Kádár Annamária meseterapeuta tartja 2018. március elsején a második előadását annak az öt alkalomból álló, ingyenes programsorozatnak, amely – a Családbarát Újbuda Program keretében...
Szám Kati
Azonnal szánkóznunk kell! – Hó kontra nevelési elvek
A gyerekek végre megvacsoráztak, fogat mostak, és férjem szokatlanul könnyen kapható volt a mesélésre. Minden feltétel adott egy jó forró fürdőhöz. Épp azon tűnődöm...
Baka Ildikó
Tiszta öröm, másnaposság nélkül – Böjte Csaba az apaságról beszélt
Ne sírjuk vissza az ifjúkori élményeinket, inkább fedezzük fel az aktuális életszakaszunk örömeit – mondta Böjte Csaba a Felelős Szülők Iskolájának programján. Apaságról, felelősségről...
Szám Kati
Hármas kötés 13. – Ki fia vagy?
Ma is vannak települések, ahol számon tartható, ki kinek a fia, lánya, unokája, dédunokája, sőt, egyes kultúrákban a személynév is őrzi a felmenők hosszú...
Balkuné Szűcs Emese
„A hangod szép, amikor mesét olvasol” – hogyan alakul gyerekeink szépségfogalma?
Kozmetikus ismerősöm szerint a magyar nők jelentős része a jól ápolt külsőt és a tökéletes sminket tartja a szépség zálogának. Miként jutunk felnőttkorunkra hasonló...
Kölnei Lívia
Családtervezés felsőfokon – gyermekáldás természetesen
Vártunk már egy ilyen könyvet – mi, akiknek fontos, hogy ismerjük testünk működését, tisztában legyünk termékenységi ciklusaink jellemzőivel, ezekre alapozva tervezhessük gyermekvállalásunkat, és mindezt...
Skíta Erika
Így vond be a gyerek(ek)et a házimunkába!
Nemrég olvastam egy cikket, ami arról szólt, hogy egy éppen elkerült karambol után az édesanya arra gondolt, ha vele most történt volna valami, mennyi...
Dr. Rácz Anikó
Ez nem árthat? – Röntgenvizsgálat gyerekeknél
A radiológia a képalkotás tudománya, a röntgen, az ultrahang, a CT (computer tomográf), az MR (mágneses rezonanciavizsgálat) és jó pár egészen modern és különös...
Gyombolai Zsolt
Nehézségek a párkapcsolatban – mit kell megoldani és mit nem?
Amikor párkapcsolatban élő ismerőseinktől azt halljuk, hogy náluk nincsenek problémák, érdemes gyanakodni, találkoznak-e egyáltalán a felek. A nehézségek normális és szükséges velejárói egy párkapcsolatnak...
Póta Réka
A meddőségről másképpen
Orvosi értelemben, ha egy pár egy éven át aktívan próbálkozik eredmény nélkül, már meddőségről beszélhetünk. A nemzetközi statisztikák szerint egy egészséges párnak átlagosan öt...
Skíta Erika
Lehet büntetés nélkül gyereket nevelni?
„A büntetés képes arra, hogy kontrollálja a nemkívánatos viselkedést. Arra viszont önmagában nem képes, hogy az elvárt viselkedési formákat megtanítsa, sőt, a helytelen viselkedés...
Horváth-Szinnyai Borbála
A diszlexia tünetei és megelőzése
Napjainkban egyre több részképesség zavarral rendelkező gyermeket szűrnek ki szakemberek már óvodáskorban. Tényleg ennyire sok a probléma? Ha igen, miből adódhat, és hogyan előzhetjük...