Pressburger Imre, a brit filmvilág magyar legendája még az angol királyt is lenyűgözte

 „A múlt század egyik legnagyobb tehetségű, legbefolyásosabb és legmeghatározóbb filmese volt” – állítja Martin Scorsese az 1902-ben, Miskolcon született Pressburger Imréről. Az irodalom, a zene és a matematika iránt is érdeklődő, zsidó származású fiú tizenévesen Temesváron tanult, majd külföldön, Prágában és Stuttgartban folytatott műszaki tanulmányokat. Miután édesapja elhunyt, önállóan kellett boldogulnia, ezért az egyetemet félbehagyva újságírónak állt, és novellákat írt. Utóbbiakra Berlinben is felfigyeltek, így az európai filmgyártás egyik központjában kapott forgatókönyvírói állást.

Az UFA filmstúdiónál Erich Kästnerrel és Billy Wilderrel is együtt dolgozhatott, például az Emil és a detektívek forgatókönyvén. Berlinben készült egyetlen magyar vonatkozású filmje, A vén gazember is: e zenés Mikszáth-adaptációt a Hunnia filmgyárban vették fel magyar színészek szereplésével. 1933-ban, a nácik hatalomra kerülésekor az UFA cég elbocsátotta zsidó alkalmazottait, Pressburgerrel sem hosszabbítottak szerződést. Ekkor úgy távozott berlini lakásából, hogy „az ajtóban hagyta a kulcsot, hogy a rohamosztagosoknak ne kelljen betörniük azt”. Párizsban, majd 1935-től Londonban élt.

Oscar-díj és királyi dicséret

Az angol fővárosban egy magyar származású filmesekből álló közösséghez csatlakozott, itt ismerte meg a világhírű Alexander Kordát is, aki elkezdte forgatókönyvíróként alkalmazni. Így Pressburger előtt megnyílt az út a brit filmipar magasabb köreibe: hamarosan Michael Powell rendező társa lett, akivel legendás közös alkotásokat tettek le az asztalra. Köztük 1942-ben az Oscar-díjas A negyvenkilences szélességi fokot. Pressburger ugyanakkor sokkal több volt, mint „Michael Powell forgatókönyvírója”, hiszen teljesen saját, eredeti forgatókönyveket jegyzett, a legtöbb esetben a producer is ő volt, sőt oroszlánrészt vállalt a vágási és zenei szerkesztői feladatokból is. Mindezt a brit filmgyártás fénykorában tette.

1946-ban egyik bemutatójukat VI. György angol király jelenlétében tartották meg, aki hosszasan méltatta Pressburgeréket – ez azért is nagy dolog volt, mert az uralkodó ritkán ült be nyilvános vetítésekre. 

„Azt gondolom, egy filmnek legyen jó, világos története, és lehetőleg – ami talán a legnehezebb – legyen benne egy kis varázslat…” – fejtegette Pressburger, amikor a sikerei titkáról faggatták. 

Később regényeket is írt: 1961-ben a Vasárnapi egérfogót, 1966-ban az Üveggyöngyöket.

Kép

Michael Powell (balra) és Pressburger Imre – archív fotó

Szellemisége nem veszett oda

„A szíve – és persze a gyomra – mélyén mindig magyar maradt” – mondta róla unokája, Kevin Macdonald, aki már a második, angol feleségétől született lányának a fia. Első felesége a magyar színésznő, Donáth Ági volt. Annyira megosztotta magánéletét is a magyaros és angolos szenvedélyek között, hogy miközben külön „kolbászos” szobát tartott fenn otthonában a magyar finomságoknak, sportkedvelőként a londoni Arsenal csapatának szurkolt megszállottan. Az alacsony termetű Pressburgert sokan „angol úriembernek” tartották választékos, igényes öltözködése miatt, de azt is hallani, hogy túlérzékeny, gyakran melankolikus volt, ugyanakkor imádta a francia konyhát, a zenét és a humort.

Kép

Pressburger és Michael Powell – archív fotó

Élete egyik legszomorúbb epizódja, hogy csak a második világháború végén tudta meg: édesanyját Magyarországról Auschwitzba deportálták, és ott is halt meg. Őt magát 1988-ban egy angliai idősek otthonában, tüdőgyulladás következtében érte a halál. Az anglikán temetőben, ahol nyugszik, övé az egyetlen sír, amelyre – külön kérésére – Dávid-csillagot helyeztek. 

2007-ben miskolci szülőháza falára emléktábla került, de öröksége más értelemben – unokái munkásságában – is méltó módon tovább él. 

Andrew Macdonald a Trainspotting és az Ex Machina című filmek producereként ismert, Kevin Macdonald pedig Egy nap szeptemberben című dokumentumfilmjéért 1999-ben Oscar-díjat kapott, de például Az utolsó skót király-t is ő rendezte, Peléről és Whitney Houstonról is forgatott filmet.

Mindent saját erőből ért el

Az unokák karrierjük egyik első, közös filmjét nagyapjukról készítették: a Making an Englishman című dokumentumfilm rendezője Kevin, míg producere Andrew Macdonald. Kevin életrajzi könyvet is írt Pressburger Imréről Egy forgatókönyvíró élete és halála címmel, amit 1995-ben Nagy-Britanniában az év filmes könyvének választottak. „Büszkeséggel tölt el és sokat jelent nekünk, hogy felvehetjük a magyar állampolgárságot, s az is, hogy nagyapánkról végre magyarul is olvasható lesz a monográfia” – nyilatkozta 2023 őszén Kevin Macdonald, amikor testvérével együtt magyar állampolgárok lettek.

Kolarik Tamás – aki az életrajzot Takó Sándorral közösen jelentette meg magyarul – akkor azt mondta Pressburgerről és a többi hollywoodi magyar példaképről: „…nem a Rózsadombon születtek, nem zsúrfiúk voltak, akik gazdag és befolyásos szüleik infrastruktúrájára építkeztek, mindent saját erejükből értek el, tehetséggel és kitartással. Self-made manek voltak, maguk csinálták meg a szerencséjüket, de nemcsak pénzt akartak, nemcsak vagyont építettek, hanem kultúrát teremtettek, értéket hoztak létre. Nem kapcsolatokra vagy előjogokra hivatkozva szorítottak ki másokat, hanem ehelyett versenyeztek, miközben szolidárisak és támogatók voltak az arra érdemesekkel, és közösséget hoztak létre maguk körül, minden adandó alkalommal segítették honfitársaikat.”

Források:
https://www.ujsagmuzeum.hu/pressburger-imre/ 
https://www.szombat.org/kultura-muveszetek/pressburger-imre-egy-angol-uriember-magyar-zsido-gyokerekkel 
https://index.hu/kultur/2023/09/14/pressburger-imre-unokak-kevin-macdonald-oscar-dij-bafta-dij-eletrajz/ 
https://en.wikipedia.org/wiki/Emeric_Pressburger