Az örökösnő álarca mögött, avagy éljen a szélhámosság kultúrája!

Az örökösnő álarca mögött egy valós személyről, a fiatal Anna Sorokinról szól, aki Anna Delvey néven 2013 és 2017 között gazdag német örökösnőnek adta ki magát, hogy beépüljön a New York-i elitbe. Hamis csekkekkel és iratokkal csalt ki pénz bankoktól és civilektől, luxusszállodákban lakott, rengeteget költött márkás ruhákra, utazásokra. Szinte mindig volt körülötte néhány olyan gazdag „barát”, akiket észrevétlenül szipolyozhatott, s akiktől rendszeresen kérhetett kölcsön. Mindenkivel sikerült elhitetnie, hogy az apja dúsgazdag, és hogy a 25. születésnapján több mint 60 millió euró üti a markát. Nem csoda, ha mindenki vele akart barátkozni.

A dúsgazdagoknak az is imponált, hogy a lány még náluk is nagyobb sznob volt, lekezelő és arrogáns stílusa, modorossága miatt kezdték el komolyan venni.

Anna fedezet nélküli hitelekből kívánt létrehozni egy alapítványt, de azon bukott el, hogy egy közeli barátját, Rachel Williamst, a Vanity Fair újságíróját is csúnyán megkárosította anyagilag, aki nem hagyta annyiban a dolgot, és kitálalt a rendőrségnek.

Anna és a problémás empátia

Csak a film vége felé döbbenünk rá, hogy Annának a legjobban nem is a pénz és a hatalom számított. A hírnév és az Insta-lájkok voltak az ő igazi motiválói. A való életben – és a filmben is – bűnösnek találták nyolc vádpontban, köztük nagy értékű lopásban, ezért 12 év börtönre ítélték (de 4 év után, 2021-ben szabadult). Nem mutatott megbánást – celebként vonult a börtönbe, és ott is celebként folytatta az életét. Bevonulása után rögtön posztolt is az Instagramra egy képet magáról, amelyhez szövegként ennyit írt: „A börtönélet annyira kimerítő, el sem tudod képzelni”. Annáról és talán a Z-generációról is elmondható – tisztelet a kivételnek –, hogy számukra csakis az a fontos, ami látszik. Az a mérvadó, amit a közösségi médiában láttatnak magukról, és amit mások életéről látnak.

Sokatmondó a Be Social tinédzserekről szóló felmérése, amely szerint a magyar fiatalok majdnem negyede, 24 százaléka szeretne influenszer lenni.

Az Annát megformáló Julia Garner zseniális színészi kvalitásairól tesz tanúbizonyságot: egyszerre szexi és hideg, lenyűgöző, figyelemfelkeltő és tenyérbemászó. Hol félénk, mint egy kislány, hol hátborzongatóan manipulatív üzletasszony. Remekül használja az arcát, minden rezdülése mesél valamit Anna karakteréről, erről a végletekig cinikus, lekezelő stílusú lányról, aki egy-egy mondatával válogatás nélkül tapos bele az emberek lelkébe.
Az alkotók elkövették azt a hibát, hogy Sorokint jó színben, egyfajta modern Robin Hoodként tüntetik fel. Pont emiatt fejtette ki aggályait a The Hollywood Reporter nevű lapnak Rachel Williams, a Vanity Fair egykori munkatársa, aki egyike azoknak, akit Anna Sorokin súlyosan megkárosított mind anyagilag, mind pedig lelkileg. Szerinte Shonda Rhimes Netflix-sorozata „problémás” empátiát válthat ki a nézőkből Anna Sorokin iránt. Az alkotók a művészi szabadságra hivatkozva védik magukat, a sorozatban pedig minden epizód elején hangsúlyozzák alkotói szabadságuk lényegét: „Minden, ami a filmben látható, pontosan így esett meg... kivéve, ami nem”.

Kép

Az örökösnő álarca mögött - Kép: Netflix

Sorokin eredetileg 320 ezer dollárt keresett volna a sorozatból tanácsadói díjként, ám New York állam 2019-ben befagyasztotta a számláit, megakadályozva, hogy bármennyi pénzzel is gazdagodhasson a Netflix műsorából. Végül ezt 2021-ben feloldották, hogy vissza tudja fizetni az áldozatainak a pénzüket.

Az alkotók gyakran kiszínezik a történeteket, amelyeket az élet írt

Így volt ez a Kapj el, ha tudsz! című film esetében is. A megtörtént eseményeken alapuló film főhősének, Frank William Abagnale-nek (Leonardo DiCaprio) lételeme a csalás, újabb és újabb személyiségeket vesz fel, hogy egy ideig teljesen azonosuljon velük.

Az 1960-as években közel 2 és fél millió dollár kárt okozott embereknek, s a gondosan kitervelt csalásaihoz az emberi naivságot és hiszékenységet használta ki. 26 országban körözték.

A filmben a szimpatikus svindlernek ábrázolt Frank azért kezd „bűnözői pályafutásba”, hogy az apja (Christopher Walken) büszke legyen rá. A valóságban azonban Abagnale soha nem is találkozott az apjával, de tetszett neki ez a megközelítés, így végül ezt írták a forgatókönyvbe.

A 2017-es év egyik kasszasikere az Ambrus Attila életét feldolgozó A Viszkis című film volt. Ambrus a kilencvenes években több ízben szegezett pisztolyt banki alkalmazottakra, és huszonkilenc fegyveres rablást vitt véghez Budapesten. Annak idején a fél ország rajongott érte, sokan egyenesen azért szurkoltak, hogy ne kerüljön rendőrkézre. Antal Nimród nem követte el azt a hibát, hogy szimpátiát akarjon kelteni a nézőkben a bűnöző iránt. A filmbéli rendőr fiktív karakter, ő teszi fel azokat a kíméletlen kérdéseket Ambrusnak (Szalay Bence), amelyeket a Viszkis életútjával kapcsolatosan a média vagy a társadalom is feltesz. „Az átlagember próbál biztonságos és kényelmes életet kialakítani magának: nem fog pisztolyt, és nem megy be vele a bankba. De vonzódunk a tőlünk távoli dolgokhoz és helyzetekhez.”

„Miért imádjuk a sci-fit? Mert valószínűleg sosem leszünk űrhajósok. Ugyanez a helyzet a bankrablós filmekkel: mi nem fogunk majd fegyvert senkire, de mégiscsak izgalmas betekintést nyerni ebbe a világba” – válaszolta a film rendezője arra a kérdésre, hogy miért szeretik az emberek annyira a valós történeteken alapuló, bűnözőkről szóló sztorikat.

Az Átkozottul veszett, sokkolóan gonosz és hitvány egy 2019-es film, amely a több tucat nőt megölt rémről, Ted Bundyról szól. A gyilkost a rendező műveltnek és sármosnak mutatja, és ez fedi is a valóságot. Nyilván az, hogy Zac Efron játssza Bundyt, eleve megalapozza a női nézők szimpátiáját. A való életben a nők annak ellenére bolondultak a férfiért, hogy tudták, brutális gyilkosságokkal vádolják. Ő lett a körülrajongott sorozatgyilkos prototípusa, a média óriási felhajtást csinált a karizmatikus gyilkos ügyéből és tárgyalásaiból. A tárgyalóteremben Bundy ki is élvezte a rá irányuló figyelmet.

Gazemberekben látjuk a hősöket?

Problémás, hogy a filmekben, sorozatokban – és úgy általában – ezeket az embereket nem kimondottan bűnözőkként ábrázolják, pedig komoly anyagi károkat tudnak okozni, az egyéb pusztításaikról nem is beszélve. Életeket vesznek el, cégeket tesznek tönkre. Azért is vagyunk elnézőbbek velük szemben, mert – nyilván Ted Bundy kivételével – nem feltétlenül használnak erőszakot, így nem tűnnek annyira veszélyesnek. Még mindig azt gondolják sokan, hogy egyesek közülük modernkori igazságtevők, és nem bűnözők. A másik ok, amiért kialakulhat egyfajta szimpátia az irányukba, az az, hogy a gonosztevők alakja kvázi ötvöződik a mesebeli figurákéval. Az igazságos király „fent”, a furfangos szélhámos pedig „lent”, a társadalmi ranglétra alján őrködik a morális világrend fölött. Ha a morális világrend fent csorbát szenved, a népnek nem marad más választása, mint hogy lentről, a szélhámosoktól várja a védelmet. Bennük látjuk a hősöket, akik meg merik tenni azt, amit mi nem.

„A filmkészítők felelőssége, hogy ellentmondásos témákhoz nyúljanak, és készüljenek olyan filmek, amelyek egyik és másik oldalról is bemutatják az adott történelmi helyzetet vagy személyt, és felvállaljanak egy olyan ismeretterjesztő és kulturális szerepet, amely elindít a társadalomban egyfajta beszélgetést” – nyilatkozta Köbli Norbert forgatókönyvíró.