Szerény virtuóz és nagy hatású nevelő Liszt Ferenc árnyékában – 200 éve született Székely Imre zeneszerző

Mi a közös Alexandre Dumas párizsi szalonjában, Viktória brit királynőben, az 1848-as magyar forradalomban, a pesti zenedében, a Boci, boci tarkában és a romantika magyar nemzettudatában? Aligha vágná rá bárki Székely Imre nevét, pedig ő a megoldás: kora egyik legünnepeltebb, európai hírű zeneszerzője volt, akinek idén ünnepeljük születése 200. évfordulóját. A bicentenárium alkalmából életműve kutatójával, Kéry János zongoraművésszel, a Zeneakadémia adjunktusával idézzük fel alakját.

Székely Imre zeneszerző
Székely Imre zeneszerző Kiss Bálint festményén

Nem tipikus történet még a reformkori Magyarországon sem, hogy a nemesi családba születő, tehetséges fiatal zongorista abszolút szülői támogatással indulhat el hivatása kiteljesítése felé: nincs atyai dorgálás, testvérkonfliktus, nem kíséri nélkülözés a pályakezdő éveket. Márpedig a felső-Tisza-vidéki nemesi családban 1823. május 8-án született Székely Imrének ebben volt része. Ennek ellenére ma szinte semmit sem tudunk róla.

Mi lehet az oka elfeledettségének?

Kéry János úgy véli, több tényező is közrejátszott abban, hogy Székely Imrét a kortárs magyar zenetörténet-írás alig tartja számon.

„Jó zeneszerző volt, de nem olyan kiemelkedő tehetség, mint Liszt Ferenc, azt viszont ki merném jelenteni, hogy Mosonyi Mihállyal vagy Erkel Ferenccel egy színvonalon alkotott – őket mégis ismerjük, Székelyt pedig nem.”

A másik ok a Székely Imre által képviselt magyaros stílusban rejtőzhet. Mint fogalmaz: „Ha valakinek bárhol a világon azt mondod, hogy magyar zene, akkor komolyzene tekintetében biztosan az a stílus ugrik be neki, amit a fent említettek képviseltek”. Hogy ez mennyire igaz, arra Kéry János példaként egy 1947-es Tom és Jerry epizódot hoz fel, amelyben a zongoraművész Tom egy Liszt-rapszódiát, méghozzá a II. Magyar Rapszódiát játssza, miközben a kalapácsokon alvó, majd fölébredő Jerry különféle módokon bosszantja őt.

Ez a széles körben kedvelt verbunkos-csárdás, magyaros zene azonban a 20. század elején, Bartók és Kodály idejében kikopott a divatból. A bartóki „csak tiszta forrásból” elv már nem engedte meg, hogy a népzenei motívumokból építkező komolyzenei fantáziákat – Székely Imre életművében: „ábrándokat” – kizárólagos módon azonosítsák a magyar zenei stílussal. Ha Liszt életművének értékelésén nem is változtatott mindez, a kisebb szerzők, a másodvonal egyszerűen kikopott a divatból.

A következő ok, amely a feledés mögött húzódhat, már a család történetéhez és Székely Imre származásához vezet bennünket. Mátyfalváról, katolikus nemesi családból származott, ahol a klasszikus műveltség mellett a haza szolgálata is a neveltetésbeli eszmények része volt, ez a háttér pedig a Monarchia alatt, majd a kommunizmus évtizedeiben adhatott politikai alapot a mellőzésére.

A Tisza mellől a rivaldafénybe

Székely Imre édesapja vármegyei szolgálatban álló, jogvégzett ember volt, aki közel ezer kötetnyi latin, angol, német, francia és magyar könyvet, folyóiratot őrzött, ő maga is zongorázott, és mindhárom fiát zenélni taníttatta. Lajos hegedült, Imre zongorázott, István pedig csellózott.

Az apa, amikor látta Imre tehetségét, úgy döntött, hogy vagyonát inkább bérbe adja, Pestre költözik a családdal, hogy magasabb színvonalú oktatást biztosíthasson a gyerekeknek.

„Pest-Pilis-Solt vármegye táblabírájaként kapott állást, lakásukat pedig Fáy András emeletes házának földszintjén rendezték be” – idézi föl Kéry János, hozzátéve: Fáy ekkoriban a reformkor legaktívabb magyar politikusi körének tagjaként nemcsak a Pesti Hazai Első Takarékpénztár megálmodója volt, de közben színházszervezőként és színigazgatóként is ténykedett, szívén viselve a magyar zenei oktatás és zenei kultúra sorsát.

Fáy András a Székelyékkel közösen lakott pesti házában és fóti nyaralójában francia mintájú szalonokat, zenei esteket rendszeresített, ahol a fiatal Székely Imrének is magabiztos színpadi rutinja alakult ki. A hallgatóság soraiban megfordult Széchenyi István, Kossuth Lajos, Deák Ferenc, Kazinczy Ferenc, Kölcsey Ferenc, Berzsenyi Dániel, Barabás Miklós, Bajza József vagy éppen Ferenczy István – a felsorolás még csak nem is teljes. Imre eközben a szintén zongorázó Fáy fiúval, Gusztávval mély barátságba került, együtt tanultak zenét és jogot.

A jogakadémiát befejezve Imre részt vett az 1843–44-es pozsonyi országgyűlésen, ahol hangversenyeinek hatalmas sikere támadt, főként Liszt Ferenc darabjait és saját műveit adta elő. Ekkor született meg benne az elhatározás: szakított a családi és nemesi tradíciókkal, hogy a zenének szentelje életét. A művészet melletti döntés nem ritka a korszakban, apja hozzáállása viszont annál inkább, hiszen fia döntését erkölcsileg és anyagilag is azonnal támogatta.

Még életében rendelkezésére bocsátotta öröksége egy részét, hogy minél messzebb juthasson a tanulmányaiban.

Mind a tehetséges ifjú, mind az őt támogató „tékozló atya” befektetése remek döntésnek bizonyult. Miután Pesten Erkel Ferenc tanítványaként végzett, 1846–47 fordulóján Párizsba utazott két barátjával, a már említett Fáy Gusztávval és a legendás hírű hegedűművésszel, Reményi Edével. Tehetségüknek gyorsan híre ment a párizsi szalonélet közegeiben, és csakhamar Alexandre Dumas szalonjában találták magukat, a Societe Philharmonique szervezésében pedig teltházas hangversenyeket adtak néha szólóban, néha együtt. Kéry János úgy véli, Székely még Chopint is hallhatta élőben, aki 1848 februárjában adta utolsó hangversenyét a városban.

Kép
Székely Imre
Székely Imre Barabás Miklós festményén

Viktória királynő és a Boci, boci tarka

Párizsban érte hősünket a népek tavasza is, a március 15-i események után ugyanis tagja lett annak a magyar küldöttségnek, amely francia segítség reményében indult az író külügyminiszterhez, Lamartine-hoz. Kéry János szerint a magyar szabadságharc, valamint az édesapa időközben bekövetkezett halála késztette hazautazásra Székely Imrét, ám a fiú a forradalom leverését követően ismét nyugatra indult, ezúttal Londonba. Míg párizsi szerepvállalása miatt az osztrák politika üldözte, paradox módon a hazai divatlapok sorra számoltak be nagy sikerű londoni előadásairól, kottáinak népszerűségéről és arról, hogy maga Viktória királynő is hallgatta hangversenyeit, sőt, játszotta zeneműveit.

Londonban született meg Magyar Ábránd sorozatának első darabja is, eredeti címében Souvenir de ma patrie, amely több népdalt, népies műdalt dolgoz fel és díszít ki.

A dallam mai füllel hallgatva legmeghökkentőbb eleme kétségkívül a Boci, boci tarka kezdetű gyerekdal kétszeri fölbukkanása a témák között.

„Azt, hogy ő inspirálódott-e a gyerekdalból, vagy fordítva, azaz épp a mű népszerűsége nyomán kelt önálló életre a téma, valószínűleg már sosem tudjuk meg” – veti föl Kéry János, aki úgy véli, a brit birodalmi fővárosban eltöltött három és fél év volt Székely Imre karrierjének csúcspontja, és egyben talán hazatérése záloga is. Már az emigráció gondolata foglalkoztatta, amikor 1852-ben néhány koncert idejére Magyarországra jött, s végül a következő évben – az iránta való politikai enyhülésnek is köszönhetően – hazaköltözött, sőt, elvállalta Albrecht főherceg gyermekeinek zenei nevelését.

A Nemzeti Zenede kiemelt tanára

1853-ban megnősült, feleségül vette Lázár Vilmos aradi vértanú mostohalányát, Halasy Magdolnát, akiben szellemi társra is talált. Hat gyermekük született, de csak két lányuk érte meg a felnőttkort: Ilona és Irén is nagyon jól zongorázott, mindkettő író-műfordító és zeneszerző is lett. A család az év nagy részét Pesten töltötte, nyaranta azonban egy Tiszasüly melletti, tamásháti tanyára vonultak vissza. Székely Imre utolsó ismert lakhelye 1880 és 1886 között a belvárosi Szarka, ma Zrínyi utca 5. szám alatt volt, ahol minden ott töltött vasárnapon zenezsúrt tartott. Kéry János fölhívja a figyelmet arra is, hogy miközben Székely Imre rendszeressé tette a házi hangversenyeket, és maga is koncertező művész volt, élete középpontjába fokozatosan a tanítás került.

A főhercegi udvar és a sok magántanítvány után tanári pályája csúcsaként a korabeli legnívósabb intézmény, a Nemzeti Zenede is tanárai közé hívta.

A Zeneakadémia reformkori alapítású elődjében zeneszerető és zeneművelő növendékek sora került ki a keze alól, ő pedig Bartai Edével közösen tankönyvírásba kezdett: kiadott egy többkötetes zongoratechnikai tangyűjteményt, a Hangsorozati Iskolát, 15 Invenció című sorozatát pedig a zongoratananyag részévé tették. „Érdekes, hogy mennyire megtalálta önmagát a középfokú tanításban. Bár jó ismerőse és kollégája volt Liszt Ferencnek, és egykori tanítványa Erkel Ferencnek, mégis amikor ők megalapították a Nemzeti Zenedéből a Zeneakadémiát, Székely nem követte őket, maradt a Zenede kiemelt tehetségeket gondozó osztályának tanára” – mutat rá Kéry János, hozzátéve, hogy a szegényebb növendékeket ingyen tanította.

Gyenge alkatú volt, egészsége az 1880-as évektől egyre gyorsabban romlott, ám állandósuló betegeskedése ellenére az utolsó pillanatig aktív tanár maradt. Egy szerény, a hivatást szolgálatként megélő alkotó és egy kiváló pedagógus alakja bontakozik ki az 1887-ben bekövetkezett halálát követő nekrológokból, amelyek a magyar nemzeti zene zászlóvivőjeként, a Liszt Ferenc elismerését harsányság nélkül kiérdemlő virtuóz előadóművészként emlékeznek rá. E szövegek szerzői azok a növendékek voltak, akik tőle sajátították el a szívet gyönyörködtető zongorázás mikéntjét, miközben mesterük rendszeresen lehetőséget adott számukra házi és nagyobb hangversenyeken részt venni. Egy ízben születésnapján őt magát is nagyszabású hangversennyel köszöntötték: az 1879-es Székely Ünnepély műsorában saját művei mellett kortársak tisztelgése is felhangzott.

Csaknem minden visszaemlékezés kiemeli szerénységét, kedves természetét, a magyar zenéért folytatott fáradhatatlan munkálkodását, szeretetteljes családi hátterét.

Kéry János úgy véli: ha a 200. évforduló apropóján értékelni kellene Székely Imre életművét, alighanem ezt a szerethető, csöndes és alázatos ügyszolgálatot, a kicsapongásmentes életet, a zsenik mögötti másodvonal szorgalmát kellene kiemelnünk.

Kérdésünkre, hogy Székely Imre monográfusaként mivel készül a bicentenáriumra, elárulta: a hosszú távú tervek között szerepel az életmű stúdiófelvétele, az idei emlékévben pedig hazai és nemzetközi koncertsorozattal igyekszik visszahozni Székely Imre nevét a zeneszeretők emlékezetébe.

Kérjük, támogasson, hogy otthonába vihessük az értéket!

A Képmás magyar magazin és vállalkozás, nincs mögötte nagy, külföldi médiabirodalom. Csupa családos, értékes és jó ember, akiknek nem csak munkahelye, szívügye is a Képmás. Fontosnak tartjuk, hogy a kepmas.hu által közvetített értékek továbbra is ingyenesen juthassanak el minden olvasóhoz. Kérjük, ha örömmel olvassa cikkeinket, hallgatja és nézi felvételeinket, támogassa Ön is a kepmas.hu-t!

Támogatom a kepmas.hu-t>>

Ez is érdekelheti