„A »sebzett gyermekünk« a házasságban tud gyógyulni” – Interjú Theisz Gáborral és Theisz Dórával

Több mint húsz év ismeretség, 15 év házasság és két gyerek után is azt mondják, még csak az útjuk elején járnak, hiszen folyamatosan tanulják saját magukat és a kapcsolatukat is. Theisz Dóra pszichológussal és férjével, Theisz Gábor mérnök-vállalkozóval bátor döntésekről, minták felülírásáról és arról is beszélgettünk, miért fontos egy segítő szakembernek legalább annyi időt tölteni az „öröm-oldalon”, mint a „fájdalom-oldalon”.

Kép: Páczai Tamás

– Régóta ismeritek egymást. Mesélnétek a találkozásotokról? 

Gábor: Hat év van köztünk, amikor Dórit megismertem, ő 14 éves volt. Egy ifi bibliakört vezettem akkoriban, amibe ő becsatlakozott. Ő akkor egy kislány volt még, egy a többiek közül. Gyerekként tekintettem rá. Eleinte nem találtunk különösebb kapcsolódási pontot, négy-öt év ismeretség után jött ebben a fordulat. Dóri az érettségije évében egy kis ideig távol maradt a gyülekezettől. Dániából, egy keresztény táborból már egy kész nő jött vissza, amit nem tudtam nem észrevenni. Ráadásul egy nagyon vidám, humoros lányról beszélünk, aki korábban is az volt, de akkor még inkább magára talált. Három év udvarlás után pedig feleségül vettem. 

Dóra: Emlékszem a pillanatra, amikor beléptem a gyülekezetbe, és megláttam Gábort. Egy veszkócsizmás, gitáros fiú, aki nagyon menőnek számított az ifiben.

A hangja különösen megragadott. Bennem első látásra volt egy plátói vonzalom iránta, később aztán ez egy kölcsönös, nagy szerelemmé formálódott. 

– Mi játszott szerepet abban, hogy fiatalon el tudtatok köteleződni egymás mellett? 

Dóra: Nálam az elsöprő szerelem és a naivitás erősebb volt a dilemmáknál. Aztán ezen a kapcsolaton és persze magunkon is sokat kellett dolgozni, hogy együtt is tudjunk maradni. Azzal a gondolkodással és érettséggel, amivel belementünk a házasságba, sok ponton kinyírhattuk volna egymást lelki síkon. 
Gábor: Azt látni kell, hogy egy házasságban a nüanszok felerősödnek, a legapróbb dolgon össze lehet veszni a másikkal. Viszont nagyon fontos, hogy a szerelem mellett a hasonló értékrend is adva volt nálunk, bár én református vagyok, ő katolikus háttérrel rendelkezik. A legfőbb – hitbeli, erkölcsi, életvitelbeli és nevelésbeli – kérdésekben alapvetően megegyezünk. Rengeteget beszélgettünk az udvarlási szakaszban, így ezek mind a felszínre tudtak kerülni, persze még csak elméleti szinten. 

Dóra: Igen, ez nagyon fontos alap, hogy mi szeretünk beszélgetni. Az ifi közegünk is arra szocializált, hogy az együttgondolkodás, a véleménycsere, de a szabadidő közös eltöltése is milyen lényeges értékei egy kapcsolatnak.

Ugyanakkor rájöttünk arra, hogy a különbözőségeink, az érzékenységeink is mennyire fontosak. Alapvető azt tudatosítani, hogy az az aprónak látszó dolog miért érint ennyire rosszul, mi ennek a gyerekkori gyökere. Ha rálátunk ezekre, a „sebzett gyermekünk” a házasságban nagyon szépen tud gyógyulni.

– A gyermekek érkezése milyen változást hozott a mindennapjaitokba? 

Dóra: Két év házasság után érkezett Levi, utolsóéves egyetemista voltam ekkor, magamra kötve vittem be őt az egyetemre, két szoptatás között mentem be vizsgázni… 
Gábor: Dóri nagyon bevállalós, a jogosítvány gyakorlati vizsgáját Levi születése előtt egy héttel abszolválta, amit miután megszületett a fiunk, rögtön tudott is használni. 
Dóra: Visszagondolva azért kicsit meredek ez az ifjúkori bátorság, vakmerőség – de megcsináltuk! 
Gábor: Szerettünk volna gyereket – én ekkor már 30 éves voltam. Édesapám már 47 éves volt, amikor én születtem, szerettem volna, ha én korban közelebb állok a gyermekeimhez: éppen elég az az egygenerációnyi különbség. 

Kép
„A »sebzett gyermekünk« a házasságban tud gyógyulni” – Interjú Theisz Gáborral és Theisz Dórával

Kép: Páczai Tamás

Dóra: A szülőség számunkra már egy természetes állapot, most a kamaszkor, ami kihívás elé állít minket. Azért ha visszaemlékszem, eleinte sokkoló volt az az intenzív szolgálat, amit egy kisbaba igényel: el kellett siratni az előző életem, de most már abba nehéz belegondolni, milyen lenne, ha nem volnának ők. A második fiunk, Gergő két évvel később érkezett, ebben az időszakban zajlott a fészekrakás is. Tényleg a semmiről indultunk, és bátran beleálltunk az életbe. 
Gábor: 2006 februárjában született Levi, én ősszel vállalkozóvá avanzsáltam. Pont Dórinak az egyik legkeményebb időszakában nagyon sokat dolgoztam. Sodort az ár, férjként talán kevésbé tudtam helytállni, apaként viszont nagyon tudatos voltam. Levi otthon született, így már az első pillanattól tudtam hozzá kapcsolódni, és a mai napig nagyon jó a kapcsolatunk. Gergő is hamar került a kezembe a kórházi szülés ellenére. 

– Bár már több mint 15 éve vagytok házasok, Dóra egy interjúban úgy fogalmazott, hogy még mindig csak az elején jártok a házasságnak. 

Gábor: Tíz évvel ezelőtt, amikor a gyerekek már kicsit nagyobbak lettek, kezdtünk el tudatosan egymásra figyelni Dórival.

Megbeszéltük, hogy bár nagyon fontos számunkra, nem az az életünk értelme, hogy van gyerekünk, hiszen mi egymásnak fogadtunk örök hűséget.

A fordulópontot ebben egy párkapcsolati előadás jelentette, Dóri vett rá, hogy elmenjünk. Ennek hatására kezdtünk el dolgozni a házasságunkon, megállapodni dolgokban – például, hogy a gyerekek előtt mindig egységes álláspontot képviselünk –, ami nem mindig sikerült, de elindult valami. 
Dóra: Igen, a házasságunknak egy mély krízise volt a kisgyerekes időszak, a vállalkozás beindítása, de ebből tudtunk építkezni, tudatosan keresni kezdtük azokat a tréningeket, lehetőségeket, amelynek hatására fejlődhetünk. Ekkor jött az életünkbe a közös hegymászás, természetjárás, sport is. Ez olyan idő számunkra, amikor férfiként és nőként lehetünk együtt. 
Gábor: Nagyon szeretem, amikor csak ketten megyünk sétálni vagy túrázni az erdőbe, ilyenkor olyan, mintha a 19 éves Dóri lenne ott velem. Nem a gyerekeim anyja, a háziasszony vagy az egyéni vállalkozó. 

– Melyek azok a legmarkánsabb változások, amelyeket magatokon, illetve a másikon tapasztaltatok a házasságotok során? 

Dóra: Sok változást tudnék említeni, de esetemben a legfontosabb talán az, hogy nem véletlenül választottam segítő szakmát. A nagymamám, aki sokat vigyázott ránk gyerekkorunkban, egy időskori szembetegség következtében megvakult, azóta úgy vagyok a világban, hogy másra kell figyelnem. Meg kellett tanulnom önmagamra is hangolódni, kifejezni a szükségleteimet, mert ez a fajta működésmód egy idő után már tarthatatlan, nagyon ki lehet merülni benne. 

Kép
„A »sebzett gyermekünk« a házasságban tud gyógyulni” – Interjú Theisz Gáborral és Theisz Dórával

Kép: Páczai Tamás

Gábor: Mikor megházasodtunk, megkérdezte Dóri, mikor kelek másnap reggel. Eleinte nem értettem, ez miért olyan lényeges. Végül kiderült, ő úgy gondolta, neki is fel kell kelnie, hogy nekem reggelit készítsen, bármilyen korán is indulok el hazulról. Én ilyet soha nem mondtam neki. Érdekes, hogy az udvarlási időszakban gyakorlatiasabb dolgokról nem beszéltünk, hogy például amikor felébredünk házasként, hogyan kezdjük a reggelt. Ebben és még nagyon sok minden másban ő az én igényem nézte, kimondatlanul is, még ha meg is szakadt benne. 

Dóra: A férfiak 80%–a elkerülő a konfliktusokban, míg a nő megy, és üldöz. Ez nálunk is így volt, de már sokkal rugalmasabbak vagyunk ebben,

Gábor sem menekül már el, hanem beleáll, kibírja. Nekem is meg kellett tanulnom nem olyan intenzíven elüldözni őt, amikor valamilyen feszültségbe kerülök. Most is vannak konfliktusaink, de sokkal gyorsabban túl vagyunk rajta, nem lesz egy hét harag, hanem akár percekre le tudjuk ezt rövidíteni, és nem vagyunk romokban, amikor jövünk ki belőle. 

– Dóra, te a munkád során számos nehéz helyzetben lévő emberrel kerülsz kapcsolatba. Van-e rituáléd arra, hogyan teszed le a terheket, hogyan „változol át” a pszichológusból magánemberré? 

Dóra: Rendszeresen szakítok erre időt, hiszen az esetek nagy többségében mély fájdalomban, krízisben vagyok együtt a klienseimmel, könnyen búskomorrá válhatnék. Legalább annyi órát kell az „öröm-oldalon” lennem, mint amennyit a „fájdalom-oldalon”. Mielőtt vagy miután a klienseimmel vagyok, például kimegyek a Pilisbe töltődni. Azt is szeretem, hogy a rendelő és az otthonunk között van egy félórás út az „átzsilipelésre”. A szupervízió is fontos eszköz ebben, de a család, a két kamaszgyerek is segít kirántani a pszichológus-valóságból. Most például evezni fogunk menni a Dunára. 

– Hogyan tud segíteni a házastárs ennek a tehernek a hordozásában? 

Dóra: Eszembe jut egy eset, amikor mentőt kellett hívnom az egyik kliensemhez, utána például rögtön felhívtam Gábort, hogy megosszam vele, milyen nehéz helyzetbe kerültem.

Nagyon fontos, hogy meg tudjam fogalmazni, mit szeretnék, hiszen azt tanultam meg, hogy a férfiak a konkrét cselekvésbe ágyazott kéréseket értik.

Ha nekem az segít megnyugodnom, hogy simogatja a hátam, vagy vacsorával vár haza, akkor erre kell megkérnem. Egyébként szívesen tesz nekem szívességeket. 

– Milyen áldásai, esetleg árnyoldalai vannak annak, ha pszichológus az ember felesége? 

Gábor: Régebben éreztem úgy, hogy például gyermeknevelési vitákban hátrányból indultam, de most már egyenlő felekként tudjuk megbeszélni a problémás kérdéseket. Büszkeséggel tölt el, hogy végigkövethettem a feleségem karrierjét attól a ponttól, hogy jelentkezett az egyetemre, az állami munkahelyeken át addig, hogy most már be van telve a naptárja, keresett szakember. Úgy érzem, nem használja azt ellenem, hogy ő pszichológus, kiegészítjük egymást. Én műszaki szakemberként például sokkal gyakorlatiasabb vagyok, ezekben tudok neki segíteni. 
Dóra: Igen, én a mérnöki precizitást, a szervezőkészséget tanulom tőle. Gábor a földön tart, így nem veszek el a kreativitásban, az ideákban, hanem a megszületett gondolatok testet is tudnak ölteni.

Ez a cikk a Képmás magazinban jelent meg. A lapra előfizethet itt>>

Kérjük, támogasson, hogy otthonába vihessük az értéket!

A Képmás magyar magazin és vállalkozás, nincs mögötte nagy, külföldi médiabirodalom. Csupa családos, értékes és jó ember, akiknek nem csak munkahelye, szívügye is a Képmás. Fontosnak tartjuk, hogy a kepmas.hu által közvetített értékek továbbra is ingyenesen juthassanak el minden olvasóhoz. Kérjük, ha örömmel olvassa cikkeinket, hallgatja és nézi felvételeinket, támogassa Ön is a kepmas.hu-t!

Támogatom a kepmas.hu-t>>

Ez is érdekelheti