Akikből nem sikerült kiölni mindazt, ami szép, ami szent, ami jó – Gondolatok a Magyar Passió elé

Az 1950-ben játszódó történet Leopold atya szerzetestársaival együtt folytatott küzdelmét meséli el – a küzdelmét azért, hogy a háború után újjáéledő országban a ferences rendet ismét felvirágoztassák. A kommunista hatalom azonban a főhőst koholt vádak alapján letartóztatja, kínvallatásnak veti alá. Volt diákját, Keller főhadnagyot bízzák meg a beismerő vallomás kicsikarásával, de az atya kitartása mindent megváltoztat. Eperjes Károly úgy tudja, a történetből iskolai tananyag is lehet, a filmet Szabó István és Koltai Lajos filmes legendák már látták és méltatták. A püspöki kar tagjai lehajtott fejjel nézték, főleg az embert próbáló utolsó negyedórát. „Pedig direkt nem forgattunk le olyan durva jeleneteket, ahogy a valóságban Mindszenty bíborost helybenhagyták a börtönben vagy az apácákat bántották, nem pszicho-thriller volt a cél. »Krisztus inge« munkacímmel kezdtük, a külföldi fesztiválokon »Mercy«, azaz Irgalom címmel fut majd. A nevem révén hátha olyanokat is érdekelni fog, hogy »mit csinált a Szamóca«, akiket a hősies papok helytállása nem vinne be a moziba” – véli a színész-rendező.

Állam egyenlő egyház?

„Ma is hallani olyan gondolatokat, hogy a kommunista rendszerben lelkiismereti és vallásszabadság volt” – kezdi egy megdöbbentő állítással Borvendég Zsuzsanna. „Ez értelmezhetetlen kijelentés, hiszen a kommunizmus egyeduralomra tört, nemcsak politikai-gazdasági rendszer volt, hanem egy fanatikus ideológia, egy kártékony fajta »vallás«. Az emberek mindennapjait akarta felügyelni, uralni a szellemüket.

A szocializmus nem puszta államberendezkedés volt, hanem egy intoleráns »egyház«. Ha pedig az állam maga az egyház, akkor evidens, hogy minden más egyházat üldöz. Ezért volt a rendszer természetes velejárója 1989-ig az egyházüldözés, dacára a kádári puha diktatúrának.”

A történész sorolja a földek, (egyházi) iskolák, szociális intézmények, kórházak államosítását, a hittanoktatás megszüntetését, Mindszenty letartóztatását és a szerzetesrendek 1950-es betiltását. Több mint 11 ezer szerzetes került akkor – egzisztenciáját elveszítve – például internálótáborokba. Élettörténetük szerint azonban, amely hamarosan a vásznon is megjelenik, még a legborzasztóbb élethelyzetekben is velük volt az isteni kegyelem. Úgy is, hogy az ifjúságot minden létező eszközzel igyekeztek elszakítani az egyháztól, még kiskorú keresztény fiatalokat is elvittek a Gulagra (vagy éppen besorozták őket az ÁVH-ba). Volt, akit – például Sándor István szalézi testvért – kivégeztek. Sok emberben mégis megmaradt a hit, noha a rendszernek nem volt elég a szavazatuk, a lelküket is akarta. Kádár „kiegyezése” a társadalommal nem volt kiegyezés, mert ahhoz két fél kellett volna.

Feszület és imakönyv

„Amikor bevittek katonának, a bátyámtól megkérdeztem, mi vezényeljen – meséli Kerényi Lajos piarista szerzetes. – Azt mondta, nyissam ki az imakönyvet, rámutatott találomra egy sorra, hogy olvassam fel. Annyi állt ott: »Légy óvatos!«. Majd orosz fogságba estem, ám a kegyelem valóban megtalált, hiába mondták, hogy »Kerényi, te már nem vagy Kerényi, te 93-as szám vagy!«. Ez volt a cél, megfosztani minket az identitásunktól. Kiölni belőlünk mindent, ami szép, ami szent, ami jó. Ami természetfeletti. De a Jóistennel nem lehet versenyre kelni! Mindig nálam volt egy feszület és egy imakönyv. Ha ki kellett rakni, hogy elvegyék, akkor is visszaloptam, zsebre tettem. Amikor láncom már nem volt, a feszület akkor is a nyakamban lógott egy cérnán.

Az Isten az embert a saját képére teremtette, ezáltal Ő minden emberben ott van, csak kellenek motívumok, amelyek előhívják.

Amikor az imakönyvvel a kezemben sétáltam fel-alá a barakkban imádkozva, egy mogorva őr rám kiabált: »Mit csinálsz?! Mi van a kezedben, add ide!« Mondom, imakönyv, imádkozom. Erre megdöbbenve körülnézett, majd hozzám hajolt és odasúgta: »Én is szoktam. Csináld csak!«.” A 94 éves atya 75 éve lépett be a piarista rendbe, a hazatérése után papként a haldoklókat látogatta az onkológián. Olti Vilmos vérbíró is neki gyónt meg a halála előtt – „boldogtalan öregemberként, aki nagy bűnök terhe alatt feküdt. De láttam, hogy őszintén megbánta, amit tett, hát feloldoztam” – emlékezik az atya.

Kép

Magyar Passió - Kép: Szabó Adrienn

Borzalmak helyett örömhír

„Akkor érkezett a meghívatásom a filmhez, amikor éppen Szent Ferenc életéről olvastam” – ezek már Bucz Magornak, a Magyar Passió zeneszerzőjének a szavai. „Nem is volt kérdés, hogy vállalom-e! 1942-es születésű édesapámtól sokat hallottam a 20. század magyar sorstragédiáiról. Sosem értettem, hogy a magyar művészvilág miért süket a személyes történetekre. Miért nem segíti a művészet eszközeivel a mélyebb megértésben azokat, akik mindezt átélték, a tudomásszerzésben pedig azokat, akik nem élték át? Számomra példaértékű a Katyn című film lengyel zeneszerzőjének, Krzysztof Pendereckinek az attitűdje, aki a műveiben megemlékezett a lengyel nép 20. századi fájdalmairól, sőt amikor nálunk járt, éppen az 1956-os forradalomról írt. Az a műve sajnos már nem készülhetett el, de gondoltam, majd én magyarként nekiülök egy hasonlónak. Meg is született egy kamaradarabom.

Penderecki egyik koncertje után beszélgettünk, a hivatásomhoz egy nagyon fontos szakmai tanácsot adott: legyenek gyümölcsfáim. Mert azok között sétálva gondolkodik a legtöbbet az ember arról, mit jelent teremni és teremteni.

Ezen szemléletmód jegyében vallom, hogy ha már Istentől megkaptuk az alkotás kiváltságát, a minimum az, hogy neki is ajánljuk vissza a műveinket.

Így aztán nagy megtiszteltetésként érte a 27 éves művészt, hogy a Magyar Passióban is közreműködhetett. Mint mondta, a filmben megjelennek olyan zenék, amelyek az adott korszakot hivatottak plasztikusabbá tenni, amelyek a rádióból vagy bakelitlemezről is szólhattak akkoriban. Az eredeti zenék pedig, amelyeket ő komponált, az egyházi zene középkori mestereitől is merítenek, gregoriánt is hordoznak. A szerző szerint ez a rejtett hatás talán egy kicsit „meg is szenteli” ezeket a muzsikákat. „A folyamatba a forgatókönyv véglegesítésekor kerültem bele, ami nagyon inspirált – idézi fel. „Éreztem, a művésztársak számítanak rá, hogy bizonyos dramaturgiai feladatokat a zeném segít megoldani. A filmzene nem a történet borzalmaira helyezi a hangsúlyt, hanem a bűnbocsánat, a megváltás örömére, a film ezen üzenetét erősíti fel. Az egyik első kórusdarabom az Assisi Szent Ferencnek tulajdonított »Uram, tégy engem a te békéd eszközévé« imából íródott, és a keresztelő atyám jelmondata is ez volt. A film is ezt sugározza számomra: Leopold az Úr békéjének eszköze.”