[Videó] Mindennek rendelt ideje van – Képmás-est Markó-Valentyik Annával és Szőnyi Lídiával

Egy huszonéves színésznő és egy nyolcvanéves báb. Ketten, mégis egyedül.

Ötvenpercnyi megrázóan egyszerű közlés az elkerülhetetlenről. Mert mindennek rendelt ideje van. A meghalásnak is.

Polcz Alaine szövegei, Karády Katalin dalai, valamint egy különleges művészi forma a drámai színház, a táncművészet és a bábos műfaj határán. Mindez a Képmás-est nézők számára az Anyajegy című előadásból már jól ismert Markó-Valentyik Anna előadásában.

Az előadás után arról beszélgettünk a színésznővel és Szőnyi Lídia pszichológus szakértő vendégünkkel, hogyan is lenne jó meghalni és jól kísérni szeretteinket az élet végéig.

A beszélgetést Szám Kati, a Képmás magazin főszerkesztője vezette.

„Pedig azt biztosan érzem, hogy még mindig nő vagyok. Sőt, amire eddig soha nem figyeltem, most jobban meglátom, ha egy férfi közeledik hozzám, másként fog kezet, vagy valami másból. Humoros, hogy nyolcvan felett ez lehetséges. Ez komikus, sőt számomra tragikomikus, ha belegondolok. De ritkán gondolok bele, pláne nyolcvanhárom után.” (Polcz Alaine)

 

A felvételt a Várkert Bazárban készítettük.

Iratkozzon fel csatornánkra és kérjen értesítést, így biztosan nem marad le egyetlen Képmás-estünkről sem!

A Képmás-estek támogatója: 

Kérjük, támogasson, hogy otthonába vihessük az értéket!

A Képmás magyar magazin és vállalkozás, nincs mögötte nagy, külföldi médiabirodalom. Csupa családos, értékes és jó ember, akiknek nem csak munkahelye, szívügye is a Képmás. Fontosnak tartjuk, hogy a kepmas.hu által közvetített értékek továbbra is ingyenesen juthassanak el minden olvasóhoz. Kérjük, ha örömmel olvassa cikkeinket, hallgatja és nézi felvételeinket, támogassa Ön is a kepmas.hu-t!

Támogatom a kepmas.hu-t>>

Ez is érdekelheti