Akarsz róla beszélni?
Akarok-e? Kinek? Neked, kedves barátom, aki hozzám hasonló cipőben jársz? A szomszédomnak, akit csak futólag ismerek? A kollégámnak, akinek az igazmondásában sem vagyok biztos? A szüleimnek, akiknél igyekszem fenntartani a látszatot, hogy a segítségük nélkül is boldogulok? Mégis, kivel oszthatnám meg legbelsőbb titkaimat? És te? Te kivel osztod meg?
Bizalmas beszéd
Sokszor egy nyugodt légkörben zajló beszélgetés elegendő ahhoz, hogy átértékeljük a minket nyomasztó problémákat, és megoldást találjunk rájuk. Ám minden 20. felnőtt nem rendelkezik olyan kapcsolattal, amelyben bizalmasan tudna beszélni. A mai rohanó tempó nem engedi meg, hogy önvizsgálatot tartva feltérképezzük legbenső igényeinket, megannyi titokról fellibbentve a fátylat. Pedig egy jól működő társadalomban mindenkinek lenne 5 perce, hogy meghallgassa a másikat. Egy őszinte világban lenne bátorságunk megkérdezni a másikat, mi bántja, tudunk-e segíteni? Egy figyelmes közösségben senki nem engedné, hogy a másik egyedül cipeljen súlyos lelki terheket.
Ha jólesik kibeszélni a mindennapok apró-cseprő gondjait, nehézségeit, ne hezitáljunk, keressük meg barátunkat, édesanyánkat, lelki vezetőnket, és meséljünk a minket ért fájdalmakról. Az életutak ugyan különbözőek, ám a tapasztalatotok, a szeretettel átadott jó tanácsok más dimenzióba helyezhetik problémánkat.
Ha ennél nagyobb a gond, ha a fel nem dolgozott veszteség, a fájdalom bénít meg minket, akkor érdemes önismereti csoportba jelentkezni. Számtalan fajtájával találkozhatunk, mindegyiknek lényege, hogy önmagunk aprólékosabb megismerésével, az igazság kimondásával feloldhatjuk azokat a blokkokat, amelyek a helyes döntések, a megfelelő válaszok útjában állnak.
Meztelenre vetkőzve
Tény, hogy legtöbbször csak akkor fordulunk orvoshoz, ha már nagy a baj. Akár testi, akár lelki bajokról legyen szó. A testet öltött gond szembesít azzal, hogy valami nincs rendben. Ha ezzel a jelenséggel találkozunk, akkor valójában egyszerű dolgunk van, mert ha akarjuk, ha nem, orvoshoz kell mennünk. Elsőként többnyire az egészségügy által biztosított lehetőségek jutnak eszünkbe. A mentális tanácsadás, amelyet a köznyelvben csak terápiának hívunk, nem örvend túl nagy népszerűségnek.
Pszichológushoz egészen az utóbbi évekig elég félve és leginkább titokban szerettek járni az emberek, mert azonnal bárkire rásütötték a bélyeget, hogy dilidokihoz jár. Ez az előítélet is tévhitekből, félinformációkból és félelemből, agresszióból áll össze.
Összemosódik benne a pszichiáter az ideggyógyásszal, a pszichológus a pszichiáterrel, a pszichoterápiás kezelés a bolondokházába való kerülés lehetőségével.
Tari Annamária pszichoterapeuta szerint sok esetben nagyon nehéz ez a döntés, a személyes és intim dolgokba beavatni egy idegent, egyesek számára ijesztőbb, mint meztelenre vetkőzni a Blaha Lujza téren a csúcsforgalomban. „Nagyon sok esetben találkozom kollégáimmal együtt azzal a mondattal, hogy „Azt hittem, megoldom majd egyedül”, „Egy vadidegen ne vájkáljon a dolgaimban!”, vagy „Nem tudom elképzelni, hogy valakinek olyan dolgokat elmondjak, amit még senkinek nem mondtam el”.
Csak ha akarod!
Valójában azonban ilyenkor nem is az idegen embertől félünk, mint inkább attól, mivel kell magunknak szembesülnünk, ha kimondunk dolgokat. Ezek általában olyan szorongások, melyek egyfajta misztikus félelemmel is párosulnak, mert ha nem mondom ki, az olyan, mintha nem is létezne – tehát, mintha a kimondás egyfajta megvalósulás vagy realizálódás is lenne egyben.
Amikor valakinek az életvezetése nehezül meg annyira, hogy jószerivel a tünetei irányítják vagy befolyásolják, ha általában boldogtalannak vagy feszültnek, szorongónak érzi magát, akkor eljön az a pillanat, amikor félretéve addigi félelmeit, mégis tárcsázni kell a szakembert. A pszichológus tényleg nem varázsló, ez nem egy operatív szakma, eszközök és műszerek nincsenek jelen. Ha kívülről nézzük, a gyógyítás eszköze: a kommunikáció, a pszichológus személyisége és a szaktudása. A pszichológus fejében alakul ki a diagnózis, ami után a terápiás tervnek megfelelően, biztonságos kézzel vezeti a páciensét a kezelés folyamán. Néha ez több év lehet – különösen a mélylélektani pszichoterápiák esetében – viszont azzal az eredménnyel jár, hogy az akár évtizedek óta fennálló tünet és háttere valódi megértéssel és feldolgozással eltűnik, és az illető sokkal jobb minőségű életet élhet, mint addig. Amit viszont soha nem szabad elfelejtenünk, hogy ez egy kemény munka, amit pszichológus és páciense együtt végez, mert senkit nem lehet „megmenteni”, ha ő maga nem tesz erőfeszítéseket magáért.”
A legelterjedtebb betegség?
A WHO becslése szerint, 2020-ban a depresszió lesz az első vagy második legelterjedtebb betegség világszerte, ami azért is aggasztó, mert a negatív lelki folyamatok a testi megbetegedésekkel is szorosan összefüggnek. A legfrissebb európai felmérések szerint, melyekben 30 ország 350 millió lakosát szólították meg, a megkérdezettek 38%-át érinti mentális jellegű pszichés betegség, tünet. Óriási szám, főként, ha figyelembe vesszük azt, hogy a megkérdezettek tudatában vannak betegségüknek, beismerik, hogy lelkük ápolásra szorul. De ne feledkezzünk el azokról, akik nem merik beismerni lelkük fájó sebeit, akik hitegetik saját magukat, akik a sorozatos kudarcokat, fájdalmakat hárítják, és mindinkább a külvilágot hibáztatják, semmint önmagukba nézve beismernék, lenne mit feldolgozniuk.
Ők, és mi mindannyian együtt élünk olyan eseményekkel, melyek lelkünkben örökre nyomot hagyva megváltoztatták életünket.
Kérjük, támogasson, hogy otthonába vihessük az értéket!
A Képmás magyar magazin és vállalkozás, nincs mögötte nagy, külföldi médiabirodalom. Csupa családos, értékes és jó ember, akiknek nem csak munkahelye, szívügye is a Képmás. Fontosnak tartjuk, hogy a kepmas.hu által közvetített értékek továbbra is ingyenesen juthassanak el minden olvasóhoz. Kérjük, ha örömmel olvassa cikkeinket, hallgatja és nézi felvételeinket, támogassa Ön is a kepmas.hu-t!
Támogatom a kepmas.hu-t>>