„Idő kellett, hogy elhiggyem, elég jó vagyok” – Egy háromgyerekes anyuka a festészet által talált önmagára és gyógyult a traumáiból

Gecse-Legény Enikő három évvel ezelőtt szeretett bele a festészetbe. A háromgyerekes édesanya olyan életszakasz után ragadott ecsetet, amikor egyik traumatikus helyzetből került a másikba: édesapja 50 évesen elhunyt rákban, édesanyja egyedül maradt, nem sokkal később a nagymamáját is elvesztette, közben a gyermekeinek is különféle egészségügyi problémái lettek, nagyobbik fiát szívritmuszavar miatt műtötték. Enikő közel a negyvenhez számvetést tartott, és rájött, valamit hiányol az életéből. A művészet segített neki visszatalálni önmagához.

Gecse-Legény Enikő
Forrás: Gecse-Legény Enikő

Fiatalon, 22 évesen lettél édesanya. Mindig nagycsaládról álmodtál?

Két lányt szerettem volna, három fiam lett. Nem terveztem családot ilyen fiatalon, így alakult. Akkor egy kicsit meg is ijedtem, de abban a pillanatban, hogy megtudtam, babát várok, örültem az anyaságnak.

Tizennyolc év anyaság után hogy látod most magad?

Mindig arra törekedtem, hogy elég jó anya legyek. Korábban nagyon maximalista voltam, mindig mindent meg akartam oldani, mindenhol ott akartam lenni. A gyerekeimnek éltem, de ezzel önmagában nincs is baj, inkább az volt a probléma, hogy nem vettem észre, az évekkel együtt teljesen elfogyok. A munka, az itthoni teendők, a gyerekek – sok volt egy idő után, főleg, amikor egyik trauma követte a másikat. Nagyon negatív spirálba kerültem, azt vettem észre, hogy azt sem tudom már, ki vagyok, és hol vagyok ebben a rendszerben. Fizikailag és lelkileg is elfáradtam. Nagyon sokat kaptam a családtól és a munkahelyemtől, de megviselt ez a traumasorozat.

Minden édesapád betegségével kezdődött...

Igen, 26 éves voltam, amikor apukámnál végstádiumú szájüregi rákot diagnosztizáltak. Nehéz volt látni a leépülését, közben anyukám miatt is aggódtam, hogy mi lesz vele, ha egyedül marad. Az is nehéz volt, hogy ez idő alatt nem tudtam eleget a gyerekeimmel lenni. Borzasztó volt végignézni, ahogy apukám egy év alatt kínhalált hal a kezelésektől, de soha egy panasz nem hagyta el a száját, ritka energiával rendelkező férfi volt.

Amikor kiderült, hogy beteg, felhívott a testvéremmel együtt az emeleti szobába, mutatta, hogy ekkora cápa támad rá, nincs sok esélye, de ő megpróbál elúszni.

Hálás vagyok az égnek, hogy amikor meghalt, ott lehettem mellette, és foghattam a kezét. Nem sokkal később a nagymamámat is elvesztettem.

Ezután a gyerekeidnél is különféle egészségügyi problémák jelentkeztek, ugye?

Sajnos igen. A középső fiamnak táplálékallergiája lett, nem bírja a fruktózt, sem a tejet, neki külön kell főzni, ami nem egyszerű egy ekkora családban. Amikor a legidősebb fiamnál szívritmuszavart állapítottak meg, akkor már nagyon nem voltam jó lelkiállapotban. Rövid időn belül megműtötték, az egyik problémát megoldották az orvosok, egy másikhoz viszont hozzányúltak, ennek következtében  rosszabbul lett. Többször megoldódni látszott a helyzet, a kontrollon viszont megint rossz eredményeket produkált. Sok volt a hullámvölgy, de a legutolsó eredményei szerencsére már jók lettek.

Kép
Gecse-Legény Enikő
Gecse-Legény Enikő

Mikor érezted azt, hogy változásra van szükséged?

Amikor megpróbáltam kívülről nézni önmagam, és láttam, hogy nem vagyok ott. Éreztem, hogy fel kellene töltődnöm. A folyamatos pörgéstől, amelyben voltam, nem tudtam rendesen aludni. Szerettem volna megállni, lecsendesedni. Kellett valami, ami ezt a hajnaltól késő estig tartó szoros napirendet ellensúlyozza. A festészet tökéletes eszközöm lett erre, festés után jól is tudok aludni.

Amióta elkezdtem ezzel foglalkozni, van énidőm. Tizenöt éven keresztül nem volt ilyenem.

Miért éppen a festészet?

Nem tudom, milyen sugallatra jött ez nekem, mert korábban nem volt az érdeklődésem középpontjában. Néhányszor eljátszottam a gondolattal, hogy milyen jó lehet kint ülni a természetben, és festeni. Az érzésre és arra a nyugodt állapotra vágytam, amiről úgy képzeltem, hogy a festés meg tudja adni. Aztán egyszer fogorvoshoz menet találkoztam Lukács Andrea rajztanárral, akivel azóta nemcsak komoly szakmai kapcsolatunk, de szoros barátságunk is alakult ki. Felvetődött benne, hogy szeretne rajziskolát indítani, és én azóta alapítótagként ott vagyok ebben az iskolában. Onnantól kezdve, hogy letette elém az almát, hogy rajzoljam le ceruzával, minden megváltozott. Fokozatosan vezetett rá tér és árnyék játékára, majd megtanultam a színes ceruza, a pasztell, az akrilfestés és az akvarell technikáját. Ahogy időközben a festészetben, úgy az életben is megváltozott a látásmódom.

Mit látsz most másképp?

Önmagamat. Rájöttem, hogy évekig egy mókuskerékben működtem anyaként, háztartási robotként és a munkahelyen is, közben pedig nem éltem meg a női mivoltomat, nem fordítottam elég időt magamra. Szakmailag elkezdtem valahol építeni az életem, de aztán mindig visszaléptem, legfőképp a gyerekek miatt. Háttérbe szorítottam magam, de ezt akkor nem éreztem tehernek. Kellett egy kis idő, hogy elhiggyem, elég jó vagyok, nem kell mindig mindenben a maximumot nyújtanom. Most sokkal jobban érzem magam a bőrömben.

Megtanultam, hogy csak akkor tudok adni másoknak, ha saját magamat is figyelembe veszem.

Amellett, hogy megnyugtat, mit ad még neked a festészet?

Kitartásra nevel, megmutatja, hogy érdemes az időmet belefektetni és a szívemet beleadni egy-egy alkotásba. Vannak képek, amelyek könnyen elkészülnek, örömteliek, vannak viszont olyanok, ahol nem sikerül elsőre megvalósítanom az elképzelésemet. Nem egyszer sírtam egy-egy festmény fölött, de azt mondtam, akkor is megcsinálom, dolgozom még rajta, kijavítom, amit kell. Szerencsés vagyok, mert a tanárom is nagyon jól motivál. Úgy gondolom, hogyha szorgalmas vagyok, sokat dolgozom, akkor a munka előbb-utóbb megtérül. Abban bízom, hogy ez az életben is így van.

Gecse-Legény Enikő
Forrás: Gecse-Legény Enikő

Van kedvenc képed?

Igen, most éppen az a kedvencem, amelyiken egy kalapos kislány látható. Ennek története is van: régóta szerettem volna angyalt festeni, és egyszer, amikor elkezdtem megrajzolni egy kislányt, azt éreztem, hogy ez végül egy angyal. Valószínűleg onnan jött, hogy nekem lett volna még gyerekem; úgy éreztem, hogy kislány lett volna. Nagyon kötődöm ehhez a képhez, mert úgy érzem, hogy ez itt ő. A festés abban is segített, hogy feldolgozzam ezt a veszteséget, amelyet korábban nem tudtam, pont amiatt, mert annyi minden más történt velem.

Mikor tudsz időt szakítani a festésre?

Három gyerek mellett nehéz annyit festeni, amennyit én festettem az elmúlt három évben. Most már nagyobbak a fiúk, megtehetem, hogy egy héten egyszer elmenjek festeni, illetve, hogy egy hónapban egy hétvégémet erre szánjam. Ezekből nem engedek, mert ezek az alkalmak nagyon feltöltenek. De amúgy legtöbbször az éjszakáimat szánom erre.

Milyen visszajelzéseket kaptál eddig a képeidre, a család hogyan viszonyul ehhez a hobbihoz?

A családban büszkék rám. Persze a fiúk néha neheztelnek, mert ilyenkor kevesebb jut az anyuból, de tetszik nekik a végeredmény. Eleinte a barátok kerestek meg azzal, hogy megvásárolnák egy-egy festményemet, később pedig ismeretlenek is rendelni kezdtek tőlem. Örülök, mert ez nem egy olcsó hobbi, nem keveset áldoztam rá, de mindent megér. Nehéz elengednem néhány képemet, mert sokhoz nagyon kötődöm, de boldog vagyok, ha valakinek a festményemmel örömet tudok okozni.

Az is nagyon jó érzés, amikor azt mondják, hogy a képből áradnak az érzelmek. Úgy látszik, ez nemcsak engem gyógyít, hanem mást is.

Önálló kiállítással is büszkélkedhetsz, a napokban nyílt meg a tihanyi Rege Galériában egy egyedülálló, digitális fotóművészeti tárlat a festményeiddel.

Nagyon hálás vagyok ezért a hirtelen jött lehetőségért, nem gondoltam volna, hogy ekkora érdeklődés lesz a képeimre. Itt a festményeimet digitalizálva mutatják be, de néhányat le is viszek, igény esetén ezek megvásárolhatók. Azért is örülök, mert így egy kicsit felszabadul a ház, mostanra eléggé telezsúfoltam a képeimmel. Emellett a verőcei Duna P’Art Panzióban is van egy állandó kiállításom, erre is büszke vagyok.

Mik a jövőbeli terveid?

A festészetre a továbbiakban is szeretnék időt szakítani, ugyanakkor szakmailag is szeretném megtalálni a helyem. Jelenleg biztosítási alkuszként dolgozom főállásban, szeretem az ügyfeleket, de ez egy teljesítménybérezéses állás, ami eléggé stresszel. Ezen változtatnom kell. Továbbra is szeretnék a belső hangomra hallgatni, mert korábban sok olyan rossz döntést hoztam, amikor éreztem, hogy mit kellett volna választani, de végül az agyammal, és nem a szívemmel döntöttem. Viszont mára már levettem magamról a megfeleléscsomagot, nem mástól várom a boldogságot, és tényleg minden megélt pillanatért hálás vagyok.

Kérjük, támogasson, hogy otthonába vihessük az értéket!

A Képmás magyar magazin és vállalkozás, nincs mögötte nagy, külföldi médiabirodalom. Csupa családos, értékes és jó ember, akiknek nem csak munkahelye, szívügye is a Képmás. Fontosnak tartjuk, hogy a kepmas.hu által közvetített értékek továbbra is ingyenesen juthassanak el minden olvasóhoz. Kérjük, ha örömmel olvassa cikkeinket, hallgatja és nézi felvételeinket, támogassa Ön is a kepmas.hu-t!

Támogatom a kepmas.hu-t>>

Ez is érdekelheti