A világpolitika modern katonái: a Twitter-huszárok

Ha a márciusi ifjak idejében lett volna Facebook, akkor Petőfiék valószínűleg becsekkoltak volna a Pilvaxban, szelfiztek volna a Landerer nyomdában, és Kossuth Lajos is a falán üzente volna meg, hogy elfogyott a regimentje.

Mára a közösségi média a politikusok, forradalmárok és aktivisták kedvenc hadszínterévé vált, ahol a népszerűség a legfontosabb stratégiai cél. Az amerikai elnök Twitteren kormányoz, a brazil elnök a WhatsAppal nyert választást, az Iszlám Állam pedig a Facebookon toboroz terroristákat. A harácsoló celebek és a hatalom stratégái korán felismerték a web 2.0-ban rejlő lehetőségeket és gyorsan alkalmazkodtak a kommunikáció aktuális trendjeihez. Ám amíg Kim Kardashian a megosztásaival „csak” pénzt keres, a politikusok arra használják a virtuális közösségi tereket, hogy szavazatokat gyűjtsenek.

Hatalmas a versengés a figyelmünkért

Merkovity Norbert politológus szerint a sztárokkal ellentétben a politikusok folyamatosan arra törekednek, hogy ne csak egy-egy rövid időre irányítsák magukra figyelmet, hanem folyamatosan magukon tartsák azt. Ez nem is olyan egyszerű feladat, mint gondolnánk, hiszen a figyelmünk ugyanolyan véges erőforrás, mint a kőolaj. Sokan akarják, vérre mennek érte, de előbb utóbb kimerül, mert túl sok információ vesz minket körül. Ma megpróbáltam összeszámolni, hogy hányféle cég, politikus, jótékonysági szervezet bombáz a hirdetéseivel, amíg lesétálok egy megállót a Körúton, hogy valami sokkoló számot írhassak ide. Kezdtem egy túró rudis autóval, beleszámoltam a kormányplakátokat, az akciós csirkefarhátat hirdető posztert és a fehérneműmodellt a megálló üvege mögött, de harminc körül feladtam. Zsongani kezdett a fejem, mert elvesztem az információtömegben, pedig csak az első keresztutcáig sétáltam.

Szakértők szerint nem meglepő, hogy a politikusok virtuális sávra váltottak az információs szupersztrádán. A tömegkommunikáció az elmúlt évtizedekben hihetetlen gyorsasággal alakult át. Az internet elterjedésével párhuzamosan a nyomtatott sajtó piaca összezsugorodott, a televízió a maga rugalmatlan, időhöz kötött tartalomszolgáltatásával nem tud lépést tartani az alkalmazásokkal, amelyek gyorsan igazíthatók az új generáció igényeihez.

Belátható időn belül az online tér jelenti majd a tömegkommunikációt, a politikusok éppen ezért egyre több fronton ostromolják a jövő választópolgárait a saját közegükben: a neten.

A hagyományos tömegkommunikációs eszközökkel (tévé, rádió, újság) ellentétben a Facebook és társai képesek aktivizálni a közönséget. Megosztásainkkal, kommentjeinkkel sokszor akaratlanul is politikusok és üzletemberek szendvicsemberévé válunk, és befolyásoljuk a közvéleményt. A politika világában használt két legfontosabb közösségi oldal a Facebook és a Twitter. Utóbbi legnagyobb hangú huszárja az Amerikai Egyesült Államok elnöke, aki maga is egyfajta celebként került a politikába.

A Twitter-huszár archetípusa

Donald Trump a politika világában szokatlanul gyorsan, magabiztosan és közvetlenül kommunikál Twitter-fiókján keresztül, amelyet a mai napig saját maga kezel. Merkovity Norbert úgy véli, az USA elnöke számára az volt a fontos, hogy a nyilvánosság színterén zajló kommunikáció róla szóljon, csökkentve ezzel az érdeklődést ellenfelei irányában.

A politikusok között egyedülálló módon Trump olyan digitális jellé vált, akinek üzenete vagy álláspontja mémszerűen terjed. Provokatív bejegyzéseit néhány óra alatt tízezres nagyságrendben osztják meg követői, illetve a média is foglalkozik velük.

Nem gondolnánk, hogy a posztjainkban használt írásjeleknek nagy jelentősége van, de elemzők szerint nem véletlen, hogy éppen az az elnökjelölt lett a legnépszerűbb, amelyiknek tweetjeiben lényegesen több a felkiáltójel. Kilenc év alatt a Twitter- huszárok legnagyobbika 9261-szer használt felkiáltójelet a közösségi médiában megosztott üzenetekben (pl.: „Hol van Hillary? Alszik!!!!!”).

Kép: Designed by natanaelginting / Freepik

A mediaQuant és az SMG Delta New York Timesban közölt számításai alapján Trump 2016 februárjáig a közösségi médiának köszönhetően kb. 2 milliárd dollárt érő ingyenes médiafelületet kapott, miközben 10 millió dollár értékben vásárolt médiamegjelenést. Ellenfele, Hillary Clinton ezzel szemben hozzávetőlegesen 750 milliót érő ingyenes felületet kapott és 30 millió dollárt költött a nyilvánosság figyelmére. Ezeknek az adatoknak azért van jelentőségük, mert a közösségi média felhasználóinak száma évről évre drasztikusan emelkedik. A Pew Research szerint míg 2005-ben az amerikai választópolgárok alig 7 százaléka használta a social mediát, jelenleg több mint 62 százaléka vallja, hogy ellenőrzött sajtótermékek helyett a közösségi médiából szerzi ismereteit. Ez riasztó adat, ha figyelembe vesszük, hogy az ostobaság mennyivel gyorsabban terjed, mint a valóság. A Massachusetts Institute of Technology kutatói kimatekozták:

Az álhírek átlagosan hatszor gyorsabban érnek el 1500 embert, mint az ellenőrzött információk.

Itthon is rajongunk a Facebookért

A hazai hírek alatt tobzódó kommenteket olvasva sokszor érzek ingerenciát arra, hogy fogjak egy szappant és kimossam a balos és jobbos véleményezők száját egyaránt (sokszor még az újságíróét is.) A vitakultúra hiánya azonban csak a probléma egyik része. A legnagyobb gondot nálunk is a propagandacélokat szolgáló álhírek okozzák, amelyekre a hazai közönség is fogékonyabb, mint az igazságra.

Az Eurostat adatai szerint Magyarországon a közösségi médiára regisztrálók száma és a felületen zajló aktivitás (elsősorban politikai témában) meghaladja az Európai Uniós átlagot.

Ezeket a számokat a tavalyi országgyűlési választás is alátámasztja, ahol jóval nagyobb szerepet kapott a „Facebook-harc” mint a négy évvel korábbi kampánycsatában.

Lehet, hogy számunkra a közösségi média még mindig az ártalmatlan kacsaszájú szelfikről, nyaraló Aperol Spritzekről és vitatott esztétikájú rántott parizerek fényképeiről szól, de az igazság az, hogy a közeljövő legfontosabb politikai csatái már a virtuális térben dőlnek majd el.