A komikus apa és drámai tehetségű lánya – Benza Károly és Ida emlékezetes élettörténete, 1. rész

Apa és lánya kapcsolata, különösen, ha mindketten egyenértékűen tehetséges művészek, nem mindig felhőtlen. A 19. századi magyar színpadok két énekes sztárját azonban nem csupán a vérségi kötelék és az öröklődő tehetség, hanem a bensőséges családi szeretet és a mester–tanítványi kapcsolat is összekötötte. Benza Károly és Benza Ida – két majdnem elfeledett név, pedig mennyi felemelő órát szereztek kortárs közönségüknek, és mennyire megérdemelnék, hogy egykori művészetük és regényes életük emlékeit megőrizzük!

Benza Károly Benza Ida
Benza Károly és lánya, Ida – Képmás-kollázs

Benza Károly egy olyan spanyol zsoldoskatona utóda lehetett, aki a császári sereg tagjaként vett részt Buda 1686-os visszafoglalásában, azután itt telepedett le. Elnémetesedett leszármazottai az akkoriban teljesen német ajkú Buda polgárai lettek. A család a spanyol név németes alakját használta vezetéknévként, így Schumbenza, Schombenza vagy Schompensa névváltozatokkal anyakönyvezték őket. Az 1811-ben született Karl avagy Károly okos döntéssel – és az egyre inkább magyarosodó korszellemhez igazodva – egyszerűen Benzára rövidítette családnevét. Fiatal éveiben kereskedősegéd volt Budán, de szép basszbariton énekhangja, színjátszó és nevettető képességei miatt közönségre, színpadra vágyott. Egy pesti német énekmesternél képezte hangját, majd 1834-ben, 23 évesen lépett a színi pályára Balla Károly debreceni színtársulatánál. Annál a Balla Károlynál, aki református lelkészi családból „megszökve” lett komédiás, majd hősszerelmes színész, később színtársulatot alapított, és a magyar nyelvű színjátszás nagy úttörője lett. Talán ez utóbbi volt az oka, hogy a magyarul ekkor még kevéssé tudó Benza nem sokáig maradt nála, annak ellenére se, hogy néhány vicces dalával sikert aratott.

A vicces beszédű buffó

A magyar életrajzi lexikonok következetesen megfeledkeznek róla (a német lexikonok bezzeg büszkén örökítik meg), hogy az ifjú Benza Károly német nyelven kóstolt bele igazán az énekes színészetbe: 1835–38 között a Theater an der Wien tagja volt, majd a pesti Német Színház társulatához szegődve tért vissza Magyarországra. Német anyanyelvűként ugyanis csak fokozatosan tanult meg magyarul, és később is bohókás hanghordozásával fedte el tökéletlen kiejtését – ám ez annyira jól állt neki, hogy a magyar közönség egyik kedvence lett. 1838–40-ben és 1844–1864 között a Nemzeti Színház tagja volt, ahol az operák komikus buffó szerepkörét töltötte be nagy sikerrel. Közben többször hívták meg vendégjátékra a bécsi Udvari Operába is.

Játékából sugárzott a jókedv, bohókás modoráért rajongott a közönség, de nemcsak a nézők, hanem színészkollégáinak is folyvást nevethetnékje volt a közelében.

Doppler Ilkájában mint Miska ellenállhatatlan hatást ért el. Így emlékezett vissza erre a szerepére egyik kortársa: „Pattogtatott kukoricát dobált a levegőbe, és a szájával kapkodta. Erzsébet királyné az udvari páholyban annyira nevetett, hogy minden etikett ellenére felkelt a helyéről, és a könnyek csurogtak az arcáról.”

Ám igaztalanok lennénk, ha csak komikus szerepkörbe skatulyáznánk be őt. Hiszen valóban nagy sikerrel alakította a címszereplőt Donizetti Don Pasquale című operájában, vagy Figarót; Don Basiliót; Doktor Bartolót Rossini A sevillai borbélyában, de drámai szerepekben is nagyszerű volt. Emlékezetes szerepe maradt Gara nádor Erkel Hunyadi László című operájában, és Rigoletto-alakítását legalább annyira nagyszerűvé varázsolta bolondozása, mint szerepformálásának drámai ereje. Híresek voltak rögtönzései, fellépett hangversenyénekesként is, sőt foglalkozott rendezéssel is.

Ennek a kiváló és népszerű művésznek a családi élete is szerencsésen alakult. 1845-ben, 34 évesen házasságot kötött Fancsali Joób Amáliával, akivel több mint negyedszázadot éltek le együtt, és nagy örömük telt leányukban, Idában, aki később szintén az operaszínpadok csillaga lett.

Kép
Benza Károly

Benza Károly mint Miska az Ilka című daljátékban a Vasárnapi Újság litográfiáján (1872)

Papucsos öregúr a Svábhegyen

Nem is lett volna igazi sztár Benza Károly, ha nem maradtak volna fenn róla legendák. Életének legismertebb anekdotája a nyaralójához kapcsolódik, amelyet a Svábhegyen vásárolt. A 19. század közepén egyre népszerűbb lett ez a Budához közeli vidék, egyre több tehetős birtokos és művész választotta otthonául. Volt, aki állandóan itt lakott, mások csak nyaranta költöztek fel a hegyre. Benza megvett egy alacsony, rossz állapotú házat a Svábhegy egyik eldugott részén, amelynek egyetlen előnye az volt, hogy Jókai Mór lakott a szomszédban. A házhoz rossz állapotú út vezetett, Benza is sokáig szamárfogaton közlekedett, nyáron óriási esernyőt nyitva a kordé fölé. Akkoriban még neve sem volt az utcáknak, így csak igen nehezen találtak oda a vendégek.
Benza sokat gondolkodott, hogyan orvosolhatná ezt a hátrányos helyzetet, és mivel csak a ház kéménye látszott ki a bokrok közül, elhatározta, hogy azt kell jellegzetessé tennie: csavart kéményt csináltatott.
Hogyan is készülhetett ez a fura építmény? A szomszédok az érdeklődőknek azt a történetet adták elő, hogy eredetileg ez is rendes, négyszögletű kéménynek épült, de amikor még nedves állapotban volt, a két kőműves fordított rajta néhányat. A valóság viszont az volt, hogy a közönséges kéményre bádogból formáltak és illesztettek dugóhúzószerű vonalakat, majd habarccsal befedték.

Benza a villa köré magas kerítést emeltetett a hátsó, utca felőli oldalon, hogy senki ne lásson be, amikor éppen papucsban sétálgat a kertjében, amelyből a másik, nyitott oldalon csodálatos panoráma nyílt Pest-Budára. Ám a Benza-telken több ízben is lopás történt: egyszer egy gereblye, máskor egy kacsa tűnt el.

Mivel rendőrség nem működött a Svábhegyen, a színész elhíresztelte, hogy kísértet jár a birtokon.

Azért, hogy ennek a „hírnek” alapot is adjon, esténként magára terített egy fehér lepedőt, úgy sétált végig a kerten – egy alkalommal azonban leült, és el is aludt. Amikor felébredt, észrevette, hogy ellopták róla a lepedőt. Akkor úgy döntött, hogy inkább vesz egy komondort.

A híres Benza Károly látszólag tökéletes ívű művészi karrierjének is voltak nehézségei, nem is kicsik. Makacs, visszatérő rekedtsége pályája többszöri megszakítására kényszerítette. Talán az akkori sanyarú utazási és fellépési körülmények, a meghűlés gyakoribb lehetőségei is közrejátszottak ebben. Negyvenes évei végére szép bariton hangja megkopott. Ennek ellensúlyozására egyre jobban halmozta a humor eszközeit, kifogyhatatlan volt grimaszokban, meghökkentő és kacagtató gesztusokban. Visszavonulásához kapóra jött, hogy felserdülő lánya egyre több tehetséget mutatott az éneklés terén, és ő lett első mestere, majd a család Bécsbe költözött néhány évre,hogy Ida a legjobb mesterektől tanulhasson. Amikor a leány karrierje szárnyalni kezdett, a hazaköltöző házaspár a svábhegyi házban folytatta életét, kertészkedtek, tejjel és vajjal kereskedtek. Károly reménykedett, hogy egyszer együtt, egy darabban énekelhet lányával, készült is a színpadi visszatérésre, de ebben hirtelen halála megakadályozta. 

Egy gyászjelentés sokatmondó sorai

Benza Károly már a Nemzeti Színház nyugalmazott tagja volt, amikor 60 évesen, 1872. január 28-án hajnalban elhunyt szélhűdés – mai szóval stroke – következtében. Gyászjelentésének fogalmazói nem mulasztották el megemlíteni, hogy „boldog házasságuk 27. évében”. Vajon tényleg boldog volt a házasságuk Joób Amáliával? Talán nem tették volna ki a „boldog” jelzőt, ha rossz lett volna ez a közel három évtizedes kapcsolat. Még érdekesebb a gyászjelentés következő sora: a két nap múlva esedékes gyászszertartást katolikus hit szerint a Rókus kórházban tartják, ahová „a boldogultnak hült tetemei kivánságára, felbonczolás végett átszállittattak”.
Tudományos kutatásra ajánlotta fel a holttestét, hogy halála után is hasznára lehessen az emberiségnek?
Egy olyan korban, amikor az emberek többsége még rettegett attól, hogy haláluk után boncasztalon végzik, mert ez veszélyeztette hitük szerint testük majdani feltámadását? A kép sajnos nem ennyire magasztos. A kortársak emlékezete szerint élete utolsó hónapjaiban rögeszméjévé vált, hogy őt elevenen fogják eltemetni – amivel egyébként nem volt egyedül, mert a korszak halottkémei még egyáltalán nem lehettek szakmailag biztosak a dolgukban –, ezért végrendeletben kötelezte a családját, hogy bármikor és bármilyen betegségben hal meg, testét fel kell boncolni a bizonyosság kedvéért.

A történetet folytatjuk.

Felhasznált irodalom:

Kérjük, támogasson, hogy otthonába vihessük az értéket!

Fontosnak tartjuk, hogy a kepmas.hu által közvetített értékek továbbra is ingyenesen juthassanak el minden olvasóhoz. Kérjük, ha örömmel olvassa cikkeinket, hallgatja és nézi felvételeinket, támogassa Ön is a kepmas.hu-t!

Támogatom a kepmas.hu-t>>

Ez is érdekelheti