„Reggel megtervezed, délután legyártod” – Útikönyv nélkül Kínában, a Nagy Tűzfal mögött

A negyedórás műsor négy felvonásban meséli el a város történetét. Az első részben (A hegyek és a tenger városa) klasszikus kínai festményeket idéző tájképek, hullámzó vizek és hegycsúcsok úsznak át az üvegmonstrumokon. Aztán a tempó felgyorsul: A Reform ablaka fejezetben megjelenik a híres Úttörő Ökör szobra és a tőzsde épülete, a „Shenzhen-sebességet” szimbolizálva. A harmadik rész (Az innováció fővárosa) tiszta cyberpunk: adatáramlások, DNS-spirálok és futurisztikus járművek száguldanak az épületek között. Végül a Harmónia birodalma zárja a sort: mangrove erdők és madárrajok repülnek át a tornyokon, miközben meleg színek árasztják el a várost.

Azt éreztem, hogy ez nem csak turisztikai látványosság. Ez erődemonstráció. Azt üzeni, hogy Kína képes egyetlen, központilag vezérelt, 5G-n kommunikáló organizmussá alakítani a fizikai valóságot.

A „DeepSeek-pillanat”

Ez a megrendítő élmény volt a fizikai megfelelője annak az intellektuális sokknak, ami miatt elindultam ide. 2025. január 20-án arra ébredtünk, hogy egy kínai laboratórium, a DeepSeek, mindössze 6 millió dolláros költségvetésből (szemben az amerikai versenytársak dollármilliárdjaival) létrehozott egy olyan mesterséges intelligencia modellt, amely pariban volt a Szilícium-völgy csúcstermékeivel.

Hogyan lehetséges ez? Hogyan képes egy ország, amelyet évtizedekig a legális és illegális másolás hazájaként könyveltek el, hirtelen az innováció élvonalába ugrani? Ezt látnom kellett a saját szememmel. Így indultam el Shenzhenbe, a Nagy Tűzfal mögé, útikönyv nélkül – hiszen a technológiai változások olyan gyorsak, hogy mire egy könyv megjelenne, már elavulttá válik.

Amikor az ember átlépi Kína határát, teljesen más digitális univerzumban találja magát. Nem működnek a megszokott alkalmazásaim: nincs Google Maps, nem frissül a Facebook, nincs YouTube, ChatGPT, és elérhetetlen a legtöbb nyugati híroldal is. 

Ez a digitális izoláció a „Nagy Tűzfal” eredménye, ami sokkal több egyszerű cenzúránál. Ez tudatos stratégiai védőgát: a kínaiak nem hagyták magukat kiszolgáltatni az amerikai technológiai dominanciának, hanem saját világot építettek. A kínai óriások – mint a WeChat vagy az Alipay – a nyugati versenytársaktól függetlenedve, saját szabályaik szerint építik a mindenre kiterjedő birodalmaikat. Természetesen zajlik a folyamatos macska-egér játék: a rutinosabbak megpróbálják kijátszani a korlátokat VPN-ekkel és egyéb technikai trükkökkel, de a falat ma már kifinomult mesterséges intelligencia őrzi, fáradhatatlanul szűri és figyeli a tartalmakat.

A legmélyebb különbség mégsem a technológiában, hanem a szemléletben van. A „biztonság” mást jelent Shenzhenben, mint Párizsban vagy Budapesten. Nekünk a biztonság az egyéni szabadságunk és a személyes adataink védelmét jelenti, itt viszont a közösségi stabilitás és a zavartalan társadalmi rend fenntartása az abszolút prioritás. Kína köszöni, nem kér az amerikai digitális gyarmatosításból.

A rizsföldektől a cyberpunk metropoliszig

Shenzhen története a modern urbanizáció legbrutálisabb példája. 1979-ben ez a terület még alig 30 ezer fős, rizsföldekkel és halászkunyhókkal tarkított vidék volt a hongkongi határ mentén. Ma, négy évtizeddel később közel 18 millió lakosú, 480 milliárd dolláros GDP-t termelő pezsgő és izgalmas metropolisz áll a helyén.

A város lüktetését a híres „Shenzhen-sebesség” határozza meg. Ez a fogalom az 1980-as években született a Guomao Building építésekor, ahol a kivitelezők elérték az addig elképzelhetetlen „három nap alatt egy emelet” tempót. 

Ma ugyanez a sebesség a technológiai fejlesztésekben köszön vissza. Míg a Szilícium-völgyben egy hardvertermék fejlesztési ciklusa 12–24 hónap, Shenzhenben ez egy-két hónapra rövidül.

Huaqiangbei és a „shanzhai” ethosz: a betyárbecsülettől az innovációig

A technológiai csoda motorja a Huaqiangbei negyed, a világ legnagyobb elektronikai piaca. Itt másfél négyzetkilométeren húszezer kereskedő szolgál ki napi közel egymillió látogatót. Beszippant a technológiai zsongás: a végtelen digitális raktár, ahol a pultokról szinte az utcára folynak az alkatrészek. Amerre nézel, mindenhol áruhalmok: kígyózó kábelek és csatlakozók kötegei, színesen világító mechanikus billentyűzetek, tálcákon sorakozó precíziós processzorok és marékszámra memóriaegységek. A polcokon videójátékok, robusztus walkie-talkie-k, praktikus fordítógépek, drónok, kamerák és minden elképzelhető kiegészítő a telefontokoktól a legapróbb csavarokig. Itt minden kapható, amihez valaha köze volt áramkörnek, a legmodernebb okoseszközöktől kezdve a legkisebb elektronikai alkatrészekig.

Itt találkoztam a kínai innováció kulcsfogalmával, a shanzhai (山寨) jelenséggel. A szó szerinti jelentése „hegyi erőd”, ami a Vízparti történet című eposz lázadóira utal. Ők voltak a kínai történelem „Rózsa Sándorai”, akik a hivatalos renden kívül, saját szabályaik szerint szembeszálltak a hatalmasokkal. Ma ez a fogalom a nyugati technológiai monopóliumok elleni „gerilla-innovációt” jelöli. Az egyik épületen óriásplakát hirdeti: „Reggel megtervezed, délután legyártod.”

Itt nincs copyright, ez a nyílt forráskódú innováció radikális formája: a terveket és alkatrészlistákat szabadon megosztják, ami lehetővé teszi a villámgyors iterációt. Ez a kombinatorikus innováció tette lehetővé, hogy a kezdeti gagyi másolatokból olyan világcégek nőjenek ki, mint a DJI, a BYD vagy a Transsion, amiről mi nem nagyon hallunk, de ma már Afrika mobilpiacának 40 százalékát uralja.

A robotok köztünk járnak: megtestesült intelligencia

Mindenütt robotokba botlok: a technológiai dominancia leglátványosabb jele a mesterséges intelligencia fizikai térnyerése a mindennapokban. Kína számára a robotika már nem a jövő ígérete vagy kísérleti fázis, hanem kőkemény ipari és társadalmi realitás, ami alapjaiban formálja át a termelést és a közszolgáltatásokat.

A szállodában a Keenon Butlerbot W3 típusú robot hozta fel a rendelt ételt. Gurul, csipog, a beépített LiDAR és sztereó kamerák segítségével navigál, önállóan kommunikál a liftvezérléssel és a szállodai telefonközponttal, és amikor átveszem az ételt, kedvesen beszél hozzám kínaiul.

Első sétámon szembejött Jing Xiaonan (Kis Nan rendőr), a rendőrrobot. A gyerekek imádják, bennem megfagyott a vér, amikor komótosan rám nézett a kameraszemeivel, dolgozott az arcfelismerés a háttérben. Ez a humanoid fejlesztés a Shenzheni EngineAI terméke, és már a DeepSeek nyelvi modellt használja, így tud beszélgetni a járókelőkkel. A robot „kawaii” (cuki) dizájnja tudatos: a cél a félelemkeltés helyett a bizalomépítés. 

Tíz, ismétlem, tíz évvel ezelőtt ezek a technológiák még csupán kutatási fázisban vagy erősen korlátozott, méregdrága formában léteztek, hiszen a ma használt N97-es processzorok és az Nvidia Jetson Orin modulok még meg sem születtek, az akkori beágyazott rendszerek számítási kapacitása pedig töredéke volt a mainak. A multimodális mesterséges intelligencia jórészt elméleti síkon mozgott, a fejlett mélységérzékelő kamerák felbontása és hatótávolsága jóval elmaradt a jelenlegitől, a LiDAR szenzorok pedig hatalmas, mechanikusan forgó, drága eszközök voltak kísérleti járműveken. 

A valós idejű arcfelismeréshez komoly felhős szerverkapacitásra volt szükség a lokális feldolgozóerő hiánya miatt, a megerősítéses tanulás pedig épp csak elkezdett betörni a köztudatba, de fizikai robotok dinamikus mozgásvezérlésére még nem volt alkalmas. Ekkoriban az 5G hálózatok még csak laboratóriumi tesztek alatt álltak a 4G uralta piacon, jelentősen korlátozva az IoT rendszerek lehetőségeit, a robotokhoz szükséges kompakt, nagy nyomatékú ízületi motorok pedig leginkább sokmillió dolláros egyedi kutatólaboratóriumi projektek kiváltságai voltak, teljesen elérhetetlenné téve a mai szintű tömeggyártást.

Egy jótékonysági rendezvényen két piros szoknyás robot zongorázott, a Unitree G1 humanoid robotja táncolt a zenére, és hogy a kép teljes legyen, egy kedves idős néni újévi kalligráfiákat festett vörös rízspapírra. 

A Unitree G1 mindössze 16 ezer dollárba (kb. 5–6 millió forint) kerül, ami töredéke a nyugati versenytársak árának. Ezek a robotok az idei februári kínai újévi gálán másfél milliárd néző szeme láttára kungfuztak, ugráltak és táncoltak, szaltóztak. Ez lenne Kína válasza a fenyegető demográfiai válságra és munkaerőhiányra.

Az ötrétegű torta: hol tart a verseny?

Jensen Huang, az Nvidia társalapítója és vezérigazgatója, napjaink technológiai világának vitathatatlan rocksztárja. Jellegzetes bőrdzsekijében és karizmatikus stílusával nemcsak egy vállalatvezető, hanem az AI-forradalom arca is, akinek minden szavát feszült figyelemmel kíséri a tőzsde és a szakma egyaránt. Vezetése alatt az Nvidia a videójátékok grafikus chipjeitől eljutott odáig, hogy mára a világ legértékesebb vállalatai közé tartozik, mivel hardvereik és szoftveres ökoszisztémájuk jelentik a modern mesterséges intelligencia motorját.

Egy hónappal ezelőtti interjújában Huang a tőle megszokott magabiztosság mellett meglepően árnyalt és higgadt elemzést adott a globális helyzetről. Nem a technológiai dominancia egyszerű fekete-fehér képét festette le, hanem rávilágított, hogy az AI-verseny valójában egy rendkívül összetett, többrétegű folyamat. Elismerte, hogy bár a legfejlettebb chipek tervezésében az USA és az Nvidia tartja az előnyt, a teljes ökoszisztémát – az energiát, a gyártási sebességet és a szoftveres találékonyságot – nézve a mérleg már Kína javára billen. 

Huang úgy magyarázta, hogy a mesterséges intelligencia nem egyetlen technológia, hanem egy ötrétegű torta. A legalsó réteg az energiaellátás, itt Kína egyértelmű fölényben van: mintegy kétszer akkora kapacitással rendelkezik, mint Amerika, és rendkívül gyorsan bővíti ezt az adatközpontok hatalmas áramigényének kiszolgálására. A következő az AI-chipek rétege, ahol az Egyesült Államok generációkkal jár elöl, de a kínaiak látványosan gyorsítják a fejlesztéseiket.

A torta harmadik rétegében Amerikának több adatközpontja van, de az ázsiai versenytárs olyan sebességgel építi a digitális infrastruktúrát és a szuperszámítógépeket, ami a tengerentúlon elképzelhetetlen.

A torta felsőbb rétegeiben a dinamika még élesebben válik ketté. A nagy nyelvi modellek terén az Egyesült Államok fél évvel vezet, viszont Kína a nyílt forráskódú modellek maximális kihasználásában és bevezetésében vette át az irányítást. A torta legfelső, alkalmazási rétegében – ahol Huang szerint a tényleges és legnagyobb gazdasági haszon keletkezik – szintén egyértelmű a keleti dominancia. A mesterséges intelligenciát gyorsabban integrálják a gazdasági folyamatokba, az AI-eszközök iránt hatalmas a fogyasztói és üzleti étvágy.

996 és az Éles Szemek

A technológiai utópia árnyékában súlyos társadalmi feszültségek húzódnak. A kínai gazdasági csoda motorja a hírhedt 996-os munkakultúra (reggel 9-től este 9-ig, heti 6 nap munka). Ez a rendszer, amelyet a technológiai óriáscégek (Alibaba, Tencent) normalizáltak, mára a társadalmi kimerültség forrásává vált. Itt ütközik a harmóniát és a közösség szolgálatát hirdető konfuciánus etika a hiperkapitalista kizsákmányolással.

A fiatal generáció válasza erre a „Tang Ping” (hanyatt fekvés) mozgalom. Ez nem egyszerű lustaság, hanem passzív ellenállás: kilépnek a mókuskerékből, nem vásárolnak ingatlant, nem házasodnak, és csak a létfenntartáshoz szükséges minimumot teljesítik. Ez a csendes lázadás komoly fejtörést okoz a vezetésnek, mivel aláássa a fogyasztásalapú gazdasági növekedés és a népesedéspolitika céljait.

Nem lenne teljes a kép, ha nem beszélnénk a totális megfigyelésről. Shenzhen a „Xue Liang” (Éles Szemek) projekt mintavárosa. A kamerák és az arcfelismerés a mindennapok része, sok helyen kérnek útlevelet a belépéshez, a metró bejáratánál ugyanúgy átvilágítják a hátizsákomat, mint a reptéren.

A kontroll más szinten is megjelenik. A gyermekek online játékidejének állami korlátozása – heti három óra, péntektől vasárnapig – a nyugati szemlélő számára drasztikus beavatkozásnak tűnik a magánszférába.

Ugyanakkor a shenzheni parkokban vasárnap délelőtt sárkányt eregető családok látványa azt sugallja, hogy ennek a kényszernek lehetnek pozitív közösségi mellékhatásai is. Az volt a benyomásom, hogy a nagy többség ezt elfogadja, nem elnyomásként vagy cenzúraként fogja fel, beszélhetünk orwelli államról, de ettől nem fogjuk jobban megérteni a shenzheni parkban sütkérező családok békéjét, nyugalmát. 

A jövő katedrálisai: MOCAPE és a Zaha Hadid-örökség

A városvezetés a „világ gyára” imázs mellé tudatosan épít fel egy vibráló, kulturálisan is gazdag metropoliszt, méghozzá olyan tempóban és technológiai színvonalon, amely mellett a nyugati intézmények sokszor szerény próbálkozásnak tűnnek. Itt a kultúra nem luxuscikk, hanem a városi lét szerves része: szinte minden sarkon találni egy kiállítóteret vagy múzeumot, ahol a jövő technológiája találkozik a művészettel.

A város kulturális szívében, a Futian negyedben magasodik a MOCAPE, a Kortárs Művészeti és Várostervezési Múzeum futurisztikus épülettömbje. A néhai sztárépítész, az iraki-brit Zaha Hadid által tervezett komplexum maga is egy monumentális műalkotás: a szögletes formákat lágy ívek, üveg és acél váltja fel, amelyek valósággal beszippantják a látogatót. Falai között egyszerre fér meg a drámai várostörténet – amely a halászfalutól a 18 milliós metropoliszig vezető utat mutatja be –, és a szürrealista festészet, ahol a képek sokszor épp azt az ellentmondást ábrázolják, ahogy a digitális jelenünk lassan díszletté silányítja a múltat. A múzeumot egy év alatt több mint egymillióan látogatták meg.

A messiás és a munkás

A nyugati és a kínai AI-fejlesztés közötti alapvető különbség a hajtóerőkben és a célokban rejlik: míg Amerikában a tőzsdei kényszer és a profit hajszolása egyfajta technológiai messiásvárást szült, addig Kína a gyakorlatias, államilag irányított utat választotta. Nyugaton a tech-óriások vezetői az emberi értelmet meghaladó „szuperintelligencia” eljövetelét jósolják, és a fejlesztéseik irányát is e felé a távoli, már-már misztikus cél felé fordítják. Ez a jövőkép azonban gyakran elszakad a hétköznapok valóságától, és érthető szorongást kelt bennünk: vajon feleslegessé válik-e a munkánk?

Ezzel szemben Kínában a mesterséges intelligenciát fegyelmezetten beillesztették a saját ideológiájukba, ahol az egy új típusú termelőerő.  

Kína egyszerűen befogta a technológiát a gazdaság szolgálatába, és módszeresen beépíti az AI-t mindenbe, amibe csak lehet – a gyárak automatizálásától kezdve a logisztikán át egészen a városok működtetéséig. 

Most, februárban jelent meg a KPMG kutatása az AI globális használatáról, és az egyik legmarkánsabb jelenség, amire felhívják a figyelmet, az, hogy a feltörekvő gazdaságok társadalmai racionális, növekedésfókuszú eszközként tekintenek a technológiára, nem pedig elvont fenyegetésként. A jelentés rávilágít egy éles globális törésvonalra: míg a fejlett nyugati országokban a lakosságnak csupán 39 százaléka bízik az MI-ben, addig a feltörekvő piacokon az elfogadottság eléri a 84 százalékot, és az emberek 90 százaléka számít egyértelműen pozitív hozadékokra.

Ezekben a régiókban a mesterséges intelligencia történelmi esély a felzárkózásra és a fizikai, strukturális korlátok áttörésére. Az AI segítségével ugyanis azonnal enyhíteni tudják a legégetőbb szakemberhiányt: a diagnosztikában és a betegellátásban segítő algoritmusok a hiányzó orvosokat, a személyre szabott digitális oktatási platformok a tanárokat, az okos tervezőszoftverek pedig a mérnököket pótolják vagy tehermentesítik.

A KPMG adatai is ezt a rohamléptékű, gyakorlatias adaptációt igazolják. A feltörekvő régiók lakosságának 84 százaléka arról számolt be, hogy az AI már most érezhetően javította az életminőségét, szemben a fejlett országok 64 százalékával. Ez a lendület a munkahelyeken is egyértelműen jelen van: a feltörekvő piacokon a munkavállalók 72 százaléka használja rendszeresen a technológiát az irodában (a fejlett piacokon ez az arány mindössze 49%), a szervezeti szintű használat pedig 81 százalékos. Ráadásul a dolgozók 70 százaléka érzi úgy, hogy cége megfelelő stratégiával és képzéssel támogatja a használatot. Amikor az előnyök ilyen gyorsan és kézzelfoghatóan jelentkeznek a mindennapokban, teljesen logikus válasz, hogy a társadalom maximális nyitottsággal fogadja az AI térnyerését.

Ebben az új valóságban a fejlesztési idő drámaian lerövidült. Emlékszünk még, amikor a covid idején néhány nap alatt felhúztak egy kórházat? Ma ugyanezt a tempót diktálják az adatközpontoknál és napelemerőműveknél is. 

A kínai „sötét gyárakban” nincs szükség világításra, csak a megállás nélkül dolgozó robotokra, amelyek alig egy perc alatt szerelnek össze egy okostelefont. Ezzel szemben Amerikában – Európáról nem is beszélve – ma négyszer-ötször annyi ideig tart eljutni a prototípustól a tömeggyártásig.

Visszafelé a repülőn nem tudok szabadulni attól a gondolattól, hogy mi itt, Európában lemaradtunk, nem használtuk ki a digitális forradalom lehetőségeit. Ugyanúgy fogunk járni, mint a kínaiak az 1800-as évek közepén, amikor nem vettek tudomást a gőzgépekről és az ipari forradalomról. Annak a következménye volt az ópiumháborúk sorozata, Kína évszázados megaláztatása. Ránk is ez vár? A szemünk előtt alakul ki a kétsebességes világ, ahol az elkényelmesedett Nyugat nézi álmélkodva a Kelet felfoghatatlan gyártási sebességét.

Kína nem digitális messiást vár, hanem szuperhatékony munkást épít. Shenzhen példája azt mutatja, hogy ez a pragmatikus, hardverközpontú megközelítés – kombinálva az innovációs sebességgel – képes átformálni a 21. század gazdasági térképét. Mindannyiunk jövőjére hatással lesz az, ami most történik a Nagy Tűzfal mögött.