Szám Katinak a Képmás magazinban megjelent, az Új Európa Alapítvány „Média a Tehetségekért Díj” című felhívására benyújtott „A zongora hercege: Boros Misi” c. pályaműve...
Mivel családunkban a nők többségben vannak és a családfőnek nem sűrűn van ideje a közös játékokhoz – van neki egy „kenyérkeresés” elnevezésű saját stratégiai...
Amikor kamasz voltam, anyu többször invitált, álljak mellé a konyhába, megtanít főzni. Ennek azonban körülbelül annyi értelmét láttam, mintha azt mondta volna, nézzem, hogy...
Amikor első gyerekünk megszületett, és férjem édesanyja kinyilatkoztatta, hogy mostantól sohasem leszek teljesen nyugodt, nem gondoltam, hogy éppen ez lesz az az anyósi prófécia...
Amikor még kicsik a lurkók, igazán praktikus a közös gyerekszoba, többek között, mert így – jó esetben – egyetlen helyiségre koncentrálódik a rendszerint eluralkodó...
Amikor ifjú házasokként egy ismerős családnál vendégeskedtünk, arra lettünk figyelmesek, hogy a szomszéd szobában játszó hároméves kisfiú úgy káromkodik, mint egy kocsis. Az is...