Szálljunk ki egymás méhéből! – avagy bolygógyilkosok-e a nagycsaládosok? 1. rész

„Nekem hány gyerekem legyen szerinted?” – a minap ezt a kérdést tette fel nekem egy kíváncsi természetű kislány. Szerintem erre egyetlen jó választ adhat egy kívülálló: amennyit csak szeretnél. Az emberek egy része azonban nem osztja a véleményemet, sokan szeretnek egymás méhén összeveszni: interneten, tévéműsorokban vagy éppen a vasárnapi családlátogatáson, amikor a rokonok mindenkit nyaggatnak gyerekügyben, akinek még nem járt le a biológiai órája.

Nem csoda, hogy a gyermekteleneknek elegük van a vegzálásból. De ugyanígy nem tisztességes bűntudatot kelteni a többgyerekesekben sem azt sugallva, hogy a nagycsaládosok miatt pusztul el a bolygó, nem pedig a kapzsi vállalatok és egy fenntarthatatlan, pazarló gazdasági modell miatt, amelyben élünk.  

Induljunk ki abból, amiben egyetértünk:

A klímavédelem századunk egyik legfontosabb kérdése, a változást már a bőrünkön érezzük, ezért cselekednünk kell.

Létezik egy olyan megközelítése a problémának, amely a nemzetek és a családok szuverenitását nem bolygatja, ellenben azt mondja, hogy a lineáris gazdasági modellt át kell alakítani egy olyan körkörös rendszerré, ahol a növekedés nem a mértéktelen fogyasztáson és pazarláson alapul, az újrahasznosítás pedig megéri.

A népességfogyást sürgető tudósok és újságírók ezzel szemben nem tartják fontosnak a nemzetek szuverenitását, mi több, sokszor egyenesen rasszistának bélyegzik azokat, akik úgy szeretik a nagyvilágot, hogy közben van egy otthonuk benne, ahol ragaszkodnak a hagyományaikhoz. A liberálisok azzal érvelnek, hogy a fogyasztók számát kell drasztikusan lecsökkenteni, hogy a kibocsátás is mérséklődjön. De vajon sikerülne-e egyáltalán a világnépesség megfelelő arányú csökkentése, és ha igen, mennyi idő alatt, és meghozza-e a várt eredményt?

Vajon hallgatnának-e ránk majd azok a népek is, akiknél a legtöbb gyerek születik, vagy csak mi, „tudatos” európaiak leszünk sokkal kevesebben, éppen ott, ahol már most problémát okoz a fogyás?

Fel vannak-e készülve a kormányok egy teljes társadalombiztosítási rendszerátalakításra, ami biztosítja a jólétet az elöregedő társadalmakban?

Mi történik, ha a rohamosan csökkenő őshonos európai népesség által okozott űrt idővel kitöltik majd az idegen kultúrából érkezők, akik kevésbé környezettudatos társadalmakból vándorolnak az öreg kontinensre, és átalakítják a helyi értékrendet?

Ha nem alakítjuk át gyökeresen a rendszert, hanem csak csökkentjük a fogyasztók számát, vajon meddig húzza a bolygó a fogyasztói társadalom púpjával a hátán?

Kép: Pxhere

Ezekre a kérdésekre nagyon nehéz választ adni, a kutatók is csak tudományos jóslatokba bocsátkozhatnak, hiszen a következő száz évben rengeteg olyan tényező torzíthatja a gondosan felvázolt forgatókönyvet, amit senki nem láthat előre. A fellelhető témába vágó írások alapján úgy tűnik, hogy a „kevés gyereket szülj, mentsd meg a bolygót” eszme azon az értéksorrenden alapul, hogy a bolygó állapota sokkal fontosabb, mint a rajta élő nemzetek identitása és szuverenitása, és simán elkönyvelik járulékos veszteségként, ha Európa nagy múltú nemzetei törpenéppé zsugorodnak.

A közelmúltban megjelent írások, amelyek a népességfogyást sürgetik, úgy csinálnak, mintha két választásunk lenne: vagy kevesebbet szülünk, vagy mind elpusztulunk, ahogy az élőhelyünk is. Ez nem igaz, vannak más, hatékonyabb alternatívák is.

Ezeket nem nehezebb elérni, mint az emberiség szaporodását fegyelmezni. De mielőtt rátérnénk a megoldásra, vessünk egy pillantást a problémára.

  A világnépesség termékenységi arányszámai – Forrás: Világbank

A világ népességének alakulása

A legfrissebb CIA World Factbook adatokat és a Világbank információit összevetve az látszik, hogy jelenleg a világ népességének teljes termékenységi arányszáma 2,42. Ez azt jelenti, hogy a Föld népessége továbbra is gyarapodik, de nem olyan drasztikusan, mint azt korábban gondoltuk. A termékenységi ráta csökkenésének mértéke azonban országonként változó és fontos hangsúlyozni, hogy van egy erős határvonal:

Egyáltalán nem mindegy, hogy egy ország termékenységi rátája a megtartás fölé vagy alá csökken, vagyis hogy egy nemzet a térképen marad, vagy fokozatosan eltűnik.

Egy, a népességfogyást méltató cikkben jó példaként említik a 81 millió lakosú Iránt, ahol a ’70-es évektől egy állami program segítségével 12 év alatt 6-ról 1,96-ra csökkent a termékenységi ráta, ami gyakorlatilag egy hajszálnyira van csak a megtartást jelentő 2-től, tehát egyelőre nem kell a perzsáknak tartaniuk attól, hogy a kultúrájuk eltűnik a Föld színéről. Ezzel szemben Magyarországon tényleg a megmaradásunkért küzdünk, a magunk 10 milliós lakosságával és 1,45-ös születési rátájával. De mielőtt szemügyre vennénk az európai adatokat, vessünk egy pillantást a fejlődő országokra.

A fekete afrikaiak nagyon sokan, az európaiak nagyon kevesen vannak

Bár az európaiak nagyon sok mindent tettek le az emberiség jólétének asztalára, ha ránézünk a térképre, láthatjuk, hogy mind az országok mérete, mind a lakosok száma eltörpül az afrikai, ázsiai és amerikai óriások mellett. A termékenységi rátát tekintve Franciaország – a hagyományosan több gyermeket vállaló bevándorlóknak köszönhetően – még felülről súrolja a kettőt (2,06), Portugáliában viszont már 1,39 ez a szám, Németországban pedig hozzánk hasonlóan 1,45.

A népességfogyás követeztében a munkaképes korúakra egyre nagyobb teher nehezedik, hiszen elő kell teremteniük az öregedő népesség számára szükséges szociális szolgáltatások költségeinek fedezetét. Az Unió honlapján elérhető előrejelzések szerint a 80 évesek és idősebbek aránya az EU-28 népességében 2017 és 2080 között több mint kétszeresére fog nőni, vagyis ha marad ez a tendencia, a jelenlegi ellátórendszer fenntarthatatlanná válik.

A folytatásért lapozzon a következő oldalra, amelyből kiderül többek között, miért baj, ha Magyarország lakossága a felére csökken az évszázad végére.