A férfiakat is legyőzve, hihetetlen női pályacsúccsal nyerte az Ultrabalatont a mindig mosolygós Mórocza Andrea

„Amikor beértem a célba, először el sem hittem, hogy sikerült. Aztán persze gyorsan megrohantak az emlékek, a pillanatok, hiszen éveken át készültem arra, hogy sikerüljön megnyerni az Ultrabalatont. Maráz Zsuzsinak, az edzőmnek köszönhetem elsősorban, hogy nem voltak a felkészülést hátráltató sérüléseim, és most valószínűleg az adta a legnagyobb löketet, hogy tavaly egy egészségügyi probléma miatt fel kellett adnom a versenyt. Szerencsére ez a probléma már a múlté, és akkor, a verseny után eldöntöttem, ha törik, ha szakad, megcsinálom!” – mondja a 33 éves Mórocza Andrea, az idei UB abszolút győztese. 

Futásban és állóképességi, erőnléti sportban nagyon ritka, hogy egy hölgy legyőzi a férfiakat, az Ultrabalaton közel két évtizedes történetében is mindössze egyszer fordult elő korábban, hogy a verseny célszalagját egy nő szakíthatta át elsőként. 

A székesfehérvári Andrea egyáltalán nem foglalkozott azzal, hogy a versenyben éppen egy férfit vagy egy nőt hagyott le, pusztán csak a saját tempójára figyelt, tudva, hogy mi az a komfortzóna számára, amelyben a saját erejét legjobban kihasználva haladhat a magyar tenger körül.

„Tudtam, mi vár rám”

„Azt tudtuk a férjemmel, hogy ha az én álomidőmet – ami szerencsére több volt, mint a végleges időeredmény – megfutom, akkor a férfiak mezőnyében is előkelő helyen érhetek célba. De hogy ennyire előkelő helyen, azt nem gondoltunk!” –  vallja be Andrea, akinek a teljesítménye azért is hihetetlen, mert a Balaton-kerülő versenyre számos igen nagy ultrás múlttal és sok szép nemzetközi eredménnyel rendelkező férfi futó is érkezett. 

„Úgy gondolom, helyzeti előnyöm volt a hazai pályával, nagyon sokat járunk a Balaton körül, jobban ismertem a terepet, így talán jobban be is tudtam osztani az erőmet, és jobban el tudtam képzelni, mi vár még rám. Őket lehet, hogy megtörte a balatonvilágosi vagy az azt követő akarattyai emelkedő, én viszont tudtam, hogy ezek már nem tartanak sokáig.”

Órákon át boncolgathatnánk még, hogy mi vezetett a sikerhez, ám Andrea szerényen csak annyit mond összegzésként: „Az edzőmnek és a férjemnek köszönhetően végig motivált maradtam a felkészülés során, az egész versenyen pozitív gondolataim voltak, és bár lehet, hogy furcsán hangzik, igazi holtpontom sem volt.” 

„Valószínűleg végre elhittem, hogy tényleg meg tudom csinálni, és hogy most minden rendben lesz!”

Kép

Fotó forrása: Mórocza Andrea

Amikor létformává válik a futás

A ma is vékony, törékeny Andrea gyermekként is alapvetően örökmozgó volt, úszott, vízibalettozott, és sokat kirándult a szüleivel, ám úgy érezte, semelyik sportágban sem volt kiemelkedően jó. „Tulajdonképpen még a tesiórákon is csak közepes teljesítményt nyújtottam, de azt már a tanárok is látták, hogy futásban elég jó vagyok. Nagyjából ennyi volt a sportmúltam, nem lettem élsportoló vagy futóbajnok” – idézi fel gyermekkorát az UB csúcstartója, aki felnőtt fejjel kezdett el versenyekre járni, ám akkor vált igazán az életévé a hosszútávfutás, amikor öt évvel ezelőtt – hol máshol, mint egy futóversenyen – megismerkedett a férjével. Azóta egymást motiválják, újabb és újabb, egyre nagyobb célokat mernek maguknak, egymásnak megálmodni.

„Tulajdonképpen a kapcsolatunk az, ami determinálta, hogy az életem része lesz a futás. Korábban inkább csak időtöltés volt számomra ez a mozgásforma, de amióta együtt vagyunk, a magánéletünkből sem kell külön időt lopni arra, hogy fussunk, hiszen ezt együtt megtehetjük!” – mondja mosolyogva Andi, aki – laikusként meglepőnek tűnhet, de – valójában nagyrészt napi egy-másfél órás edzésekkel készült fel a nagy megmérettetésre. Persze, ezek a hétköznapi futásokat jelentették, így hétvégén, amikor volt idejük, természetesen jóval hosszabb edzéseket is beiktattak a nagy cél elérése érdekében.

Kép

Fotó forrása: Mórocza Andrea

Túrórudi és pályacsúcs

A székesfehérvári sportoló teljesítménye azért is különösen megsüvegelendő, mert gluténérzékenyként, vegetáriánus táplálkozás mellett érte el a nem mindennapi eredményt. Férjével sok tejterméket, túrót, sajtot esznek, de ezen túl nem különösebben figyelnek oda a táplálkozásra. 

Azt vallják, ha valaki például túrórudit kíván, akkor túrórudit kell ennie, a hangsúly inkább csak a mértékletességen van. 

A futás rendkívül szénhidrátigényes sport, így ezeket persze le is mozogják...

„Az Ultrabalatonon elsődlegesen nem helyezésben gondolkoztunk Maráz Zsuzsival, hanem a pályacsúcs megdöntése volt a cél. Az edzőm már előre a 18 óra 30 perc körüli teljesítést írta ki nekem, amit én persze hitetlenkedve fogadtam, ki is kalkuláltam magamnak titkon egy 19 óra környéki időt, jó lesz az nekem! Aztán mégiscsak neki lett igaza, amiért nagyon boldog vagyok, és nem tudok elég hálás lenni neki!”  – teszi hozzá az új pályacsúcstartó, aki mögött a második helyen, több mint 40 perc különbséggel ért be az első férfi, Marek Brunner.

Kép

Fotó forrása: Mórocza Andrea

A mosolygós lány és a hajnali fények

Mórocza Andrea a közösségi oldalon „a mosolygós lány" néven vezetett hosszú éveken át egyfajta élménybeszámolós blogot, amely a futás szeretetéről, népszerűsítéséről szólt. És talán kicsit a küzdelem másik feléről is. Arról, amikor madárcsicsergés vagy egy, az úton átosonó süni köszönti a futót, netán éppen a Balaton másik partjának hajnali fényei adnak biztatást a kilométerek monotonságával küzdő versenyzőnek. 

„Régebben nagyon aktív voltam ezen a felületen, örültem, hogy a lelki oldalát is meg tudtam kicsit világítani egy-egy hosszabb futásomnak, és a követőim beleláthattak egy-egy ilyen futás belső történéseibe is azáltal, hogy ezeket a futás közben kapott érzéseket, ajándékokat megosztottam velük. Most már inkább a férjemmel, Atival beszélgetünk minderről, a közösségi oldal háttérbe szorult. Talán az is az oka ennek, hogy manapság már nagyon sokan írnak a futásról. 

„Mindenesetre továbbra is vallom: futni csak szívből, mosolyogva lehet!”

Még várnak rá extrém kihívások

A székesfehérvári versenyző, amikor éppen nem futócipő van rajta, egy fehérvári cégnél dolgozik pénzügyi területen, s mint mondja, a cég is támogatja őt futásaiban, no meg azzal, hogy nem kell túlóráznia, így aztán délutánonként és hétvégenként is azt teheti, amit igazán szeret: suhan. Az idei, illetve a jövő évi tervek még csak most körvonalazódnak, edzője majd csak május közepén ér haza egy 18 napos (!) spanyolországi versenyről, akkor beszélik át, mi legyen a következő extrém célkitűzés.  És persze most Andi férjén, Attilán van a sor, őt fogja a mosolygós lány a frontvonalból segíteni a versenyeken. Egy azonban biztos: Mórocza Andreának hamarosan drukkolhatunk majd egy újabb ultrahosszú megmérettetésen!

Ha az első tizenöt lépés megvan, már nyertünk is!

S hogy mit üzen a futást most kezdőknek vagy újrakezdőknek az Ultrabalaton idei győztese? A legfontosabb az, hogy az ember mindig magához mérje önmagát. Ha célokat tűzünk ki, mindenképp tartsuk be a fokozatosság elvét, hogy az izomzat hozzászokjon a terheléshez. Andrea – amint elárulja – volt, hogy ezt nem tartotta be, és bizony őt is elérte a fáradásos csonttörés esete a hibás edzésterv, a kevés munka és a rosszul megválasztott keresztedzés miatt. 

Most már tudja, hogy mire kell figyelni, hogy hagyni kell időt az izmoknak a regenerálódásra, így mindent megtesz azért, hogy soha többé ne legyen hasonlóan komoly sérülése.

„Legyen szó bármilyen távról – akár 5 vagy 20 kilométerről –, minden futás a felétől kezd igazán nehéz lenni: ekkor kell összeszorítani a fogakat, és fejben eldönteni, hogy igenis, megcsinálom! És igen, szerintem is elindulni a legnehezebb, mert ilyenkor mindig jönnek a kifogások. De ha az első tizenöt lépés már megvan, akkor igazándiból már nyert ügyünk van!”