Út a zenéhez – Klasszikus zenei kalandozások Horváth Gergellyel és Hámori Mátéval a Klasszik Rádió 92.1-en

Az Óbudai Danubia Zenekar tagjainak régóta közös álma: összehozni az embereket, akik térben, világnézetben, korban távol állnak egymástól, összekötni őket egy közös szenvedély erejével, a zene iránti rajongással. Azért hozták létre az Út a zenéhez programot, hogy minél több emberhez eljuthasson üzenetük: a zene örömhíre. A program része honlapjuk, ahol hangulatok szerint kereshető, pár másodperces zenerészletek ugyanúgy megtalálhatóak, mint családi és ifjúsági előadások, teljes koncertek, vagy élő közvetítések. Egyúttal utat nyit bárki számára a zene és önmaga jobb megismerése felé.

Ennek a missziónak egy újabb útja a Klasszik Rádióhoz vezet, ahol március 9-től hetente két alkalommal, kedden és pénteken reggel a zenekar művészeti vezetőjével, Hámori Máté karmesterrel beszélget Horváth Gergely műsorvezető. Az egyes adások témáit az Út a zenéhez weboldal kategóriái, hangulatai közül válogatják, így szó esik majd Csúcsokról, Démonokról, Fényről, Kalandról és Más-világról is.

Kedden és pénteken reggel 8.12-kor (Ismétlés: este 20–21 óra között + másnap rövidítve a reggeli idősávban)
Műsorvezető: Horváth Gergely
Állandó vendég: Hámori Máté
Első adás: 2021. március 9. kedd

2021. március 9. kedd
CSÚCSOK

https://utazenehez.hu/video/dvorak_18
Út a zenéhez | Dvořák_18

https://utazenehez.hu/video/2019.02.28.20

Út a zenéhez | R. Strauss_11

https://utazenehez.hu/video/2018.04.26.2

Út a zenéhez | Beethoven_2

2021. március 12.
MÁS-VILÁG

https://utazenehez.hu/video/2019.02.28.17

Út a zenéhez | R. Strauss_8

https://utazenehez.hu/video/bartok-19

2021. március 16.
FÉNY

https://utazenehez.hu/video/csajkovszkij_39

Út a zenéhez | Csajkovszkij_39

https://utazenehez.hu/video/dvorak_7

Út a zenéhez | Dvořák_7

2021. március 19.
DÉMONOK

https://utazenehez.hu/video/sosztakovics_3

Út a zenéhez | Sosztakovics_3

https://utazenehez.hu/video/rachmaninov-21

Út a zenéhez | Rachmaninov_22

2021. március 23.
KALAND

https://utazenehez.hu/video/bartok-17

Út a zenéhez | Bartók_18

https://utazenehez.hu/video/lutoslawski19

Út a zenéhez | Lutosławski_19

Kérjük, támogasson, hogy otthonába vihessük az értéket!

A Képmás magyar magazin és vállalkozás, nincs mögötte nagy, külföldi médiabirodalom. Csupa családos, értékes és jó ember, akiknek nem csak munkahelye, szívügye is a Képmás. Fontosnak tartjuk, hogy a kepmas.hu által közvetített értékek továbbra is ingyenesen juthassanak el minden olvasóhoz. Kérjük, ha örömmel olvassa cikkeinket, hallgatja és nézi felvételeinket, támogassa Ön is a kepmas.hu-t!

Támogatom a kepmas.hu-t>>

Ez is érdekelheti