„Egyetlen mesterművet alkottam, a Bolérót; sajnos ebben nincs zene” – Így született a világ egyik leghíresebb zeneműve

Zongorista, zeneszerző, karmester

„A keze nem a billentyűk fölött volt, hanem kicsivel alattuk. (...) Ez azt jelentette, hogy a műveiben nincsenek oktávmenetek. Viszont hatalmas hüvelykujjának kiváló hasznát vette, amely (...) szinte akkora volt, mint a mutatóujja. Sokszor előfordul nála, hogy a hüvelykujj valami dallamot játszik, miközben a kéz többi ujja kíséri azt” – így írta le Manuel Rosenthal, a zeneszerző barátja, milyen zongorista volt Ravel. 

Maurice Ravel 1875. március 7-én született a dél-franciaországi Ciboure-ban. Alig volt pár hónapos, amikor a Ravel család a Pireneusok lábánál található faluból Párizsba költözött, így ő már a francia fővárosban nőtt fel. Hétévesen kezdett zongorázni, első művét 12 évesen komponálta Változatok egy Schumann-dalra címmel, és csakhamar a párizsi Konzervatórium hallgatója lett. Többször próbálkozott a fiatal francia zeneszerzők nagy álma, a Római díj elnyerésével, de azt a bizottság minden alkalommal másnak ítélte annak ellenére, hogy ebben az időszakban Ravel már ismert és elismert zeneszerző volt. 

Amikor elmúlt 30 éves, eltiltották a további jelentkezéstől, ennek hatására sértett büszkeségében magányossá és visszahúzódóvá vált, hiába állt mellette közönsége szeretete és elismerése. 

Korán kialakult sajátos stílusa, amit később egyesek Debussy plagizálásának tartottak, pedig eredeti jellegzetességei már akkor kialakultak, amikor Ravel még nem ismerte Debussy zenéjét. Valószínűleg kölcsönösen hatottak egymásra. 

Magyar művészekkel is koncertezett
Karmesterként is ismertté vált, ehhez hozzájárultak nagyobb utazásai. Hollandiától Svédországig, Nagy-Britanniától az Egyesült Államokig mindenütt örömmel fogadták. 1928-as észak-amerikai turnéja során Hegedű-zongora szonátáját Szigeti József magyar hegedűművésszel együtt adták elő. Vonósnégyesét pedig az a Hart House Vonósnégyes mutatta be, amelynek alapítója Kresz Géza hegedűművész (az ismert orvos, Kresz Géza fia) volt.

„Egyetlen más kortárs zeneszerzőt sem ismerek Európában Ravelen kívül, aki úgy tud állandóan változni, hogy közben semmi jelét nem mutatja alkotói válságnak” – írta róla egy korabeli francia zenei lap.

1928-ban kezdett hozzá ahhoz a műhöz, amely máig a legnépszerűbb alkotása. Ez lett a Boléro, amely eredetileg egyfelvonásos balett. A mű a dinamikus 3/4-es spanyol táncról kapta a nevét (amely később a kubai bolero-son táncot ihlette), bár a Boléro egy kicsit lassabb. A zene szokatlan abban a tekintetben, hogy szinte végig egyetlen C-dúr-téma ismétlődik benne. 

A Coco Chanel rendezőjének új filmje

Ebbe a korszakba, az 1920-as évek Párizsába kalauzolja el a nézőt Anne Fontaine Bolero című filmje, amely április 18-tól látható a mozikban. A francia életrajzi dráma bemutatja, hogyan született a világ legtöbbet játszott zeneműve. Az orosz származású balerina, a legendás Ida Rubinstein társulata botrányos, határokat feszegető előadásokkal borzolja a polgárság kedélyeit. Rubinstein következő előadása bemutatására készül, és Maurice Ravelt bízza meg azzal, hogy kísérőzenét komponáljon hozzá. 

Egy spanyolos művet kért a zeneszerzőtől, és Ravel először Albéniz Ibériáját akarta meghangszerelni, de gondok akadtak a szerzői jogokkal, ezért új művet írt. A Boléro egyetlen dallam, amelyet a zenekar tizenhat percen át ismétel, és csupán a hangszerelés változik. 

„Ez őrült!” – kiáltott fel egy nő az 1928-as párizsi bemutatón az Operában. „Akkor megértette a darabot” – felelte Ravel.

Anne Fontaine neve onnan lehet ismerős, hogy ő jegyzi rendezőként a 2009-es, Audrey Tautou főszereplésével készült Coco Chanel című életrajzi drámát is. Ebben az új filmjében a zongorista-karmestert Raphaël Personnaz francia színész formálja meg, míg Ida Rubinstein szerepében Jeanne Balibar látható. Ravel különös személyiségét élete fontos nőalakjain keresztül mutatja be, miközben láthatjuk azt a hosszú folyamatot, hogyan is született meg a Boléro. A 120 perces életrajzi film érinti ugyan, de részletesen nem mesél Ravel betegségéről, ami miatt rövid idő alatt leépült, és már képtelen volt komponálni.

Kép

Raphaël Personnaz mint Ravel a „Bolero” című filmben

„Az opera itt van a fejemben, hallom, de soha nem fogom megírni”

A világ egyik legismertebb zeneműve szerzőjének agya és hangja fokozatosan elnémult. Élete utolsó éveiben ugyanis demenciával küzdött, amely afáziát (beszédzavar), apraxiát (mozgászavar), agráfiát (írási képtelenség) és amusiát (zene felismerésének és létrehozásának képtelensége) okozott nála. 

Még csak 52 éves volt, amikor tünetei először feltűntek a környezetének. Barátai észrevették, hogy gondja van az írással, és beszéd közben sem találja a megfelelő szavakat. „Egy európai koncertkörúton a maestro elvesztette a táskáját, az óráját, mind az ő, mind az én vonatjegyemet; zsebébe rejtette a leveleit, sőt még az enyémet is” – így emlékezett vissza Marguerite Long francia zongorista, aki elkísérte turnéjára. 

Ravel 1932-ben autóbalesetet szenvedett Párizsban, röviddel ezután egészsége tovább romlott. Már nem volt képes saját zenét írni. 

„Soha nem fogom megírni a Jeanne d'Arc-omat; ez az opera itt van a fejemben, hallom, de soha nem fogom megírni.” 

„Vége van, soha többé nem tudok már zenét írni” – mondta egy barátjának egy tervezett operájáról.

Egy Saint Jean de Luz-i nyaralás során derült ki, amikor barátainak kellett kihozniuk a tengerből, hogy már az úszótudása is a múlté. Colette francia író szavaival élve: „már nem próbált beszélni, amikor közöttünk ült, olyan ember benyomását keltette, mint akit a szétesés veszélye fenyeget”. 1933 novemberében lépett fel utoljára színpadon a közönség előtt. 

Kép

Képkocka a „Bolero” című filmből

Tizenöt percenként felcsendül valahol

Állapota drasztikusan romlott, így abban a reményben, hogy megtalálják betegsége okát, az orvosok agyműtétet javasoltak. Ezt Európa akkori egyik legkiválóbb idegsebésze végezte, de nem talált sorvadásra, daganatra vagy vérömlenyre utaló bizonyítékot, ami megmagyarázhatta volna az állapotot. A műtét után Ravel kómába esett, és kilenc nappal később, 1937 decemberében, 62 évesen meghalt.

Egyes zenetudósok úgy vélik, hogy Ravel utolsó művein, különösen a Bolérón érződik, hogy a zeneszerző neurológiai betegséggel küzdött; az állandó ismétlések is ezt mutatják. Egy kutatás szerint a károsodott bal agyféltekéje helyett a jobb oldali erősebb működése figyelhető meg ezekben az alkotásokban. 

Boléro a jégen

A Bolérónak számtalan feldolgozása született az elmúlt közel egy évszázadban. A szarajevói téli olimpián 1984-ben Jayne Torvill és Christopher Dean brit jégtáncospárosnak világsikert hozott: a Boléróra táncolt kűrjükre maximális pontszámot kaptak, és olimpiai bajnokok lettek. Szereplésüket 24 millióan követték a televízióban csak az Egyesült Királyságból, ezzel az ország történetének egyik legnézettebb műsora lett. 

A zseniális zeneszerzői ötlet ellenére (vagy épp ezért) Ravel önironikusan így fogalmazott: 

„Csupán egyetlen mesterművet alkottam, a Bolérót; sajnos ebben nincs zene.”  

Saját szavai szerint ez csak „tizenhat percnyi zenemű zene nélkül”. Akár igaza volt Ravelnek, akár nem, a Boléro világsiker lett, jellegzetes dallama tizenöt percenként felcsendül valahol a világon. 

Források: 
Fidelio; Arquivos de neuro psiquiatria; filharmonia.com, Fidelio; Wikipedia; worldhistory.org