Szembenézés a múlttal, a megbocsátás útján

A belső megoldatlan konfliktus indulataink és a múltunk fogságában tart bennünket, meghatározza az érzelmeinket, a cselekvéseinket, a döntéseinket. Csak akkor leszünk képesek továbblépni és újrakezdeni, ha elengedjük a haragot és a fájdalmat, vagyis megbocsátunk.

A megbocsátás melletti döntésnek számos pozitív hatása van az életünkre. A megbocsátás hiányakor olyan hormonális változások mennek végbe a szervezetünkben, mint tartós stresszhelyzet esetén, ezért a megbocsátani képtelen személyek hasonló tüneteket mutatnak, mint a krónikus stresszt átélők. Vagyis a meg nem bocsátás megbetegíti a testünket, fokozza a krónikus fájdalmak, a kardiovaszkuláris megbetegedések, a gyomorfekély, valamint a szívinfarktus kockázatát. A megbocsátás a mentális egészséggel is kapcsolatban áll, mivel csökkenti a depresszió és szorongás mértékét. Ugyanakkor az sem mindegy, hogy miért döntünk a megbocsátás mellett, ugyanis kizárólag a belülről fakadó megbocsátás áll pozitív irányú összefüggésben az egészségi mutatókkal, a megfelelési vágy, illetve a személyes előnyök által motivált megbocsátásnak nincsenek ilyen hatásai.

Miért nehéz?

Bár általában tisztában vagyunk a megbocsátás előnyeivel, a hétköznapokban sokszor mégis igen nehezen döntünk a megbocsátás mellett. Ennek egyik legfőbb oka az, hogy az áldozat szerepből nehéz kilépni, ezért az érzelmeink alapján nem akarjuk elengedni a másik tartozását, esetleg bosszút akarunk állni, de legalábbis egy picit sajnálni szeretnénk magunkat. A megbocsátás azonban nem érzelem, nem jelenti azt, hogy minden negatív érzésünk egy csapásra eltűnik, sokkal inkább egy tudatos döntés a harag, a fájdalom, az indulat elengedése mellett. A negatív érzelmek pedig az idővel csillapodnak, és helyüket fokozatosan átveszik a pozitív gondolatok és érzések. A megbocsátás nem azonos a kibéküléssel vagy a bizalom azonnali helyreállásával, csupán az indulatról és a bosszúvágyról való lemondást jelenti.

Öt lépcső

Hogyan lehet ezt a nehéznek tűnő döntést meghozni, és a sérelmeinket elengedni? Számos különböző intervenciós technika létezik, amelyeknek a célja, hogy segítsen az embereknek a megbocsátás ösvényén végigmenni. Everett Worthington és munkacsoportja nevéhez fűződik az alábbi ötlépcsős modell.

1. Elengedhetetlen, hogy szembenézzünk a sérelemmel és a fájdalommal, amit a másik okozott. Bár sokszor könnyebbnek tűnik legyinteni, és „elfelejteni” a konfliktust, amíg nem tudatosítjuk magunkban az érzéseinket és fájdalmunkat, képtelenek leszünk továbblépni. Ebben a lépésben segíthet, ha leírjuk magunknak az elkövetővel, illetve a helyzettel kapcsolatos gondolatainkat, érzéseinket, illetve ha megosztjuk őket egy empatikus beszélgetőtárssal.

2. A sérelem felelevenítése után érdemes belehelyezkedni az elkövető nézőpontjába, és megpróbálni megérteni a motivációját, vagyis kísérletet tenni arra, hogy empátiával, illetve szeretettel tekintsünk rá.

3. A harmadik lépés, hogy megajándékozzuk a másik felet a megbocsátásunkkal.

4. Ezután következik a döntésünk melletti elköteleződés. Segíthet, ha végiggondoljuk a megbocsátás előnyeit, illetve hátrányait, azt, hogy a meg nem bocsátásnak, a harag és a fájdalom őrizgetésének milyen romboló hatásai vannak. A megbocsátás melletti elköteleződésben segít, ha végiggondoljuk azokat az eseteket, amikor mi követtünk el hibákat, és mások ajándékoztak meg bennünket a megbocsátásukkal.

5. Az utolsó és talán legnehezebb lépés, hogy kitartsunk a döntésünk mellett. Ez olykor igen nehéz, mivel a kavargó érzelmek, az újabb csalódások megnehezíthetik elhatározásunkat. Ilyenkor segíthet, ha újra és újra végigmegyünk a fent leírt lépéseken.

Nem azonnal oldódó

Láthatjuk, hogy sokszor nem könnyű elengedni a másik tartozását és megbocsátani. Amikor olyan személy bánt meg bennünket, aki nagyon fontos a számunkra, ha nagyon mélyen belénk taposnak, esetleg a legérzékenyebb pontunkat találják meg, nem elég csupán legyinteni, és azt mondani, hogy nem történt semmi. Ilyenkor mindössze elnyomjuk magunkban az indulatainkat, amelyek egy hasonló érzelmileg megterhelő helyzetben újra és újra a felszínre fognak törni.

Nem elég tehát kimondani, hogy megbocsátok, dolgozni kell azon, hogy képes legyek elengedni a haragot, a dühöt, valamint a sértettség és a csalódottság érzését.

Az akut krízisek mellett az élethelyzet és a családi életciklus-váltás kikerülhetetlen velejárója a különböző normatív krízisek felbukkanása, így az elengedés, a feldolgozás, a megbocsátás a fejlődés szükségszerű és természetes része. Számos párkapcsolatokkal foglakozó szakember véli úgy, hogy a megbocsátás a sikeres házasság sarokköve, mivel a sérelmek felbukkanása esetén hozzájárul a gyógyulási folyamathoz, ezáltal a házasság tartósságához, valamint a házastársi elégedettséghez. Emellett a megbocsátás nem kizárólag a fennálló nehézségek kezelésében segít, hanem megakadályozza a jövőbeli problémák megjelenését is. Ez a szülő-gyermek kapcsolatokra is érvényes. A már felnőtt gyermek akkor lesz képes a káros családi mintáktól megszabadulni, és új, egészséges mintákat kialakítani, ha tetteit és döntéseit nem a szülei iránt érzett düh és harag határozza meg.