Gazdasági növekedés mindenáron? Az ökonomizmus mint vallás

„Egy másik meg cédrusfát vág ki, vagy ciprust és tölgyet vesz elő, amelyet az erdő fái közül választott magának. Vagy pedig fenyőfát ültet. Ezt az eső fölneveli, hogy az embernek legyen tüzelője. Vesz belőle, hogy melegedjék mellette vagy, hogy a tüzénél kenyeret süssön magának. Aztán istent is alkot belőle és imádja; bálványt csinál és leborul előtte.… Aztán meghajlik előtte, leborul, és így fohászkodik hozzá: »Segíts rajtam, mert te vagy az én istenem!«” Iz 44,14–18

Ökonomizmusról akkor beszélünk, ha a gazdaságosságra, hatékonyságra, versenyképességre való törekvés már nem az emberi haladást szolgálja, hanem öncélként jelenik meg. Az ökonomizmus gazdaságossági mánia, amely a nyereségmaximalizálást olyan területeken is alkalmazhatónak tartja, ahol annak semmi keresnivalója.

A közgazdaságtan épülete sokak szerint inkább hasonlít templomra, ahol vallást gyakorolnak, mint az emberek javát szolgáló lakóépületre, vagy a tudományos munkának fizikai és szellemi teret adó egyetemre. Polányi Károly a Nagy átalakulás című művében (1944) kimutatta, hogy a piac csak az elmúlt két évszázadban emelkedett az egyéb istenségek és szellemek fölé, s lett Harvey Cox szavaival élve „napjaink Első Oka”. (Harvey Cox az USA egyik vezető teológusa, a Harvard Divinity School kutatóprofesszora, több mint egy tucat könyv szerzője. Itt egyik frappáns cikkét vesszük alapul az ökonomizmus vallásának megértéséhez.)

Hozzátehetjük, hogy ha valaki két vallásban is hisz (pl. ökonomizmus és kereszténység), akkor illendő lenne összemérnie a két hitrendszert, megvizsgálni az összeegyeztethetetlen elemeket, és tudatosan dönteni az egyik mellett.

A közgazdaságtan (ökonómia) eredetileg mind a latinban, mind az ógörögben a háztartás javaival való észszerű gazdálkodást jelentette. Az utóbbi kb. 230 évben tudománnyá, később ideológiává és paradigmává, napjainkra pedig egyfajta kvázivallásos hitté merevedett, amelynek „szentháromsága” a növekedés-versenyképesség-hatékonyság.

Ez persze elég sommás kijelentés, ezért a továbbiakban, amikor gazdaságosság-vallásról beszélek, ez alatt az ökonomizmus túlzó és abszolutizáló vonulatát értem, megkülönböztetve a keretein belül maradó tudományra alkalmazott ökonómia kifejezéstől.

John B. Cobb teljesen azonos következtetésre jut. Szerinte kimondható, hogy a XX. század népeket egyesítő nagy vallása, az ökonomizmus a gazdasági növekedésben való feltétlen hit. Ennek istene a gazdasági növekedés, legfontosabb szertartása a fogyasztás, teológusai pedig egyetemeinken tanító közgazdászok.

Valószínűleg az „ökonomizmus = vallás” tétel azok közé tartozik, amit sem igazolni, sem cáfolni nem lehet, de hogy sok tudós embernek eszébe jutott, az mindenesetre elgondolkodtató.

Érdekes kulcsfigura az utilitárius vallás történetében Bernard Mandeville (1670–1733) holland születésű orvos és író, aki az 1705-ben írt A méhek meséje c. szatírájával vált nevezetessé, ezt hatását tekintve túlzás nélkül tarthatjuk a haszonökonómia zsoltárának. A már idézett Harvey Cox az új vallás papjait közgazdológusoknak (teológussá vált közgazdászoknak, az eredeti szövegben az econologian-nek nevezi). A közgazdológusok a Piacistent szolgálják, aki láthatatlan, de mindenható, s lassan mindenhová behatol, például olyan, korábban piacmentes területekre is, mint az udvarlás, család, gyereknevelés.

Piacisten ott van mindennapjainkban, s gyakorolja fő hatalmát, az átváltoztatást. Ez persze csak a mi, a hívők érdekében történik.

Csodálatos módon az addig csak adott célra használható jószágok pénzzé válnak, ami korlátlanul átváltható, felhalmozható. Sőt: tétlenségünket kamattal jutalmazza. Harvey Cox gondolatképével a végtelenségig játszhatunk tovább. A bankok ügyfélszolgálati pultjai előtt alázatosan várakozók erősen emlékeztetnek a gyóntatószék előtt sorban állókra, a különbség pusztán annyi, hogy ők feloldozás helyett hitelre vagy éppen hitelkönnyítésre áhítoznak.

Az ökonomizmus bírálóira nem figyelt oda a világ, s a legtöbb állam ma is a keynes-i recept alapján próbálja leküzdeni a gazdasági világválságot: a fogyasztás bővítésével, még több növekedéssel. Ezt a receptúrát felfoghatjuk a főáramú közgazdaságtan, a haszonökonómia tízparancsolatának is. A bibliai Tízparancsolatot Jézus Krisztus tetőzte be egyetlen szuperparanccsal, ami nemhogy nem érvényteleníti a tízet, hanem felülírja, tökéletesíti. A szeretetről van szó, nevezetesen a felebarát (bármely embertársunk) szeretetéről, ami nem érzelmekben, hanem tettekben nyilvánul meg.

Piacisten fiának szuperparancsolata a fogyasszatok!

Látszólag ez is megerősítést nyert, hiszen a legutóbbi világválságból állami fogyasztásösztönzéssel tudtunk kilábalni Keynes próféciái alapján.

A leírt négy valláskellék mellett összefoglalhatjuk gazdaságvallás „szentháromságát” is: HATÉKONYSÁG – VERSENY(KÉPESSÉG) – NÖVEKEDÉS.

Ha ezt a három kifejezést halljuk, már nem gondolkozunk el, jó-e fokozni őket, s főleg mi az ára a versenyképesebb gazdaságnak (pl. nagyobb hajtás), hatékonyabb működésnek (pl. fokozott munkahatékonyság = több munkanélküli) vagy a profit növekedésének (kisebb gazdasági szereplők, hazai ipar tönkremenetele). A három elemet, ha nem is tudatosan, de hajlamosak vagyunk önmagában való és felsőbb­rendű jónak, vallásos szóhasználatot követve bálványnak tekinteni.

Az ökonomizmus-vallás értelmezésében inkább a középkori társadalmi vagy népi vallásossághoz hasonlít, amely ugyan áthatja a közgondolkodást, ám a kanonizált hittől eltérően nem ad egyértelmű kategóriákat. Tudatosabban megértve mai mítoszainkat, nem keverve Isten „istenségeinkkel”, talán jobban megóvhatjuk emberségünket!

A haszonökonómia tízparancsolata

1. parancs: Az ember önző

Ne érzelgősködj!

Az ember haszonmaximalizáló, önérdekkövető lény, viselkedj hát te is így, s mások ilyen motívumaira építsd viselkedésed!

2. parancs: Költség / haszon

Miért jó ez Nekem?

Mindig mérlegeld a két oldalt! Hiszen racionális lény vagy. Csökkentsd költségeidet, növeld hasznodat! Törekedj a mindig nagyobb profitra!

3. parancs: Munkamegosztás

„Mi mindig eldobjuk a régi ruhákat. Ha megunjuk, el vele, így jutunk csak felfele.”

A munkamegosztás segít, hogy ne csak alapszükségleteinket elégítsük ki, hanem luxusigényeinket is. Márpedig fogyasztani jó.

4. parancs: Verseny

Ha nem taposol, téged taposnak el!

Igyekezz legyőzni versenytársaidat, a versenyképesség fejleszti folyamatosan képességeidet. Így van ez a természetben is.

5. parancs: Erő, nagyság

Aki kimarad, az lemarad!

A természetben a gyorsabban alkalmazkodó nyer. Alkalmazkodj hát te is gyorsan, pörögjél, növekedjél, legyél erős és nyertes. Sikeres!

6. parancs: Határtalan világ

Egy fecske nem csinál nyarat!

A piacoknak nincs határa, globális szinten kell gondolkodni. Egy piaci szereplő túl kicsi ahhoz, hogy kinője a rendszer határait.

7. parancs: Magabiztosság

Aki mer, az nyer!

Légy biztos magadban! A rendszer régóta működik, sokan megjósolták a végét, de még egyiknek sem lett igaza. A szocializmus csúfos kudarcot vallott.

8. parancs: Biztonság

„Mindenki tisztel majd és áld, ha tiszta a vécéd és a fürdőszobád.”

Törekedj a tökéletes biztonságra, semmit ne bízz a véletlenre. Tervezz, ellenőrizz, javíts! Csökkentsd az emberi hibalehetőséget!

9. parancs: Korlátok

Jobb félni, mint megijedni.

Ne szegd meg a törvényeket – ha nem muszáj (ld. 2. parancs) –, ne szennyezd a környezetet, légy etikus. CSR!

10. parancs: Bizalom

„Már egy köbcenti helyrebiccenti.”

A többit bízd a technikára, a piacra, a gazdasági fejlődésre!

(Az idézőjelben szereplő jelmondatok Aldous Huxley /1932/ sci-fi regényéből, A szép, új világból valók.)