Pornó- és szexfüggőként a tekintetet kell kerülni – „Ahogy az alkoholistáknál, nálunk sem megengedett az a bizonyos egy korty”

Gyerekként mindketten az elszigeteltség érzésével küzdöttek, a mélyről jövő fájdalom ellen pornó- és szexfüggőségbe menekültek. Sok küzdelmes év után azonban jó útra tértek, és ebben nagy szerepe volt Istennek. A Mégis podcast vendégeként „Norbert” anonim szexfüggő és Puskás Antal pálos szerzetes arról beszélgetett Keresztes Ilonával, hogy hogyan lehet megtalálni a kiutat a függőségből, milyen veszélyekre kell figyelnie egy felépülőnek, és létezik-e teljes gyógyulás.

ember telefonozik ágyban
Illusztráció: Freepik

Alkalmi kapcsolatok a valós kapcsolódás ellen

Norbert olyan családban nőtt fel, ahol gyakori volt a verbális és a fizikai bántalmazás, emiatt nagyrészt rokonok nevelték fel. Gyerekként elszigetelve érezte magát, nem tudott senkihez sem kapcsolódni, menekült a negatív érzések elől, ez pedig szexfüggőségbe taszította. Azt hitte, az alkalmi kapcsolatokban a teljességet és a szeretetet éli meg, de közben egyre csak mélyebbre csúszott.

„Több mint harminc évig voltam kiélésben; önkielégítettem, pornót néztem, ismeretlenekkel szexeltem. Hat éve vagyok felépülő, több programban is részt vettem, de nemegyszer visszaestem. Sokáig azzal áltattam magam, hogy ha a másik is akarja, akkor ez nem is olyan nagy bűn. Később felismertem, hogy minden egyes alkalommal retraumatizáltam magam. Most már hat hónapja vagyok tiszta.”

A legerősebb kapaszkodót az Anonim Szexfüggők csoportjában találta meg. A közösségen belül kéjvágyfüggőnek nevezik magukat, mert azt vallják, a szex és a szexuális kiélés csak a jéghegy csúcsa, a fő problémát a kéj, vagyis az élvezet jelenti. 

Ez a felfokozott érzés és lila ködös állapot a valós kapcsolódás ellen dolgozik. 

Tizenkét lépéses programjukban azt tanulják, hogyan térjenek vissza a realitásba, hogyan kapcsolódjanak valóságosan önmagukhoz, szeretteikhez és Istenhez.

Veszélybe került házasság

„Sokáig küzdöttem a kísértés ellen, de rájöttem, hogy amit saját erőből nem tudok megtenni, azt át tudom adni Istennek. Ilyenkor beismerem a tehetetlenségemet, és elkezdek imádkozni azokért, akiket megkívánok, tehát adok ahelyett, hogy kapnék. A megadás elve, azaz hogy úgy küzdök, hogy nem küzdök, rengeteget segített nekem.”

A feleségének már akkor beszélt a függőségéről, amikor még csak ismerkedtek egymással. A neje hihetetlenül toleráns volt Norberttel, de a kapcsolatuk során komoly mélypontokat éltek meg a visszaesések miatt. Amikor már a válás határán voltak, riadót fújtak, és elkezdtek egy pároknak szóló felépülőcsoportba járni. Közös erővel dolgoznak magukon, a kapcsolatukért és a gyerekeikért.
„Volt idő, amikor úgy éreztem, a Jóisten megmentett engem ettől a dologtól, de később kiderült, hogy csak egy átmeneti gumicsónakot adott, nem oldódott meg a probléma. A mai napig dolgozom azon, hogy valós istenkapcsolatom legyen, hogy át- és megadjam magam, hogy meghalljam őt” – vallja Norbert.

A függő pap és a szabadság felé vezető út

Antal atya szerint egyedül Isten képes megszabadítani az embert a függőségtől, de ez csak úgy történhet meg, ha az illető megteszi azokat a lépéseket, amelyek a szabaduláshoz vezetnek. A gyónás önmagában nem segít, ez csak egy lépés a sok közül – mondja ezt úgy, hogy személyesen is érintett a pornófüggés témájában. 

„Tízévesen kezdődött minden, önkielégítéssel. Akkor még nem volt internet, de hozzájutottam pornómagazinokhoz. Norberthez hasonlóan nálam is jelen volt az elszigetelődés, így enyhítenem kellett a fájdalmat. 

Tizenkilenc éves koromig váltogattam a partnereket, szerettem volna mindent megélni, amit csak lehet. 

Nem a kapcsolatot, hanem annak a pótlékát kerestem, de ez sosem tudott kielégíteni. Aztán beléptem a szerzetesrendbe.”

A pappá szenteléssel, illetve a cölibátus felvételével viszont nem szűnt meg a függőség. „Az első évben különleges kegyelmet kaptam Istentől, elmélyedt a vele való kapcsolatom, és elvette ezt a problémát. De egy év múlva visszatért, és láttam, hogy ezzel dolgom van. Nagyon sokáig nem tudtam, mi a megoldás. Végül szabadító imát kértem egy közösségtől, és ott valami megváltozott. Nem szabadultam meg teljesen a függőségtől, de időt és teret kaptam arra, hogy megtaláljam a szabadság felé vezető utat.”

Antal atya szerint a papoknál nagy a veszélye annak, hogy izolálódnak, emiatt elfoglaltságokat keresnek maguknak: drogokat, szexet, egyebeket. Első kézből tudja, mennyire rossz, amikor az ember egyedül van a függőségével, ezért úgy döntött, nyilvánosan vállalja a történetét, hogy segíthessen az érintetteken. Szolgálatának fontos részét képezi a tanúságtétel arról, hogy a tisztaság lehetséges. Ilyen indíttatásból született meg a Tiszta sor című honlap is.

„Én ugródeszkának szoktam nevezni ezt az oldalt, mert itt utána lehet nézni a témának, és meg lehet tenni az önismerethez vezető első lépéseket. Az illető elgondolkodik az olvasottakon, és ha komolyabban akar foglalkozni ezzel, visszatér, esetleg felkeres egy csoportot.”

Kerülni kell a kísértést

Az Anonim Szexfüggők közösségében arra ösztökélik a résztvevőket, hogy higgyenek egy felsőbb erőben. Ez lehet Isten, de akár a csoport ereje is, vagy maga a természet, a földanya. 

A lényeg, hogy valami olyan erő legyen, amely a függőn túlmutat. Ennek kapcsán az atya kiemeli, a legfontosabb az, hogy felfedezzük, nem mi vagyunk az Isten.

Norbert elmondása szerint az a program, amelyben részt vesz, nagyon szigorú szabályok szerint működik. Ahogy az alkoholistáknál, náluk sem megengedett az a bizonyos egy korty, máskülönben visszaesnek. „Amikor ránézek a tévében egy szereplőre, és nem imádkozom érte, akkor az olyan, mintha berúgtam volna. Nálunk a tekintet az a bizonyos egy korty, ezt kell elkerülnünk, illetve az olyan helyeket, amelyekről tudjuk, hogy nem tesznek jót nekünk. Én személy szerint nem mehetek el az éjszakába, de egy strandra sem.”

Norbert szerint ebből a függőségből nem lehet teljesen kigyógyulni, az ember legfeljebb tünetmentes lehet, ha betartja a szükséges lépéseket. Annak érdekében, hogy a kéjvágy ne bújjon meg a házastársi ágyban, a feleségével olykor szünetet tartanak kölcsönös megegyezéssel. Hozzáteszi, az absztinens szakaszok után nagyon jó és intim tud lenni az együttlét.

A teljes beszélgetés meghallgatható a lejátszóra kattintva.


A cikk és a podcast megjelenését a Szerencsejáték Zrt. támogatta.

Kérjük, támogasson, hogy otthonába vihessük az értéket!

A Képmás magyar magazin és vállalkozás, nincs mögötte nagy, külföldi médiabirodalom. Csupa családos, értékes és jó ember, akiknek nem csak munkahelye, szívügye is a Képmás. Fontosnak tartjuk, hogy a kepmas.hu által közvetített értékek továbbra is ingyenesen juthassanak el minden olvasóhoz. Kérjük, ha örömmel olvassa cikkeinket, hallgatja és nézi felvételeinket, támogassa Ön is a kepmas.hu-t!

Támogatom a kepmas.hu-t>>

Ez is érdekelheti