„Tehetséges a gyerek, de lámpalázas” – Gyakorlati tippek a szereplési félelem leküzdésére

A 10 éves Lacika imádja a verseket, a kedvencei Weöres Sándor pattogós ritmusai. A Galagonyát kívülről fújja, családja körében mindig szívesen kántálja. Az osztályfőnöke is örömmel nevezi be az iskolai versmondó versenyre, hiszen tudja, hogy Lacika lelkes, és még az osztály előtt is gyönyörűen szaval. Lacika készül, gyakorol és várja a megmérettetést. Azonban ahogy a színpadra lép, több száz szempár lesi őt, egyedül rá figyel, s Lacika megijed. Izzadni kezd a tenyere, elfelejti és összekeveri a szavakat, a hasa is fáj, és legszívesebben kiszaladna az iskolából.

Nem meglepő, ha sokak számára ismerősen cseng ez a pár mondat, sok szülő és gyermek tapasztalta már meg ezt a helyzetet. Egyes adatok szerint minden negyedik ember küzd hasonló nehézséggel.

De mi is ez a nehézség pontosan, mi zajlik ilyenkor a gyermekben?

A lámpaláz általában valamilyen teljesítmény, szereplés előtti felfokozott izgalmi állapot, amely során szervezetünk vészüzemmódba kapcsol. Ilyenkor agyunk „üss vagy fuss” reakciója aktivizálódik, az adrenalin termelődése fokozódik, amely ősi parancs segíti a személyt, hogy a veszélyes helyzettel kezdjen valamit: harcoljon vagy meneküljön.

Az optimális izgalmi szint segít abban, hogy a legjobbat hozza ki magából a gyermek: pulzusa, vérnyomása megnő, kipirosodik, teste felkészül a harcra.

Ha azonban túlzott mértékű ez az izgalom, éppen az ellenkezőjét éri el a szervezet: a gyermek lefagy, megbénul, és csak „reszket a galagonya magába”.

Ráadásul minél többször fordul elő ez a túlzott izgalmi állapot, annál nehezebb lesz a gyermeknek újból és újból színpadra állnia a korábbi negatív tapasztalatok miatt.

Hogyan tudjuk megállítani ezt az ördögi kört?

1. Teljesen oké, ha félünk

Tudatosítsuk a gyermekben, hogy teljesen normális, ha fél bizonyos helyzetektől. A félelem segít, hogy felismerjük a veszélyes helyzeteket, és megküzdjünk azokkal. Kiélezi a figyelmet, élénkíti szervezetünket. Mindenki fél, szorong valamitől – hogy mi is az a valami, azt általában kora gyermekkori tapasztalataink határozzák meg. Tudatosítsuk a gyermekben azt a mondást, hogy kétféle ember létezik: aki izgul, és aki nem vallja be! A lényeg nem a félelem, hanem hogy milyen szinten tudjuk azt kordában tartani.

2. Nem a teljesítményünk határoz meg minket

Sokféle lámpaláz, szorongás létezik, ezek sok esetben ahhoz a hiedelmünkhöz kapcsolódnak, hogy mások mit gondolnak rólunk. Mit szólnak majd szüleink, osztálytársaink, tanáraink?

Mondjuk el, tanítsuk arra a gyermeket, hogy ő önmagában is értékes ember, akit nem a teljesítménye, nem az ötös osztályzata vagy a sikeres fellépése határoz meg.

Mi feltételek nélkül szeretjük és elfogadjuk őt. Így a gyermekben pozitív, támogató hiedelmek alakulnak ki saját magáról (képes vagyok rá, meg tudom csinálni), korlátozó hiedelmek helyett (mindig bénázok, mindig leblokkolok nagy közönség előtt).

3. A legjobb előadók is gyakorlással kezdték

Érdemes úgy gondolkodni és beszélni a nyilvános szereplésről, mint egy dinamikus képességről, ami tanulható. Ne beszéljünk úgy róla, hogy van, akinek megy, van, akinek sohasem fog. A legjobb előadók mögött is sok gyakorlás, idő- és energiabefektetés áll. Minél többször gyakorol valaki, annál jobban bejáratódnak azok az idegpályák, amelyeket majd később is használnia kell.

Nézzünk néhány praktikus tanácsot, amiket ott, az adott helyzetben is kipróbálhat a gyermek!

1. Húzd ki magad!

Amint a színpadon állsz, vegyél egy mély levegőt, egyenesítsd ki a testtartásod, és húzd szélesre a szád!

A határozott kiállás visszahat a gondolkodásodra, a tested minél inkább önbizalmat sugároz, annál inkább fogod te is önbizalommal telinek érezni magad.

2. Találj egy biztos pontot!

Még előadás előtt keress egy olyan pontot, amit kinevezel a biztonság szigetének. Ez lehet egy folt a falon, egy tárgy a zsebedben, vagy egy szeretted arca a közönség soraiban. A lényeg, hogyha kizökkensz, elfáradsz, fókuszálj erre a pontra, vegyél egy mély levegőt, és szívd be az onnan érkező pozitív energiát. Mindezt előre segíti, ha a gyermeknek relaxációs módszereket tanítunk.

3. Ne hallgass a „ne izgulj”-ra!

Talán a legfeleslegesebb tanács, amit mondani lehet ilyen helyzetben az, hogy ne izgulj. Teljesen természetes, ha izgulsz, a lényeg nem az, hogy ez az érzés megszűnjön, hanem az, hogy valamilyen pozitívba fordítsd át. Az izgalom nem az ellenséged, támogat téged. Ha átfordítod lelkesedéssé, érdeklődéssé, sőt, ha ki is mutatod és felvállalod, akkor a közönségből empátiát, együttérzést válthatsz ki.

Mindezek mellett szülőként érdemes arra is figyelni, hogy a gyermek aludja ki magát a szereplése előtt, ne legyen éhes, de túlságosan jóllakott sem, és ne igyon szénsavas italokat. Hiszen fontos első lépés, hogy testileg is jól érezze magát.

A tanár pedig sokat segíthet azzal, ha többször is biztosít fellépési lehetőséget a gyereknek idegenek előtt, hogy fokozatosan hozzászokjon a szerepléshez.

Az is csökkentheti a lámpalázat, ha lehetősége van előbb megnézni a nagy megmérettetés színhelyét, esetleg ott elpróbálni a műsort, előadást.

Ezek a gyakorlatok és tanácsok segíthetnek abban, hogy a gyermek lámpaláza csökkenjen, azonban ha szülőként úgy érezzük, hogy a szorongása túlzott mértékű, és befolyásolja a mindennapjait, a mentális jóllétét, keressünk fel szakembert!