Aki a szakembereket és a művészeket is pártolta – Trefort Ágoston

A homonnai kisdiáktól a centralista reformerig 

Trefort Ágoston 1817-ben született a felvidéki Homonnán. Családja vallon származású volt, dédapja még Belgiumban volt jogász, nagyapja a 18. század utolsó harmadában katonaorvosként került magyar földre. Apja, Ignác Eperjesen volt ismert sebészorvos, később Zemplén vármegye tisztiorvosa, akinek Beldovics Teklával kötött házasságából három fia született, elsőként a leendő kultuszminiszter. Otthon németül beszéltek, az utcán inkább szlovákul. Ágoston kilencévesen került az eperjesi német evangélikus gimnáziumba, három évvel később pedig a sárospataki piaristákhoz, ahol kifogástalanul elsajátította a magyar nyelvet. Ezt az iskolát az 1831-es kolerajárvány idején el kellett hagynia, rövidesen testvéreivel árvaságra jutottak, mert szüleiket is elragadta a kór. Gróf Csáky Petronella lett a gyámjuk, aki a tragikus esztendő őszén az egri líceumba küldte Ágostont tanulni. A diák később a pesti egyetemen lett joghallgató, és ekkorra kiválóan elsajátította a francia, az angol és az olasz nyelvet. 1835-ben Eperjesen lett jurátus, jogász gyakornok, a következő két évben pedig ügyvédi vizsgájára készülve, szinte egész Európát beutazta. Budán lett kamarai gyakornok, állami hivatalnok, barátok ajánlásával tagja lett a pesti elit találkozóhelyének számító Nemzeti Kaszinónak, itt kötött életre szóló barátságot későbbi sógorával, Eötvös Józseffel. Tagja lett a csoportjának, amely centrista szemléletű reformértelmiségiekből, politikai szerepet is vállaló tollforgatókból állt. Közéleti publicisztikai tevékenysége 1839-ben vette kezdetét, amikor javaslatára és elnöksége alatt létrejött a képzőművészetek felkarolására hivatott Pesti Műegylet. 1840-ben kilépett az állami szolgálatból, folyamatosan jelentek meg írásai a Pesti Hírlapban. Történelmi, közéleti, közgazdasági tárgyú írásokat adott közre, hitel- és adóügyekről, átfogó gazdaságfejlesztésről, jogi és politikai reformokról értekezett, ezek elismeréseképpen 1841-ben tagjává választotta a Magyar Tudományos Akadémia. Tagja lett az Iparegyesület és a Magyar Kereskedelmi Társulat nevű, a polgári társadalom- és gazdaságfejlesztést szorgalmazó szervezeteknek. 

Zólyom követeként ott volt az 1843–44-es reformországgyűlésen, ahol a mérsékeltek centrumát erősítette. 

1847-ben megnősült, Eötvös feleségének húgát, Rosty Ilonát vette el, akivel hat gyermeket nevelve az asszony haláláig éltek együtt. 1848 elején lépett ismét közszolgálatba, mint a Helytartótanács sajtóosztályának munkatársa, március után nemzetőrséget vállalt, április és szeptember között pedig, a Batthyány‑kormány idején Klauzál Gábor keze alatt mezőgazdasági és kereskedelmi államtitkár volt.

A visszavonulástól a miniszteri bársonyszékig 

Szeptember végén a magyar forradalom radikális fordulatot vett Lamberg Ferenc altábornagy Lánchídon történt meggyilkolásával. Az alapvetően monarchista érzelmű Trefort lemondott, és több eszmetársával, így Eötvös Józseffel együtt elhagyta az országot. Családjával Bécsbe, majd Münchenbe ment, ahonnan 1850-ben tért haza. A közügyektől távol, a felesége által örökölt csabacsűdi birtokra vonult vissza, ahol szinte csak a birtok igazgatásával foglalkozott. Egy idő után azonban visszatért a közéletbe, megalapította a Békési Gazdasági Egyesületet, 1861-ben Békés vármegye alispánjává választották, az orosházi kerület Deák-párti képviselőjeként bekerült az ország­gyűlésbe. A kiegyezés előkészítése mellett főleg az agrárium, a hitelezés és a vasútfejlesztés ügyeivel foglalkozott. Magánéletében komoly törést jelentett feleségének 1870-ben és a kultuszminiszter Eötvös Józsefnek 1871-ben bekövetkezett halála. Ez utóbbit követően szinte azonnal felajánlották neki a kultusztárcát, ám ekkor még nem fogadta el. 1872-ben pedig, most már Sopron képviseletében ismét bekerült a parlamentbe. Ekkor már elvállalta a kultuszminisztérium vezetését a Lónyay-kormányban. Miniszter maradt az ezt követő három miniszterelnök rövid életű kabinetjében is, 1875-től haláláig megőrizte tárcáját Tisza Kálmán miniszterelnöksége idején is, 1876 és 1878 között ideiglenesen még a Földművelési, Ipari és Kereskedelmi Minisztériumot is vezette, 1885-től elnökként állt a Magyar Tudományos Akadémia élén. Trefort kultuszminisztersége némi hangsúlyeltolódással Eötvös kultúrpolitikájának volt a folytatása. Irányítása alá tartoztak az egyház- és vallásügyek, a köz- és a felsőoktatás, a művelődési intézményrendszer működtetése, a nemzetiségi oktatás és kultúra területe, az ösztöndíj- és alapítványi programok, az állami mecenatúra felügyelete. Maga köré gyűjtött kiváló munkatársakkal végzett bő másfél évtizedes munkája egészen a századfordulóig, sőt az I. világháborúig meghatározónak bizonyult a hazai oktatás, kultúra és tudomány világában.

A miniszteri életmű 

A hazai oktatásügy élén eltöltött bő másfél évtized alatt Trefort fő célja az Eötvös-féle kezdeményezések folytatása, az oktatás, a tudomány és a kultúra intézmény- és feltételrendszerének európai szintre emelése volt. Ennek érdekében 

folyamatosan harcolt tárcája nagyobb költségvetési támogatásáért, intézményeket alapított, épületeket emelt. 

Eötvössel ellentétben főleg a közép- és felsőfokú oktatással törődött, de minisztersége alatt is egyenletesen fejlődött az elemi iskolák rendszere, igyekezett a tanítói, tanári pálya anyagi és erkölcsi megbecsülését biztosítani, megszervezte a tanárképzés egységes rendszerét. A középfokú oktatásban az ő idejében alakult ki, nyert új tanterveket és tanszabályzatokat a gimnáziumok és reáliskolák kettős rendszere. Életre hívta a már tanműhelyekkel is felszerelt ipariskolák hálózatát, biztosítva ezzel az ipari fejlődéshez nélkülözhetetlen szakmunkásréteg kiképzését. Erről úgy vélekedett: „legyünk jó kézművesek, kereskedők, gazdák, szóval a productió emberei. Ez nem válik szégyenére, nem derogál senkinek. Erkölcseinket és szokásainkat kell átalakítanunk, ha közgazdaságilag akarunk átalakulni.” Ami az egyetemi oktatást illeti, különösen az orvosképzésért tett sokat, felépült az orvosi kar klinikai tömbje, tanszékek, laboratóriumok jöttek létre, legendás orvosprofesszorok sora öregbítette a hazai medicina hírnevét. Szilárd kereteket kapott a mérnökképzés, bővült a természet- és bölcsésztudományok egyetemi tanszéki hálózata. Támogatásának olyan tudósok köszönhették zavartalan munkájukat, mint az orvos Korányi Frigyes, az építész Hauszmann Alajos, az orientalista Vámbéry Ármin, 1876-ban pedig egyetemi katedrát ajánlott a hazai költőfejedelemnek, Arany Jánosnak. Bábáskodásával jött létre Benczúr Gyula vezetésével a hazai képzőművészet műhelye, a Mesteriskola, tárlatok sora kínált lehetőségeket festőknek, szobrászoknak. Megalapította az Iparművészeti Múzeumot, elkészült az Egyetemi Könyvtár impozáns épülete, tehetséges fiatal tudósokat és művészeket juttatott külföldi tanulmányutak lehetőségéhez. Az ő minisztersége idején, 1875-ben nyílt meg a Zeneakadémia, amelynek igazgatói tisztére az akkor már világhírű Liszt Ferencet is sikerült megnyernie. Mindez pedig csak egy kis része volt szerteágazó, egy egész korszakot meghatározó miniszteri működésének, amely csak 1888-ban bekövetkezett halálával szakadt meg. A Kerepesi temetőben nyugszik, emlékét, nevét legbeszédesebben a pesti egyetemi kampusz Trefort-kertje, a nevét viselő utcában pedig a legendás egyetemi gyakorlógimnázium őrzi. 

Ez a cikk eredetileg a Képmás magazinban számában jelent meg. A Képmás magazinra előfizethet itt>>