Mi az élet értelme? – A mai harmincasok egy része mélyen hallgat, ha a gyermekvállalás kerül szóba

A mai harmincas nők nem kis része szerint gyermeket vállalni őrültség. Legalábbis számos, a tengerentúlon vagy Európában végzett kutatás szerint. A probléma egy ideje a levegőben van, és ha valaki filmet néz, posztokat olvas, közösségimédia-videókon kapcsolódik ki, azt is tapasztalhatja, hogy nemcsak a levegőben, hanem az életvezetésben is megjelent. Másfél éve sincs, hogy a TikTok egyik legnézettebb tartalmává vált annak a dokumentumnak a kinyomtatott papírkígyóját bemutató videó, amelyben háromszázötven okot olvashatunk arról, miért ne legyen soha gyerekünk. 

gyerekvállalás előtt nő
A kép illusztráció – Forrás: Freepik

Ilyeneket találunk a számos indok között, mint hogy a gyerekek paraziták, hogy – idézem – „a gremlin (ez egy szörnyecskét jelölő szó, sic!) kinyomása közben hányhatunk, hogy bevérzéseink lehetnek, és hogy a párunk majd elájul mindezt látva”. A szerző, Yunuen Arias egy fiatal nő, aki éppen a koragyermekkori fejlesztésről tanul egyetemén, és úgy gondolja, a gyermekvállalásra soha nem állhatunk igazán készen... 

Ő is tagja annak a millenniumi nemzedéknek, amelyik egyértelműen húzódozik az anyaságtól. 

Ezt a saját tapasztalataim is megerősítik: amikor fiatal egyetemista lánydiákjaimat kérdezem a jövőről, tízből csak egy mondja, hogy a következő tíz évre szóló tervében a gyermekvállalás is szerepel. 

S hogy mi lehet ennek a nemzedéki-kulturális-érzelmi változásnak az oka? Hogy hogyan vált az esküvőre, szerelemre, anyaságra vágyódásból tapintható és a demográfiai adatokból az egész nyugati világban kitűnő visszarettenés és félelem? 

Az egyik leghitelesebb magyarázatnak az tűnik, amely a közbeszéd megváltozásával érvel. Egyértelmű: az anyasággal kapcsolatos médiatartalmak, könyvek, tanácsadások jelentős hányada tíz éve nagy fordulatot vett: ma már a „nyers őszinteség” jegyében mutatja be a szülővé válást. Divattá vált a legbelső egyedi megélések közös sztorivá tétele, az élményterror. Nem, nem a radikális helyzetekről, sorsos kihívásokról van szó, sokkal inkább arról, hogy morális gátlások nélkül valljunk arról, milyen pokoli fárasztó, kimerítő, ad absurdum utálatos a kismamaság, mennyire csúnya a női test ebben az időszakban, hány rossz gondolatunk van, és azokkal mennyire nem megértő a világ. 

Bloggerek, filmrendezők és írók új nemzedéke ért be, akik minden gomolygó belső haragjukat kimondják, ábrázolják. Akik belekiabálják, belemutatják a világba, hogy a gyermek nem ajándék, hanem igenis teher, testi-­lelki-gazdasági. Akik büszkén vallják, hogy joguk van saját anyaságukat gyötrelmesként, gyerekük létét problémaként bemutatni. És ugyan három éve még nem engedték lejátszani az egyik gyógyszer reklámját, amely a szülés utáni fizikai gyógyulás folyamatát mutatta be naturálisan (betét, nyögés, nehézkesség, hálós alsó), a tiltást követő felhördülés, amely szerint a nyilvánosság „letiltja” az igazságot az anyasággal kapcsolatban, erőset szólt. 

Csak az Egyesült Államokban legalább hat bestseller jelent meg 2018 óta, amely lerántotta a leplet az anyaságról, megmutatva annak rútságát… 

Pont azokról az évekről beszélünk, amelyekben a mai harmincasok az első gyermekük megszületését fontolgatták. 

Immár nemcsak a szülés iszonyatos fájdalmáról van szó, hanem a családba érkező „élőlény” beilleszkedésének nehézségéről, a megterhelő napi boldogtalanságokról. Az őszinteségvonatra pedig a tudomány is rákapaszkodott. Egyre-másra látnak napvilágot azok az eredmények, amelyek arról szólnak, hogy az anyák nem élnek tovább, viszont sokkal frusztráltabbak, mint szingli kortársaik, és ez csak egy, a „szemnyitogató” adatok között. 

Vannak persze üdítő kivételek, mint Jennifer Senior opusza, a Csupa öröm, semmi móka (All Joy and No Fun), amelyben a szerző rávilágít például arra, hogy a kutatások eredményei „keretezettek”, vagyis a kérdések nem az élet magasabb értelmére vonatkoznak, hanem a napi kényelemre. Holott, ha az előbbit célozzák, minden anya biztosabb az életcéljaiban, mint azok a nők, akiknek nincs gyermekük – csak erről az eredményről inkább hallgatnak a közreadók. 

Mindenesetre az a korosztály, amely aggódik a természet körforgásáért, elutasítani látszik az emberi élet tágabb ciklusát. 

Az a korosztály, amely már jólétben és szabadságban nőhetett fel, mintha nem szeretné másnak átadni ezt a jólétet és szabadságot. 

Az a generáció, amely bármit kimond, gyakran elnémul, ha a gyermekvállalásról van szó, pedig az minden kozmetikumnál biztosabban vértezné fel őket a múló idő keservével szemben. Hiszen ez az a szerep, amely segít választ találni arra a kérdésre, hogy mi az élet értelme. 

Ez a cikk eredetileg a Képmás magazinban jelent meg. A magazinra előfizethet itt.

Kérjük, támogasson, hogy otthonába vihessük az értéket!

A Képmás magyar magazin és vállalkozás, nincs mögötte nagy, külföldi médiabirodalom. Csupa családos, értékes és jó ember, akiknek nem csak munkahelye, szívügye is a Képmás. Fontosnak tartjuk, hogy a kepmas.hu által közvetített értékek továbbra is ingyenesen juthassanak el minden olvasóhoz. Kérjük, ha örömmel olvassa cikkeinket, hallgatja és nézi felvételeinket, támogassa Ön is a kepmas.hu-t!

Támogatom a kepmas.hu-t>>

Ez is érdekelheti