Több mint lelkész – Papp Krisztián Sándor üzletember, rocker, vadász és családapa is

– Milyen útravalóval indították el annak idején otthonról?
– Újfehértón, hagyományos értékrendű családban nőttem fel, amelyben édesapám volt a vezéregyéniség. Az öcsémből és belőlem is családcentrikus ember lett, a mai napig mondhatni baráti kapcsolatban állunk a szüleinkkel, akik őszinteségre, felelősségtudatra neveltek. Aszerint terelgettek, hogy minden korosztálynak megvan a maga dolga, van, amit már gyerekként is el kell végezni.

– Mi szeretett volna lenni, amikor nagy lesz?
– Nagyon kicsiként még cowboy, mint mindenki. Később régész vagy orvos. Ám anyai oldalról igen vallásos volt a családunk, a nagyapám testvére és a dédapám is lelkipásztorkodott. 13 évesen konfirmálni készültem, s egy kiváló mentor, Lipták Pali bácsi mellé kerültem. Az ő a mentalitása – nagyapám öccsének az életútjával együtt – úgy hatott rám, hogy eldöntöttem: lelkész leszek.

– Az út állomásai: tanulmányok a Debreceni Református Kollégiumban, a Debreceni Református Hittudományi Egyetemen, majd segédlelkészség Kisvárdán és teológiai ösztöndíj – Chicagóban...
– Kisvárdán Csiszár Ákos esperes úr mellett dolgoztam, Chicagóban pedig a McCormick Akadémián töltöttem fél évet, s onnan hazatérve 2001-ben kerültem a mostani szolgálati helyemre, Nyírtétre. Mindenképp azon a környéken szerettem volna lelkészi állást, ahol felnőttem. Sípos Kund Kötöny esperes szeptember 15-én vasárnap erre a településre irányított szolgálni, amely tőlünk csupán 35 kilométerre volt, de addig a nevét sem hallottam. Az első istentiszteletemtől kezdve itt vagyok, jól összecsiszolódtunk a gyülekezettel, pedig sosem voltam az a hagyományos értelemben vett lelkész.

– Ezt pontosan hogy érti?
– Fiatalon jobban hasonlítottam egy rockerre, mint egy lelkészre. Tetoválásom nincsen, de hosszú hajam volt, gyűrűt viseltem és a hétköznapokban inkább farmerben jártam, mint fekete öltönyben. A mentorom azt tanácsolta, a legjobb, ha az elejétől kezdve őszintén vállalom magam a gyülekezet és a presbiterek előtt, úgy később sem érhet senkit meglepetés.

Elmondtam hát, hogy van egy családi vállalkozásunk meg egy rockzenekarom, amellyel pénteken és szombaton koncertezni szoktunk. Pár perc néma csend után mondták, hogy jó lesz ez a pap nekünk…

Ez is az isteni gondviselés, hiszen ha engem kérdeztek volna, hol állnék szolgálatba, biztosan más helyet mondtam volna, még szerencse, hogy a Jóisten sokkal messzebbre látja a terveket, mint mi. Az én életem ívét is jobban tudta nálam.

Kép

Papp Krisztián Sándor

– Milyen rockzenekarban játszik, honnan jött még ehhez is az indíttatás?
– Édesapám is zenélt fiatalon, otthon Deep Purple, Black Sabbath, Iron Maiden szólt. Ebbe nőttünk bele, így az öcsémmel ’94-ben zenekart alapítottunk: ő dobos és vokalista, van egy basszusgitáros, illetve én mint gitáros-énekes frontember. Dallamos rockzenét játszunk, felerészt feldolgozásokat, felerészt saját dalokat, amiket én szerzek magyar szöveggel. Már nem annyira aktív a Roxan Band, anno hétvégenként egy koncertünk biztosan volt, ma már egy évben körülbelül kettőt vállalunk, akkor kiéljük magunkat. Elmehettem volna ebbe az irányba is, de nem ezt az utat választottam.

– A lelkészség mellé így is bejött egy másik vonal, az üzleté. Ez mennyire volt tervezett?
– Gyerekkorunktól kezdve – nyári szünetekben, hétvégente – besegítettünk a családi vállalkozásba. Eleinte a ruha- és cipőkereskedelembe, majd ’93-tól az élelmiszeripari PA-COMP Kft.-be. Az alapkőletételtől a mi munkánk is benne van a cégben, bár az elképzelés az volt, hogy az öcsém viszi majd tovább. De addig jártam apámmal tárgyalásokra, anyagbeszerzésekre – mert az Amerikában rám ragadt angol jól jött a beszállítók felé –, hogy bő tíz éve azt vettük észre, hozzám került az irányító szerep. Az öcsémnek más a habitusa, jól kiegészítjük egymást, két dudás egy csárdában úgysem férne meg. Én adom a csapásirányt, igyekszem mindent kézben tartani, ő pedig részt vesz a termelésirányításban, a pénzügyekben. Megint az isteni gondviselés, hiába terveztük másként…

– Hogyan egészíti ki egymást a két irány az életében, melyikből mi hasznosítható a másikban?
– A gyülekezeti dolgok az elsők: ha van egy temetés, és ugyanarra a napra lenne egy tárgyalás is, akkor természetesen az utóbbit teszem át máshová.

Az üzleti partnereink tudják, hogy lelkész vezeti a céget. Akivel először találkozunk, az elcsodálkozik rajta, akikkel évek óta együtt dolgozunk, azoknak természetes.

Az egyházi életben hasznos, hogy a világi dolgokban is benne vagyok, tudom, hogyan kell pályázatot írni, templomfelújítást lebonyolítani. A gyülekezetünk a méretéhez képest azért is fejlődhet, haladhat előre minden szempontból, mert egyfajta üzleti látásmódot is beleviszek. A céges tárgyalóasztalnál pedig, úgy érzem, bizalmat áraszt az egyházi munkám, amivel sosem élek vissza.

– Milyen tulajdonságok szükségeltetnek ahhoz, hogy mindkét területen sikeres legyen?
– Szinte ugyanazok. A lelkésznek vezetnie kell a nyáját, a cégvezetőnek a cégét. Ha olyan, mint egy családfő, akkor mennek utána az emberek bizalommal. Nem árt a jó beszélőke a prédikációhoz és a tárgyalásokhoz, a megfelelő helyzetfelismerés, a konfliktusok megelőzése. Ha kell, erélyes vagyok, ha csendesen is megy a dolog, akkor visszafogott. Az igehirdetésben természetesen a mindennapok tapasztalatait is felhasználom. Hétközben a különböző kihívásoktól könnyű felőrlődni, mint egy malomban, ezért jó, hogy vasárnaponként a szószéken egy kicsit ki-, azaz átkapcsolhatom az agyam.

– Üzleti tárgyalásokon is szóba szoktak kerülni hitbeli kérdések?
– Szokták kérni, hogy ha már úgyis találkoztunk, magyarázzam el ezt vagy azt, kérdezősködnek az egyház működéséről. Van olyan is, hogy egy üzleti partnerünk gyermekét én keresztelem, vagy összeadok egy párt, akiket a vállalkozás kapcsán ismertem meg. De jegyesoktatást is tartottam már céges tárgyalóban… Így több fronton, sok helyre el tudom juttatni az üzeneteket, de ez ma már – a koronavírus miatt – az online térben is felpörgött. Egyre többen követik a gyülekezet Facebook-oldalát, ahol minden vasárnap lehet istentiszteletet nézni, a megosztásokkal is terjed az ige.

– Az, hogy a családi vállalkozás apáról fiúra szállt, nagy terhet helyezett a vállára?
– Senki oldaláról nem egyszerű dolog egy ilyen átadás-átvétel – főleg, hogy az apám is karakteres ember –, de ha működik, akkor nagyon jó. Márpedig ő is látja, hogy most is a helyes irányba tartunk. A mai napig megbeszélünk egymással sok mindent, jól jön olyasvalaki véleménye, aki nincs benne mindennap, pár dolgot kívülről jobban láthat. De alapvetően arra megyünk, amerre én szeretném.

– A saját hátországáról, a családjáról mit tudhatunk?
– 22 éve vagyunk együtt a feleségemmel, Nikolettával, 2005-ben házasodtunk össze. A legfontosabb mindegyik életterületem közül a család, ami nekem olyan nyugodt, biztos hátteret jelent, hogy az isteni gondviselés mellett ez viszi előre a dolgaimat. A fiunk, Zente Hunor 13, a kislányunk, Zille Kisó 10 éves, mindketten kis csodák! Érdeklődnek a céges dolgok iránt, idén már a második nyáron álltak be egy kicsit segíteni, pont, ahogy minket is nevelt az apánk. A párom az ELTE jogi karán végzett egyébként, de nem jogászként dolgozik, hanem egyházi berkeken belül egy idősotthont vezet.

Kép

Papp Krisztián Sándor és családja

– Ön pedig még arra is szakít időt, hogy eljárjon vadászni.
– Emiatt szorult az elmúlt hat-hét évben egy kicsit háttérbe a zenélés, mert elvégeztem egy vadásztanfolyamot, ahol olyan jó oktatónk volt, akinek a hatására más szemmel kezdtem nézni a vadgazdálkodásra. Annyira ki tud kapcsolni az erdő zúgása, a vadak figyelése, hogy enélkül nem is tudom, hol tartanék fejben. Úgy tudtam, a családban nem akadt korábban vadász, de amikor hazajöttem az engedélyemmel, apám előhozta a nagyapám vadászigazolványát, akit nem ismertem személyesen, pedig biztosan jókat tudott volna sztorizni nekem… A gének valahol így is előjöttek.

– Édesapaként, üzletemberként, lelkészként hogyan tekint vissza a 2020-as évre, és milyen érzésekkel várja 2021-et?
– Próba alatt áll a világ, de akármilyen próbát is ad nekünk a Jóisten, mindig megadja az elégséges kegyelmet is ahhoz, hogy megoldjuk a feladatot. Amikor a próba indul, már megvan a belőle kivezető út is, csak nem mindig látjuk előre. Azt várom, hogy 2020 tanulságai beépüljenek az életünkbe. Most kiderült, mennyire összetartó egy-egy család, nekem a sajátom mellett van még kettő: a gyülekezet és a cég. A gyülekezetben az összetartás, a cégnél is a családi vállalkozás lelkülete segített állni a próbát, ebben van az erő a változó világban. Sok jó ember egy jó vezető nélkül nem sokra jut, és fordítva. Kiderült az is, kire lehet számítani, és kire nem.

Jegyzeteltem magamnak a „koronavírus-tapasztalataimat”, jó pár oldalt teleírtam velük, hogy a tanulságokat jövőre se feledjem.

Már most jó elővenni, mert már a tavaszi érzések is megkoptak. Gyarló emberek vagyunk, amikor valami sújt, eldöntjük, hogy utána így meg úgy lesz, aztán elfelejtjük. A fő üzenet szerintem: a nehézségek csak egymásra figyeléssel oldhatók meg. 2021-től tehát az emberi kapcsolatok további fejlődését várom.