A dobos, aki túlélte a reflektorfényt – 75 éves Phil Collins

Agyafúrt vagányként kezdte

A londoni munkáscsaládból (a brit értelemben vett „working classból”) indult fiú gyerekkora nem a csillogásról szólt. Édesanyja színházi ügynökséget vezetett, édesapja biztosítási ügynök volt – fegyelmezett, két lábbal a földön járó emberekként nevelték. Onnantól, hogy hatévesen hozzájutott egy dobfelszereléshez, nem volt kérdés, merre visz az útja. Kezdetben hallás után, majd dobtanároktól tanult, első fellépésén mégsem dobos volt. 

Színiiskolába járt, és megkapta az agyafúrt vagány szerepét az Oliver! című produkcióban a londoni West End-en. 

Az előadás hátterében is a dobossal meg a zenekarvezetővel csevegett sokat, és ők is arra inspirálták, hogy álljon profi dobosnak. Szorgalmasan gyakorolt, már ekkor kirajzolódott az a karaktere, amely később meghatározta a pályáját: ő sosem a reflektorfényért, hanem magáért a zenéért dolgozott. „Csak annyit tűztem ki célul, hogy dobolással keressem a kenyerem, tudod? És mivel a szerencse úgy hozta, ezt már túl is szárnyaltam” – mondta később, már visszatekintve arra, amit elért.

Így lett a zenéje a miénk

1970-ben jelentkezett a Melody Maker brit zenei magazin hirdetésére, amelyben a Genesis együttes keresett dobost. A meghallgatásra Peter Gabriel énekes szüleinek házában került sor, ahol volt egy úszómedence. Mivel ő túl korán érkezett, a zenekar azt javasolta, ússzon egyet, amíg a többi dobost meghallgatják. Miközben Collins a medencében lubickolt, hallgatta és megtanulta a bentről kiszűrődő dalokat. Mire behívták és a dobfelszereléshez ült, már jól ismert minden szólamot. Sikeresen teljesítette a meghallgatást, és megkapta az állást. 

„Nincs varázsszer arra, hogy belelendülj a ritmusba... Csak dübörögni kell” – ilyen egyszerűen nyilatkozott, amikor a titkáról kérdezték.

Akkoriban George Harrisonnak is ütőhangszeresre volt szüksége a debütáló szólóalbuma felvételeihez, és a fiatal Collinst ajánlották neki. Ő meghívta az Abbey Roadra, ahol kongán kellett játszania a felvételekhez, de elsőre nem rögzítették a dalokat. Ám mire felvették volna, Collinsnak megsérült és vérzett a keze, így végül teljesen lemaradt a lemezről. Évekkel később Harrison megtudta, hogy – akkor már befutott – kollégája csalódottan gondol vissza az akkori felvételekre. Erre küldött neki egy borzalmas kongafelvételt azzal a megjegyzéssel, hogy „Ez csak nem te vagy?” Collins ekkor rájött, miért nem került rá arra a bizonyos lemezre. Harrison végül felhívta, hogy csak tréfált, a megküldött szalag egy direkt hamisan rögzített felvételt tartalmazott, nem az ő játékát. Az egész csak ugratás volt.

Collins a hetvenes években az egyik legelismertebb dobossá vált. Bonyolult dalszerkezeteket és ütemkombinációkat kezelt olyan kimagasló technikai képességgel, amellyel egy egész generációnyi nagyszerű dobost inspirált később. Tempója vitte előre a Genesist, a zenekar egyre sikeresebben feszegette a zenei határait. A frontember, Peter Gabriel 1975-ben mégis kilépett a bandából. Sikertelen meghallgatások sora után úgy döntöttek, nem próbálnak ki több énekesjelöltet, Collins veszi át a szerepet. Megtanulta a dalokat, felépítette a hangját, és új korszakba vezette az együttest. A Genesis az ő irányítása alatt lett stadionokat megtöltő világsiker. „Egy bizonyos ponton túl a zene már nem az enyém. A tiétek” – jelentette ki.

A húszéves kísérlet vége

A nyolcvanas években már a szólókarrierjét is építette, miközben saját stúdiójában olyan klasszisoknak rögzített lemezeket, mint például Eric Clapton. Első szólóalbumán 1981-ben jelent meg a legendás In The Air Tonight című szám. Az album egyedi dobhangzása nagy sikert aratott, de a nóta nem csupán ikonikus dobpergése miatt maradt meg sokunk emlékezetben. 

Az a dal egy válás utáni fájdalom lenyomata is. 

Collins nem titkolta, hogy a dalai személyes élményekből táplálkoznak, és sosem akart hőst faragni magából.

„Ha nem ragaszkodsz az értékeidhez, amikor próbára teszik őket, akkor azok nem értékek: csak hobbik” – vallotta. Őszintesége nem mindig hozott neki megértést. Három válása kapcsán nem kímélte a bulvársajtó, különösen akkor nem, amikor a kilencvenes évek végén a közízlés elfordult a Genesis-től. Ő ünnepelt sztárként egyszer csak „divatjamúlt” lett. 1996-ban vicces sajtóközleményben jelentették be, hogy kilépett a zenekarból: „A Genesis véget vet a húszéves kísérletnek, amely Peter Gabriel pótlására irányult az énekesi poszton.” 2006-ban egy 40. évfordulós turnéra azért újra összeálltak.

A lánya, azaz Emily Párizsban

Collins 1985-ben a Live Aid két, sztárokkal teli jótékonysági koncertjén is közreműködött. A meghökkentő benne az, hogy mindkettő egy napon, de másik földrészen volt. Előbb a londoni Wembley Stadionban lépett fel Stinggel, majd egy Concorde járattal átkelt az óceánon, hogy Eric Claptonnal és a Led Zeppelinnel zenéljen a philadelphiai John F. Kennedy Stadionban. Ebből már látszik, miért nem tudott a három házassága közül egyikben sem megmaradni: a munka mindig elvitte otthonról.  

A másodikból született lánya, Lily Collins már sikeres színésznőként nyílt levélben bocsátott meg apjának mindazért, amit a távollétei miatt nem kapott meg tőle.

„Megbocsátok neked, hogy nem mindig voltál ott, amikor szükségem lett volna rád, és hogy nem az az apa voltál, akire vágytam. (…) Teljes szívemből szeretlek, jobban, mint azt valaha is el tudnád képzelni.” – írta. Lily Collins Emily Párizsban című sorozata azóta popkulturális sláger lett, de A szív bajnokai, a Bízz a szerelemben!, az Ahol a szivárvány véget ér vagy az Átkozottul veszett, sokkolóan gonosz és hitvány című filmje is népszerű, ő pedig elismert.

A fiú és a szobrocskák

A mozivilággal az édesapja neve is összeforrt. A ’80-as évek népszerű bűnügyi sorozata, a Miami Vice az In The Air Tonight-tal indította egyik epizódját. Egy későbbi évadban Collins vendégszerepben alakított egy Phil the Shill (slampos Phil) nevű szélhámost. Főszerepet játszott a Buster című 1988-as krimi-vígjátékban, amely A nagy vonatrablás alapján készült, és az Egyesült Királyság jegypénztárainál igen jól teljesített. A zenéjével Collins Grammy-t nyert, Oscarra is jelölték. A szobrocskát 1999-ben el is nyerte, miután a Disney felkérte a Tarzan zenéjének megírására. Rendhagyó módon a film összes dalát ő énekelte, spanyol, olasz, francia és német nyelvű verziókat is felvett. Az Oscart és a Golden Globe-ot a You'll Be In My Heart című dallal érdemelte ki (Golden Globe-ot már a Buster zenéjéért is kapott).

Arról kevesebben tudnak, hogy az énekes komoly érdeklődést mutat a történelem iránt is, különösen az amerikai polgárháború iránti szenvedélye csillapíthatatlan. Nem pusztán gyűjtőként, hanem kutatóként is foglalkozik a témával, ez segít neki elmélyülni a múltban.

Fia, Nic sem esett messze a fájától: amikor Collins 2016-ban kiadta önéletrajzi könyvét, a Not Dead Yet-et (Még nem halott), az azonos című turnén a fiú már ott dobolt mögötte. 

A londoni Royal Albert Hall-t öt egymást követő estén megtöltötték, tizenöt másodperc alatt elfogytak a jegyek mindegyik koncertre. 

Aki lemaradt, az csemegézhetett 97 további helyszínből, ekkora turnét sikerült ugyanis összehozniuk. Volt később közös folytatás is: a Genesis 2020-as The Last Domino? (Az utolsó dominó?) című turnéján is Nic Collins ült a dobok mögött.

A tőle telhető legjobb

„Ami nálam elromolhatott, az el is romlott” – mondta Phil Collins nemrég egy interjúban. Komoly egészségi problémái ahhoz vezettek, hogy visszavonult az élő fellépésektől. Az utóbbi években bottal állt színpadra, dobolni sem tudott úgy, ahogy előtte. 2022-es búcsúturnéján ülve énekelt, a közönség pedig állva tapsolt. Életét ma már az orvosi kezelések határozzák meg, állandó felügyeletre szorul, egy ápoló éjjel-nappal mellette van. Térdműtéteken esett át, veseműködési zavarai vannak, súlyos hasnyálmirigy-gyulladáson is átesett. Nem titkolja, hogy korábbi életmódja, elsősorban alkoholfogyasztása is hozzájárult a problémák kialakulásához.

A 75 éves Phil Collins elfogadta, hogy a pályája lezárult, de a története nem. Már csak azért sem, mert dalai generációk életének háttérzenéjévé váltak: esküvőkön, autóutakon, szakítás után is felcsendülnek, túlmutatnak a pillanatnyi popsikereken. Életútja arra emlékeztet, hogy a tehetség önmagában kevés, a kitartás és az alázat mellett az is kell hozzá, hogy az ember a hibáival együtt vállalja önmagát. Hogy nem az számít, hányszor állunk reflektorfényben, hanem hogy amikor a fény kialszik, meg tudunk-e maradni embernek.  „Nem próbálok semmit bizonyítani. Nem próbálok jobb lenni másoknál. Csak a tőlem telhető legjobb lenni” – hangzik Phil Collins ars poeticája, amit érdemes magunkkal vinni.