház is, Alan ott írta meg többek közt az Éjszaka a múzeumban filmzenéjét és a Forrest Gump dallamait is.

Televíziós sorozatokhoz is komponált zenét, illetve 2014-ben ő szerezte a díjnyertes tudományos dokumentumsorozat, a Kozmosz: Történetek a világegyetemről muzsikáját. Emellett Glen Ballarddal közösen új dalokat írt a Pinokkió élőszereplős filmadaptációjához

Évtizedeken át éltek a festői környezetben, ahol három, ma már felnőtt gyermeküket, egy lányukat és két fiukat nevelték. A birtokon több generáció élt együtt, ugyanis a zeneszerző szülei életük utolsó évtizedeit szintén az óceán-parti városkában töltötték a családdal. A legutolsó hírek viszont arról szóltak, hogy árulják a birtokot, a helyet, ahol oly sok legendás filmzene készült a filmkedvelő közönség számára.